– Minek házasodnék én, ilyen jóképű, sikeres srácként? gondolta magában. Mikor lesznek már unokáink? tűnődtek közben a szülők.
Gergő hazafuvarozta a barátnőjét, aztán visszatért az albérletébe.
Gyorsan készített magának egy tojásrántottát sonkával. Leült az asztalhoz, elővette a telefonját, amit egész éjjel ki sem kapcsolt be, és elkezdte nézegetni a nem fogadott hívásokat.
Anya keresett… mormolta maga elé. Megint le fog szidni, hogy ilyen szerencsétlen vagyok
Pedig hát Gergő egyáltalán nem volt szerencsétlen. Jó munkahelye volt, kétszobás lakása Budapesten, meg egy autója is. Csak hát, huszonöt múlt, és még mindig nőtlen.
Minek házasodnék én, ilyen jóképű, sikeres srácként? győzködte magát.
Mikor lesznek már végre unokáink? forgolódott fejében a szülői hang.
Felhívta hát édesanyját:
Szia anya! Hogy vagy mostanság? kérdezte.
Jó minden, megvagyunk.
Apa jól van?
Ő is. Jó volna ha egyszer meglátogatnál minket, nem kell a Dunántúlra menned, fél óra sincs kocsival, hónapok óta nem láttunk. Apád már készül felásni a kertet, krumplit kellene ültetni…
Anya, most nem, de jövő hétvégén ígérem, megyek.
Hányszor ígérted már, hogy elhozod a barátnődet is!?
Figyelj anya, tényleg. Jövő szombaton jövök a párommal. Fogadom! mondta ki Gergő, mielőtt végiggondolta volna.
Az eljegyzetteddel?
Egyelőre nem, de hidd el, elhozom.
Kisfiam, úgy örülök! Készítek neked minden finomságot, amit szeretsz!
Letette a telefont, és Gergő elkezdett aggódni:
A fenébe is, miért ígértem ezt be? Kit viszek akkor magammal? Zsókát? Bár a szüleimnek biztos nem tetszene. Aztán Zsóka sem fog elájulni a vidéki portánktól. Na mindegy, ma még alszom egyet, reggel majd hívom
Otthagyta a serpenyőben a reggeli maradékát, bement a hálóba, ledőlt.
Amikor felébredt, eszébe jutott az ígérete, fel is hívta Zsókát.
Szia, szépségem! szólt bele lelkesen a telefonba.
Szia Gergő válaszolta Zsóka hidegen.
Zsókám, nem aludtál? Mindjárt átugrom.
Ne gyere többet, kérlek. Változtak a terveim.
Milyen terveid? kezdett bosszankodni Gergő.
Férjhez megyek.
Most azonnal odamegyek hozzád, meg a vőlegényedhez is…
És megszakadt a hívás.
Gergő bosszúsan ledobta a telefont a kanapéra. Mindig ő hagyta ott a lányokat most először otthagyták őt.
Elment leöblíteni az arcát, főzött magának egy kávét, gondolkodni kezdett:
Most honnan szerezzek a szüleimnek megenyhített menyasszonyt? Ha a legutóbbi barátnőim közül hívok valakit, azt hiszik, tényleg komoly kapcsolat…
Aztán meg se tudta inni rendesen a kávéját, megszólalt a kocsiriasztó. Kiugrott az előszobába. Az autót mindig a ház mögé tette, ott kevésbé forgalmas, de jól rálát az ablakból is.
Egy negyvenes, ötvenes férfi állt az autója mellett és pont az ő ablakát nézte.
Ez meg ki? dünnyögte.
Belebújt a cipőjébe, lerohant, odalépett a férfihoz:
Mit keresel a kocsim körül? kérdezte.
Figyelj öcsi! szólt fölényesen a férfi. Ha még egyszer meglátlak Zsóka közelében, számolj a következményekkel!
Tűnj el innen!
Egyszer csak előbukkant egy izmos fickó is.
Gergő mondott volna valamit, de elsötétült előtte minden
Gergő! Hé, Gergő!
Fölé hajolt egy ismerős arcú lány, egyszerű, szolid ruhában.
Hol is láttam már őt
Hallasz? Hívjam a mentőket?
Nem kell, minden van az autóban, köszönöm mosolyodott el. Segítesz?
Persze, végzett az egészségügyin válaszolta egyszerűen, határozottan.
Gergő jobban megnézte: a szomszéd lépcsőházban lakik, mindig köszön neki, de ő eddig azt hitte, fiatalabb. Próbálta felidézni a nevét… A lány látta rajta a gondolkodást:
Kinga vagyok, mellettetek lakom.
Gyere, Kinga! kinyitotta a hátsó ajtót. Ott az elsősegélycsomag.
Ő meg beült előre. A lány minden sebet szépen lekezelt.
Nem vészes mondta Kinga.
Nagyon köszi!
Gergő a visszapillantó tükörben a lány szemébe nézett, amiben az volt: Most menjek?
Gyere, igyunk meg egy kávét, még meg sem reggeliztem.
Most… így? nézett le Kinga a melegítős-pólós szerelésére.
És? Én is ugyanígy jöttem le.
Nem, inkább nem.
Jól van, akkor öltözünk át és úgy.
Fél óra múlva Kinga egy egyszerű ruhában lépett ki, arcán egy kis drogériás smink. Gergőnek hirtelen nem is volt kedve autózni.
Sétáljunk inkább?
Menjünk és karon fogta.
Kinga csacsogott végig, Gergő pedig elégedetten hallgatta. Beültek egy kis cukrászdába. Odanyújtotta a menüt a lánynak:
Kinga, válassz, amit csak szeretnél!
Kinga jobban a forintárakra koncentrált, mint az ételekre. Látszott, nincs hozzászokva az efféle helyekhez. Gergő rámosolygott a pincérre:
Kérem, valami nagyon finomat a hölgynek, meg egy kávét!
És önnek?
Nekem csak kávét.
Van egy különösen finom krémesünk!
Jöhet!
Később hazafelé indultak, Kinga a saját lépcsőházánál elköszönt
Eltelt a hét. Gergő pénteken munkából este hazaért.
Hát én megígértem anyának, hogy szombaton megyek a barátnőmmel Most mit csináljak?
A konyhában teát főzött, szendvicset készített, de csak a holnapi úton járt az agya.
Egyedül menjek? Megint csak szomorú lesz anyám. Ki kéne találnom valamit…
És akkor bevillant neki!
Hát, mi lenne, ha Kingát vinném? Igaz, a múlt vasárnap óta nem is találkoztunk, majd azt mondom, dolgoztam.
Gyorsan összekapta magát, borotválkozott, felöltözött csinosan, és átment a szomszéd lépcsőházhoz.
Az épületet kívülről ismerte, de gőze nem volt, Kinga pontosan hol lakik, csak azt tudta, hogy valahol itt. Tizenöt lakás.
Pár percig tanácstalanul álldogált, amikor egyszer csak Kinga futott ki az ajtón nyilván az ablakból észrevette. Még mindig melegítőben.
Megállt, kicsit bátortalanul.
Szia, Kinga!
Szia, Gergő! arca sugárzott.
Ki akartalak vinni ma egy kicsit sétálni.
Megint nem vagyok rendesen felöltözve…
Megvárlak mosolygott Gergő. Elég fél óra?
Persze! és beszaladt.
Kislányom, mi ez a nagy rohanás? kérdezte értetlenül az anyukája.
Anya, csak elmegyek kicsit sétálni.
És miért most hirtelen?
De Kinga már csak hadarta a lakás különböző pontjai között, az anyja kinézett az ablakon, és hirtelen ráismert.
Te csak nem Gergővel akarsz menni?
De.
Minek neked pont ez a jóképű srác?
Már húsz vagyok anya felelte mosolyogva Kinga.
Nem láttad még, milyen bombázók jönnek hozzá?
Anya, ne szidj már!
Te tudod…
Kinga már rohant is átöltözni. Tudta, hogy az egész ház erről fog beszélni, nem fogják bírni a pletykákat de most már nem igazán érdekelte.
Lekocogott, érezte anyja szemét a hátán. Határozottan karon fogta Gergőt:
Hova megyünk?
Sétáljunk a parkban, beülünk valahova, aztán nézzük a csillagokat
Így is lett: park, cukrászda, hosszú ölelkezések a holdfényben. Aztán Kingának haza kellett menni.
Kinga, már egy óra! hívta az anyja.
Megyek! sóhajtott a lány, Gergőre nézett. Mennem kell haza.
Elkísérlek…
A lépcsőház előtt megölelték egymást, majd Gergő magától értetődően mondta, ellenkezést nem tűrő hangon:
Holnap anyámékhoz megyünk vidékre.
István! kiáltotta a felesége, ahogy megpillantotta fia autóját. Gergő jön!
El se hiszem, hogy eszébe jutottak a szülei…
És egy lánnyal! kiáltott fel az anyja, és rohant az udvarra.
Erzsi odaszaladt fiához, köszöntötte, de szinte végig Kingát nézte.
Közelebb lépett hozzá:
Hogy hívnak, aranyom?
Kinga suttogta zavartan.
Én meg Erzsi néni vagyok, gyere csak bátran!
Köszönöm.
Közben kijött az apja is, rögtön Kingához ment, szélesen elmosolyodott:
Végre egy rendes lányt hoztál haza! Hogy hívnak szívem?
Kinga.
Engem Istvánnak. Mondj csak nyugodtan István bácsinak!
Kinga ilyen kedves fogadtatásra abszolút nem számított. Azt hitte, a szülők majd rosszallóan méregetik, hogy nem egy álomnő. De az arcukon csak öröm volt.
Bementek a házba, Kinga szinte ledermedt a meglepetéstől az asztal teljesen meg volt terítve, mintha előkelő vendéget várnának!
Kezdődtek a kérdezősködések.
Egyszerű családból jött, kicsit félt, hogy barátja szülei ridegek lesznek, de pont olyan kedvesek voltak, mint az ő szülei otthon.
Sőt: örültek is, hogy csak egy egyszerű, dolgos lány, semmi aranyfüst.
Ebéd után Gergő az apjával ment ki ásni, Kinga meg fordult a ház asszonyához:
Erzsi néni, segíthetek leszedni az asztalt és elmosogatni?
Gyere, együtt csináljuk! ragyogott Erzsi nénin a mosoly.
A fiúk felszántották a kert végét, utána együtt ültették el a krumplit is.
Mikor végeztek, Kinga szomorúan szólt:
Haza kell mennem, anya aggódik.
Ne butáskodj, most vacsorázunk, aztán itt alszol. Holnap mehettek csak vissza a városba! mondta Erzsi néni határozottan.
Nem is tudom… látszott, hogy szívesen maradna.
Hívd fel anyukádat! tanácsolta Erzsi néni.
Kinga felhívta:
Anya, aludhatok itt éjszaka?
Kislányom, ezt most komolyan gondolod? Azt ígérted, este otthon leszel!
Kinga, hogy hívják anyukádat? vette át a telefont Erzsi néni.
Julianna.
Szervusz, Julianna! Erzsi vagyok, Gergő anyukája.
Jó napot kívánok!
Hadd maradjon itt Kinga, teljes felelősséggel… Külön szobában szállásolom el őket!
Hát… nem is tudom
Olyan ügyes lánya van magának!
Jó fél órát beszéltek.
Másnap délután tértek csak vissza Budapestre. Erzsi néni telepakolta őket házi tejföllel, kolbásszal, lekvárral. Kingához szólt főleg:
Ez Gergőnek, az a kettő nektek!
Erzsi néni, ez rengeteg, köszönjük!
Ott a városban úgyis csak félkész dolgokat esztek, azért vagy te ilyen vékonyka is!
Aztán Erzsi néni odalépett Gergőhöz, épp az apjával beszélgetett:
Beadtátok már az anyakönyvi kérelmet?
Anya, ugyan! Még csak szóba sem került.
Hát akkor szólj róla! Nehogy elveszítsd ezt a rendes lányt! Másféle leányt ne hozz haza, ezt megmondom!
Amint elindultak, Erzsi néni máris telefonált:
Julianna, most indultak. Minden rendben, küldtem házi dolgokat.
Erzsi, hát ez túlzás
Semmi baj! Adja az Isten, hogy mi is egyszer rokonok lehessünk!
Ugyan már… de Julianna hangjában ott bújt a mosoly.
A mi fiúnk 25, lakás, autó, mindene megvan. Kit lehetne jobb vőnek kívánni? Csak azt nem tudom, hogy a te Kingád fejében mi jár…
Ha tudnád! Úgy belezúgott a fiadba, hogy lila köd az egész!
No, ha mi nem tereljük őket, ki fogja!
Nagyon helyes fiú a tiéd, Erzsi…
A te lányod is okos, dolgos, aranyos!
Igaz, tényleg jól főz-takarít is itthon már régóta…
Gergő vezetés közben magában mosolygott. Kinga végül rákérdezett:
Mit vigyorogsz?
Nagyon tetszettél anyáméknak.
Ugyan már…
Anyám azt mondta, ne hagyjam, hogy elveszítselek.
És te…?
Nem foglak elveszíteni!
És összevillanó szerelmes szemmel néztek egymásra, aztán csak nevettek…
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, tarts velem legközelebb is! Írd meg, mit gondolsz, vagy csak dobj egy kedvelést jól esik!
