Ezt a történetet a házasságom hajnalán éltem át, amikor Zoltánnal épp csak összeházasodtunk. Egy furcsaságra lettem figyelmes, de akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ez nem Zoltánt érintette ő mind a mai napig számomra a tökéletes társ , hanem inkább az anyósom viselkedésében mutatkozott meg.
A lagzinkon kezdődött minden: az anyósom olyan komor és feszült volt, mintha nem ünnep, hanem gyász lenne. Az esküvő után különösen furcsán viselkedett, ráadásul mivel még fiatalok voltunk, saját lakásunk se volt, így kénytelenek voltunk nála lakni.
Ahogy átléptük a küszöböt, olyan szívélyesen fogadott, hogy elhittem, tényleg örül a boldogságunknak. Azt gondoltam, a lagzin tapasztalt sötétkedés csak egészségügyi okokból fakadt. Egy keserédes mosoly mögött azonban passzív agresszió és folyamatos piszkálódás bújt meg. Sőt, titokban még meg is jegyzéseket tett nekem, mintha direkt bántani akarna.
Például, gyakran felriadt éjszaka, hogy elmosogassa a poharakat és tányérokat, amiket én előző este már elmosogattam. Egyszer rajtakaptam, és rákérdeztem, mit csinál. Ártatlan arcot vágott, majd azt mondta, hogy csak a piszkos edényeket mosogatja. Akkor elkezdtem gondolkodni, vajon tényleg annyira rosszul csinálom? Azóta kételkedem a jóindulatában.
Sokáig mégis elhittem, hogy csipkelődései anyai tanácsok, ezért gyakran megosztottam vele legszemélyesebb problémáimat, például a kisebb veszekedéseket Zoltánnal.
Történt egyszer, hogy egyik régi barátom, aki sofőrként dolgozott az anyósom munkahelyén, fülébe jutottak a rólam és Zoltánról terjesztett pletykák: szerinte én gonosz vagyok, Zoltán pedig szegény szerencsétlen, akit csalok és vágyom az anyósom lakására.
Ekkor végleg ráébredtem, hogy az anyósom titkos ellenségem.
Hihetetlen tisztaságmániája volt, lakása olyan makulátlan, akár egy műtő. Ugyanezt várta tőlünk is Zoltánnal. Mindent megtettünk, de sosem tudtunk megfelelni az elvárásainak.
Egyszer két hétre elutazott üzleti útra, és szigorú utasítást adott, hogy a lakás ragyogjon, mire hazaér. A legapróbb szemét vagy hajszál is szívinfarktust okozhatott volna neki, és az elmosatlan edényektől szó szerint sokkot kapott volna. Amíg otthon volt, igyekeztünk rendet tartani.
Arra gondoltunk, amíg távol van, kicsit lazítunk a folyamatos takarításból, és csak a hazatérése előtt pakolunk össze rendesen. Ő viszont, mintha olvasott volna a gondolatainkban, direkt rossz dátumot adott meg, és korábban jelent meg ráadásul nem egyedül, hanem a barátnőivel, hogy rossz színben tüntessen fel a társasága előtt.
Csakhogy a fent említett barátom időben figyelmeztetett az anyósom cselszövésére, ezért ideges lettem, s elhatároztam: minden patyolat lesz mire megjelennek. Minden zugot kitakarítottam, felfrissítettem a lakást, majd vártam a nagy pillanatot.
Betoppant az anyósom a barátnőivel és a nevetgélő sofőrrel. Halkan, sunyin forgatta a kulcsot a zárban, majd bevonultak, akár egy ünnepi menet.
Az arcukra volt írva a döbbenet, amikor beléptek a ragyogó tisztaságba minden ragyogott, szinte steril volt, túl is szárnyalva az anyósom elvárásait. A vendégek csak összenéztek, suttogtak, én pedig lazán kiléptem, letöröltem az izzadtságot, elcsomagoltam a porszívót és mosolyogva megjegyeztem:
Zsuzsa néni, honnan van ilyen tiszta szőnyeg?
Anyósom teljesen zavarba jött. Mérgesen fürkészte a sarkokat, de én némán, magamban biztattam magam: Úgysem találsz semmi hibát, hiába keresed!
Így történt, hogy anyósom nagy szégyent vallott, és a munkahelyén is kinevették. A pletykáit már senki nem vette komolyan, a kollégái pedig mellém álltak a vitákban. Erős csapás volt ez az önbecsülésének, és bár már tizenhét év eltelt, valószínűleg most is emlékszik rá.
Végül rájöttem: ha kiállsz magadért, és nem hagyod magad elnyomni, az sokszor megfordítja az eseményeket sőt, még az ellenséged is kénytelen tisztelni. Ez lett életem egyik legfontosabb tanulsága.
