FELESLEGES ANYA
Ádám, ülj le, sürgősen beszélnünk kell! mondta a feleségem, miközben leült az asztalhoz. Az arcán eltökéltség tükröződött.
A férj mellé telepedett. Zsuzsa zsebkendővel törölgette a nedves szemét:
Nem tudom, mit tegyek anyámmal. Alig tud már járni. Ebben a télben az öreg kis házában nem fogja kibírni, az is mindjárt összedől.
És mire gondolsz?
Mondom, nem tudom.
Zsuzsa, te megint tőlem várod a döntést, de ez a te anyukád, neked kell határoznod.
Ádám, nálunk nem tudjuk elhelyezni. Két és fél szobás lakás, két fiam, mindketten nagyok már. Hol férne el itt anya? hallatszott, hogy a lánya már elhatározásra jutott az anyjával kapcsolatban, most csak igyekezett a férjének beadni. A városban van egy fizetős idősek otthona.
Zsuzsa, tényleg be akarod adni az anyádat oda?
Nincs más megoldás. Mondják, ott egész jó.
De ugye mondtad, hogy fizetni kell vonta fel a szemöldökét a férj. Mennyit?
Kétezer forint naponta. Ha egy hónapra fizetsz előre, akkor negyvenezer. Ott rendesen gondját viselik, orvosi ellátás is van. Nekünk a negyvenezer is sok, de valahogy megoldjuk.
Zsuzsa, ez elég kegyetlen. Anyád mindig lekvárt, savanyúságot hozott, az unokáknak finomságokat. Mindent szívből csinált nekünk, mi meg idősek otthonába adjuk…
Ádám, azt hiszed, nekem nem fáj a szívem? De nincs más kiút.
A férj sóhajtott egy nagyot.
Más lehetőség tényleg nincs?
Gondoltam eladni a házat. Rám írta anya. De most, hogy mindjárt itt a tél, ki venné meg ezt az omló viskót? És mit adnak érte?
Beszéltél vele?
Még nem. Szombaton kimegyünk, rendbe tesszük a kertjében a dolgokat, akkor majd beszélünk vele.
A kertet majd elrendezem én a fiúkkal csóválta a fejét a férj. De az idősek otthonát beszéld meg te vele.
Ádám, tavaszig ott lesz, ha nem tetszik neki, akkor majd találunk valami más megoldást.
Nem tudom, Zsuzsa, érzem, ha most beadjuk oda, sose jön ki. Olyan méltatlan ez.
***
Már egy hete él Irén néni az idősek otthonában. Tudja, hogy Zsuzsának tényleg nem volt más lehetősége. Már menni is nehezére esik, nemhogy egyedül lakni a roskatag házban, nyolcvanhoz közel.
De nem ilyen öregkort képzelt magának. Azt szerette volna, ha az utolsó évét a szerettei közt töltheti, de kinek kell már egy beteg öreg?
Belép az ápoló:
Irén néni, megjöttek az unokái.
Az arcát rögtön mosoly ragyogta be, mikor meglátta őket. A kisebbik, Patrik, már magasabb, mint ő, Márk pedig őt is túlnőtte.
Szia, nagyi! Hogy vagy itt?
Jól, jól, jókat adnak enni. Az ápolók is rendesek s máris nyugtalankodva rendezkedett. Gyertek, üljetek le!
Nem maradunk sokáig. Hoztunk egy kis ennivalót és meleg ruhákat.
Köszönöm! majd meg is kérdezte rögtön: Na, mi újság az iskolában?
Minden jó felelték összehangoltan.
Tanuljatok! Márk, neked most érettségi. Tudod már, merre mész tovább?
A műegyetemre szeretnék.
És a szüleid? Ők nem jöttek?
Apánk kiment a házadhoz.
Mondjátok meg neki, hogy a sárgarépát ki kellene szedni, hűvösödik. Meg a káposztát is le kell vágni, már szépek a fejek.
Telefonálok rögtön!
Patrik elővette a mobilt, hívta az apját:
Apa, nagyi mondja, hogy szedd fel a répát, vágd le a káposztát!
Oké szólt bele a telefonba az apjuk.
Add ide! kérte el nagymama a telefont, és utasításokat kezd adott: Ádám, répát szedd ki, egy pár napig hagyd szikkadni, aztán majd leviszed a pincébe. A káposztát levágd a torzsával, állítsd fejjel lefelé a homokba; a nagy répa menjen a pincébe, az apróbbat vidd haza!
Oké, meglesz! Ne aggódj, mama.
Ádám, keresd meg a Cilit, te is tudod, mennyire szereti a finomságot!
Meglesz.
Na, tessék adta vissza a mobilt.
Nagyi, mi mennénk állt fel Márk.
Várjatok! Irén néni előhúzta a pénztárcáját. Tessék, itt van két-két ezer forint. Vegyetek magatoknak valamit!
De te
Csak vegyétek el! Itt nekem nincs mire költeni.
Köszönjük, mama!
Kimentek, Irén néni pedig sokáig nézte még utánuk az ablakból.
***
Ádám leparkolta a Suzukiját a panel előtt. Mellette állt meg a szomszéd Gábor a Fordjával. Amikor meglátta Ádám kezében a sárgarépás és káposztás szatyrokat, kérdezte:
A telekről?
Inkább úgy, anyósom háza.
Mi is nézünk egy kertes házat Lénával, gyerekek már külön élnek.
Figyelj, Gábor! mondta elgondolkodottan Ádám. Neked négy szobás lakásod van, ugye?
Igen, második emelet.
Lecserélnéd az enyémre? Az is másodikon van, de cserébe tiétek lehet a kis kertes ház is. Anyósom már nem bírja.
Ezen igazán érdemes elgondolkodni. Megnézem szívesen.
Beszélj Lénával, gyertek át este!
Szólok neki!
***
Ádám lezuhanyzott, vacsorázott, és eldőlt aludni. Zsuzsa a konyhába ment, vacsorát főzött, mindjárt hazaérnek a fiúk, a kisebbik az edzésről, az idősebb… hát, az mintha szerelmes lenne.
Itt az ideje, hiszen már tizenhét éves. Csak bajba ne kerüljön A kicsit se lehet hazaparancsolni, egész nap a téren lóg
Kopogtak. Zsuzsa kezét megtörölte, ajtót nyitott. A szomszédok voltak:
Zsuzsa, jöttünk hozzátok!
Gyertek csak! Léna, történt valami?
Nem mondta Ádám?
Nem csodálkozott Zsuzsa.
A férjeink azon tanakodnak, hogy lakást cserélnének.
Te jóságos ég! ujjongott Zsuzsa, és hívta be őket. Besietett a szobába, megrázta a szundikáló férjét:
Ádám, ébredj! Jöttek a vendégek!
A férj felpattant, bement a fürdőbe:
Mindjárt jövök!
Léna már nézegette a lakást.
Valaki elmagyarázná, mi folyik itt?
A férjeink azt tervezik, hogy a lakásotokat és anyukád házát elcserélnék a mi négy szobás lakásunkra nézett körbe. Szép kis lakásotok van!
Ádám visszatért, Zsuzsa pedig rögtön nekiesett:
Most akkor mi lesz?
Ha megegyezünk, beköltözünk a négy szobásba, és odavesszük anyádat is magunkhoz.
Zsuzsa elgondolkodott, arcán tétova mosoly jelent meg:
Na, igyunk egy teát, aztán nézzük meg a lakásukat!
Zsuzsa, tea? Ezért inkább jobbat illő asztalra tenni nevetett a férj.
***
Aznap éjjel Ádám és Zsuzsa sokáig nem tudtak elaludni, folyton arról beszélgettek, hogy rendezkednek majd az új tágas lakásban. Főleg Zsuzsa beszélt, Ádám már szinte aludt.
Elaludtál már? bökte oldalba a feleség.
Zsuzsa, egyelőre ne mondj semmit anyádnak. Félek, csak még idegesebb lenne. Ha sikerül, akkor hozzuk át.
***
Őszi eső áztatja az ablakot. Irén néni szobájában ül az otthonban, a hangulata pont olyan, mint az idő odakint.
Három hete vagyok itt. Úgy tűnik, elfelejtettek a gyerekek. Felesleges anya vagyok. Az unokák egyszer voltak, ők is elmaradtak. A lányom kétszer hívott.
Először azt mondta, hogy a házamat vagy eladta, vagy cserélte, olyan boldog volt. Mindegy, legalább fizetik a harmincöt ezret havonta. Vissza már úgy sincs hova menni.
Másodszor azt mondta, sok a dolga, ha felszabadulnak, majd jönnek. Persze, a fiataloknak mindig sok a teendő. Ma szombat van, hátha mégis jönnek. De én úgysem szoktam meg a mobilt. Nem is tudnám használni
Ül, gondolataiba zuhanva. Egyszer csak megáll egy autó az épület előtt: Itt vannak! Nem felejtettek el! majd kicsit megrémül. De Ádám egyedül van, csomag nélkül. Talán baj van?
Irén néni feszülten nézi a szobaajtót. Az nyílik, belép a veje széles mosollyal:
Szervusz, mama!
Szevasz, Ádám! Minden rendben?
Öltözz, hazaviszlek! mosolyog.
Haza? Látogatóba?
Nem, most már végleg! Pakold össze a holmid!
Miért beszélsz rejtélyesen?
Az unokáid nem engedték elárulni. Meglepetésnek szánták.
A nagymama sürgött-forgott, hirtelen új lendület költözött belé. Épp visszaért az ápolónő, akivel jóban lett:
Irén, hova készülsz?
Anna, hazavisz a vejem, azt mondta, örökre!
Irénke, te aztán szerencsés vagy! Az enyéim végleg bedugtak ide.
Anna, ne aggódj, eljönnek majd érted is. A gyerekek fiatalok, nehéz velük az élet.
***
Irén néni kinéz az ablakon, miközben a veje hazafelé fuvarozza, sűrű gondolatokkal küzd:
Miért visz el? Ott szűkös a hely, két szoba. Hol fogok aludni, nem leszek-e csak teher? Egy idő után úgyis visszakerülök az otthonba
Megáll az autó, Ádám kikíséri az anyósát, felkapja a csomagját, de nem a régi lakásuk felé mennek, hanem a szomszéd lépcsőházba. Irén értetlenül néz a vejére.
Gyere csak!
Felmennek a második emeletre, a lakás ajtaja tárva, és hirtelen kiszaladnak az unokái:
Nagyi, gyere be, most már ez a mi lakásunk! kiabálja lelkesen Patrik.
Belép, Zsuzsa elébe fut, átöleli:
Mama, most már velünk élsz! Gyertek, megmutatom a szobádat.
Kicsi ugyan, de nagyon otthonos szobácska, új ágy, szekrény. Alig akarta elhinni, hogy tényleg itt él majd a lánya, veje s unokái mellett.
És akkor valami puha hozzásimult a lábához és dorombolni kezdett:
Cili! kiáltott boldogan Irén néni, s könnyekben tört ki végre örömében.
