Katalin, szeretném bemutatni neked. Ő Panna, az új munkatársunk. A te osztályodnál fog dolgozni.
Katalin félretolta a monitort, s ránézett a fiatal lányra, aki alig lehetett több húsznál. Gesztenyebarna haját szoros copfba fogta, arca nyílt volt, mosolya kissé félénk. Panna idegesen váltogatta az egyik lábát a másikra, miközben egy vékony irattartót szorongatott magához.
Nagyon örülök a találkozásnak biccentett udvariasan a lány. Rettenetesen hálás vagyok, hogy felvettek, ígérem, mindent beleadok.
Balogh úr, a főnök, már ment volna is kifelé, de megállt az ajtóban.
Katalin, te húsz éve vagy a logisztikán, mutasd be pannának a rendszert, az útvonalakat, hogyan kell targoncásokat szervezni. Egy hónap múlva már teljes fordulónak önállóan kell mennie.
Katalin bólintott, közben végigmérte az új lányt. Huszonhárom éves pont ilyen korú lehetne a lánya, ha lett volna egyáltalán gyereke. Ötvenöt éves volt, s már rég beletörődött, hogy a család örökre vágy marad. Munka, egy panellakás muskátlival az ablakban és a macska, Matyi.
Ülj le ide intett a mellette lévő asztalra. Kezdjük el, majd meglátjuk.
Az első héten Panna folyton összekeverte a fuvarozók kódjait és folyton elfelejtette beírni a szükséges adatokat a rendszerbe. Katalin türelmesen javította, újra elmagyarázta, papírfecnire tárgyias rajzokat készített.
Nézd, ide írtad, hogy Veszprém, de a rakomány Szegedre megy. Az bizony kétszáz kilométer különbség, érted már?
Panna fülig pirult, dadogva elnézést kért és gyorsan kijavította, hogy aztán máshol hibázzon.
A második hét közepére már gördülékenyebben ment. Panna minden szót, amit Katalin mondott, a kissé viseltes macskás noteszébe firkált.
Katalin, miért nem dolgozunk ezzel a fuvarcéggel? Tök jó árakat adnak.
Két határidőt is elmulasztottak. A hírnév többet ér, mint a spórolás. Ezt tartsd szem előtt.
Panna ezt is feljegyezte, majd egyszer csak azt kérdezte:
A pogácsát maga sütötte? Annyira finom illat jön mindig a dobozából
Katalin elmosolyodott, s másnap egy doboz töltött káposztás pogácsát hozott be. Panna olyan örömmel majszolta ebédszünetben, mintha életében először kóstolna valami ilyet.
Az én mamám is így sütött a lány óvatosan összeszedte a morzsákat. Két éve nincs már velünk. Nagyon hiányzik.
Katalin hirtelen megfogta Panna vékony kezét. A lány nem húzódott el, hanem hálásan rámosolygott.
Aztán jött az almás pite, túrós táska, mézes zserbó, amit Panna egész életében a legjobbnak nevezett. Katalin azon kapta magát, hogy szándékosan mindig többet süt, hogy legyen mivel megkínálni őt. Rég elfeledett, meleg érzés költözött a szívébe.
Katalin, kérdezhetek valamit? Nem szakmai Suttogta egyszer Panna.
Kérdezz nyugodtan.
A barátom megkérte a kezem. De csak fél éve járunk. Szerinted túl korai?
Katalin félretette az iratokat, sokáig szemlélte a lányt és riadt tekintetét.
Ha már most hezitálsz, akkor még korai. Majd, ha eljön az igazi, nem kell majd kérdezned.
Panna nagyot sóhajtott, mintha valami hatalmas terhet vett volna le a válláról.
A harmadik hét végére a lány már önállóan intézte a fuvarokat, bátran kijavította mások hibáit is. Katalin egyre nagyobb büszkeséget érzett sikerült. Felnőtt az új kolléga.
Maga olyan nekem, mintha az anyukám lenne, csak jobb! mondta egyszer Panna. Anyám mindig csak szapul, maga viszont támogat
Katalin pislogva nézett ki az ablakon.
Na gyere, dolgozzunk inkább!
De egész estig mosolygott, el nem múlt a jó kedve.
Panna teljesen kivirult egy hónap alatt. Katalin látta, mennyire magabiztosan beszél a partnerekkel, milyen gyorsan kezeli a rendszert, milyen könnyedén igazodik el az adathalmazokban. Az egykori tanítvány szárnyalni kezdett.
…Pénteki megbeszélésen Balogh úr komoran ült az asztalfőnél, ujjai közt ceruzát forgatott, s csak hosszú hallgatás után szólalt meg.
Kellemetlen a helyzet mondta végignézve az osztályon. A piac visszaesett, három nagy ügyfelünk a konkurenciához ment. Fent úgy döntöttek, létszámot kell csökkenteni.
Katalin összenézett a kollégákkal. Mindenki tudta, mit jelent létszámoptimalizálás.
Egy hónapon belül minden területen döntünk. Addig mindenki rendesen dolgozzon folytatta a főnök.
Értekezlet után Katalin visszaült, lopva nézett Pannára. A lány mereven bámulta a monitort, de ujja meg sem mozdultak a billentyűzeten.
Ötvenöt éves vagyok, gondolta Katalin. Az ő fizetése volt a legmagasabb az osztályban. Hosszú szolgálati idő, nagy végkielégítés járna a könyvelők szemében ő volt a tökéletes leépítendő. Fájt, igazságtalan volt, de tudta, túlesik rajta. Mindjárt itt a nyugdíj, a lakáshitel már rég kipipálva, tartalék is van.
De Panna… Az a drága lány. Teljesen megváltozott. Ebédnél már nem csevegett, nem kért második kört az almás pitéből, s mintha Katalin szavait egy üvegen keresztül hallaná.
Panna, mi történt? kérdezte Katalin, fél kézzel az asztalra támaszkodva. Félsz a leépítéstől?
Panna összerezzent, feszülten mosolygott.
Nem, minden rendben. Csak fáradt vagyok.
De Katalin látta, hogy semmi sem rendben. Sajnáltam a lányt épp csak beilleszkedett, máris sodródik a szélben.
Két hét fojtogató bizonytalansággal telt. A kollégák találgattak, susmorogtak a folyosón, hogy kit húznak meg először. Panna csendben, szinte robotként dolgozott. Katalin néha furcsán érezte magát, hogy a lány annyit méregeti, de a feszültségre fogta.
Csütörtök délután a belső levelezésben villant egy üzenet: Katalin, kérem, jöjjön be az igazgatói irodába.
Katalin magára igazította a zakót. Ennyi volt. Husz év a cégben, most pedig menni kell. Felkészült rá, hogy leül és elbúcsúzik mindentől.
Lenyomta a kilincset és ott ült Panna, szemben Balogh úrral. Hátát kiegyenesítve, összeszorított irattartó az ölében, arca komor és zárt.
Foglaljon helyet, Katalin intett Balogh. Komoly dolgot kell megbeszélnünk.
Katalin leült, kérdőn nézett hol a főnökre, hol Pannára, akinek szeme nem találkozott az övével.
Panna szépen dolgozott mondta Balogh úr, miközben papírokat lapozgatott. És súlyos hibákat tárt fel. Az Ön munkájában, Katalin.
Katalin levegőt se kapott. Lopva fordult Pannára, macskás füzetére, az hibák szóra. Ez az a Panna? Az, akinek pogácsát hozott, aki tőle kérdezett tanácsokat házasság ügyében?
Az elmúlt nyolc hónap adatait elemeztem szólalt meg végül Panna, egyenesen csak a főnökre nézve, mintha Katalin ott sem lenne. Tizenegy súlyos eltérést találtam. Rossz útvonalazonosítók, hibás szállítólevelek, keveredő szállítási dátumok.
Előhúzta a dossziéból a kimutatást, sárga filccel jelölt sorokat. Katalin felismerte kezének írását az egyik marginális jegyzeten.
Úgy gondolom, jobban el tudnám látni ezt a feladatkört folytatta Panna, tárgyilagosan, tényszerűen, mintha csak munkafolyamatot fogalmazna meg. Katalin tapasztalt, de az idő felette is eljárt. A cégnek előnyösebb, ha engem tartanak meg alacsonyabb a bérem, gyorsabban dolgozom. Ez tiszta matematika.
Balogh úr hátradőlt, ujjai doboltak az asztallapon.
Katalin, mit szól hozzá?
Katalin felállt, odalépett az asztalhoz, végignézte a kiemelt hibákat. Olyan bakik, amik igazából nem is voltak azok.
Magyarázkodni nem fogok rakta vissza Katalin az iratokat. Husz év alatt megtanultam: minden szakaszban lehet hibázni, de a lényeg a végeredmény. Az áruk megérkeznek, az ügyfelek elégedettek, a számlán lógnak a forintok.
Az ilyen hibák miatt akár tönkre is mehetnénk! Panna előrehajolt, s most először felforrt a hangja. Én a cégért dolgozom, segíteni akarok!
Balogh úr ironikusan elmosolyodott nem haraggal, sokkal inkább egy tapasztalt ember megfáradt bölcsességével.
Tudja, Panna, kiket nem szeret ez a szakma? Aki a saját érdeke miatt átgázol a másikon.
Panna elsápadt.
Ezekről az úgynevezett hibákról rég tudok folytatta csendesen Balogh. Ezek nem hibák, hanem rutin-trükkök Katalin ismeri a bürokrácia labirintusát, ímmel-ámmal kijátszva gyorsítja a folyamatot, ahol kell. Lehet, hogy protokollszegés, de művészet is maga még nem érthet ehhez.
Panna görcsösen szorította a dosszié karfáját.
Két hetet ledolgozik, és végez csukta össze a dossziét Balogh. A lemondást kérem az asztalomon délutánig.
Kérem szinte sírt a lány, rekedt lett a hangja. Szükségem van erre a munkára, most vettem fel lakáshitelt, épp most kezdtem
Kellett volna gondolkodni előbb felelte szárazon Balogh. Menjen ki.
Panna felállt, a papírok kipotyogtak a füzete közül, térden mászva szedegette össze, fejét lehajtva, hogy senki ne lássa könnyeit.
Az ajtó alig hallhatóan csukódott be mögötte.
Hát így, Katalin morogta Balogh. Majdnem alád vágott a kisasszony, jól mondom? Kígyót melengettél.
Katalin némán állt. A mellkasában csak üresség zúgott.
Nálunk dolgozol, amíg be nem zár a cég tette hozzá vastag hangon Balogh. Ilyen embereket nem dobunk csak úgy ki. Világos?
Bólintott, aztán kisietett az irodából.
Kint Panna ott ült az asztalánál, mereven a monitor fényébe bámulva. Ahogy Katalin elhaladt mellette, a lány felpillantott haragos, dühös pillantás égett át a maszatos szempillák alatt.
Katalin nem nézett vissza. Leült a géphez, belépett a rendszerbe.
A pogácsa a műanyag dobozban a muskátlis ablakpárkányon ott maradt, egészen estig érintetlenül.
