Óriási várakozásokkal éltem: azt hittem, anyám hamarosan nyugdíjba megy, vidékre költözik, és ránk, rám meg a férjemre hagyja a tágas, háromszobás lakását!
Szeretnék mesélni a szomszédomról, Molnár Ilonáról. Ilona most 68 éves. Egyedül élt abban a nagy, háromszobás pesti lakásában. De pár hete egyszer csak kiadta a lakást, és elindult egy furcsa utazásra.
Egyszer csak bekopogott hozzám a lánya, Rozália, a ködös, bágyadt reggelen, és keserűen panaszkodni kezdett:
Mit művel az anyám? Teljesen összetört a lelkem! Most a férjem édesanyja is azt mondja, ha megöregszem, biztos én is megkattanok. Az alma tényleg nem esik messze a fájától, mondja. Közben meg egy autóhitelt vettünk fel, már két hónapja csúszunk vele. Annyira bíztam anyámban: hogy majd segít! De anyám cserben hagyott minket: kiadta a lakást, és világgá ment!
Csak néztem Rozáliát, mintha a Dunakanyar ködjében bolyonganék: miért kellene neki az anyja fizetni az ő autóhitelét? Rozália közben olyan szaporán beszélt, mint ahogy a vonatok szaladnak el mellettünk.
Az én anyósom teljesen kikészült amiatt, hogy náluk élünk a lakásában, miközben az anyám meg csak eladja az övét!
Éreztem, Rozália ezt most részvétemre játszik ki, de én inkább azt gondoltam, Ilona helyesen tette, amit tett. Neki is jár az élet, nem csak a mamapótlás és nagymamáskodás! Miért van az, hogy ha egy nő nyugdíjba megy, mindenki elvárja, csak unokát pesztráljon, és odaadja, amije van? Nem így van rendjén! Megkérdeztem Rozáliát:
Miért nem magatokra, magatok erejére számítotok? Miért nem spóroltatok tizenöt évnyi házasság alatt egy saját lakásra? Akkor az anyósod sem szidna folyton
Rozália csak sóhajtott:
Annyira reménykedtem benne, hogy ha az anyám nyugdíjba vonul, kiköltözik vidékre, én meg a férjem szépen átvehetjük a háromszobás lakását!
Úgy döntöttem, kicsit tréfálkozom vele:
És mi lenne, Rozália, ha Ilona is újra megházasodna? Emlékszel, van egy barátnője, aki nemrég leutazott Horvátországba; ott összefutott egy férfival, hozzáment, és most ott él boldogan. Lehet, hogy Ilona is utánajár ennek!
Rozália ekkor csak bámult rám, mintha egy álom közepébe csöppent volna. Közben nemrég láttam is képeket Ilonáról az interneten: mosolyogott, éppen egy tengerparton fürdőzött, azt írta, végre jól kipiheni magát és éli az életét! Örültem neki. Szerintem helyesen döntött: az életkor nem akadálya a boldogságnak, nem gátja annak, hogy új, furcsa és szép élményekkel gazdagítsa az ember az álomszerű hétköznapokat akár a Balaton partján, akár egy szokatlan, messzi országban.
