Szárnyak helyett bumeráng a hátam mögött – A bosszú hullámai: családi viszály, varázslatok és az új …

SZÁRNYAK HELYETT BUMERÁNG A HÁTAMON

Mindenkit ledöntök a lábáról, majd meglátjátok! üvöltözött indulatosan a bátyám felesége, Lajosné.
Miért, Laura? Megadtam neked a teljes összeget. Miért fenyegetsz engem? anyám értetlenül állt a dolgok előtt.
Hol van leírva, hogy megadtad a pénzt? Hol vannak rá a tanúk? Írás? Nektek fizetnetek kell nekünk, nekem és Lajosnak, a lakás feléért! Laura nem engedett, ott állt az ajtóban, mint egy szikla.
Nos, Laura, fogd vissza magad, és menj békével! Szemtanúja voltam a pénzátadásnak ez megfelel? Arról nem is beszélve, hogy Lajosnak igazán kézben kellene tartania téged. Ne gyere többet ide! nem bírtam szó nélkül hagyni a vitát. Anyám védtelen volt.
Majd megbánjátok, csak késő lesz! Felkeresek egy boszorkányt, megátkozlak titeket! kiabálta Laura, amikor eltávozott.

Apám halála után anyánk eladta a családi házat egy Dunántúli faluban, és beköltözött hozzám, a háromszobás budapesti lakásba. Már özvegy voltam akkor, egyedül neveltem az ötéves fiamat, Gergőt. Örömömre szolgált, hogy anyámat magamhoz fogadhattam.
Vera, nem bánod, ha a házért kapott pénz felét Lajosnak adom? Hiszen ő is a fiam. Laurát meg mindig bántja, hogy Lajos nem tudja rendesen eltartani a családját nézett rám anyám könyörögve.
Uramisten, mi ez, persze, hogy add oda! Ez így igazságos gondolkodás nélkül beleegyeztem.

Meghívtuk Lajost és Laurát vacsorára, és anyám saját kezűleg adta át nekik a pénzt. Két évvel később Laura újra felbukkant, követelte ismét a pénzt, fenyegetett és átkozott. Kitessékeltem, becsuktam az ajtót, és a Laurától való kapcsolatot végleg lezártam. Sokáig nem beszéltem se bátyámmal, se Laurával, mintha fekete macska szaladt volna közénk. Azóta csak jöttek-jöttek a bajok, mint egy végtelen zuhatag. Mintha a sors áthajtott volna rajtunk.
Anyám beteg lett, magam is rejtélyes kórságba estem, Gergő pedig ekcémával szenvedett, lassan minden ránk szakadt. A lakás tele lett gyógyszer szaggal, minden meghibásodott, leesett, eltörött. Az éjszaka közepén leálltak a faliórák. Rendőrtiszti nyugdíjba kellett vonulnom, pedig nem így terveztem. Anyám ápolása, Gergő gyógyítása nélkülözhetetlenné vált. A pénz valahogy mindig elfogyott, eltűnt a kezem közül.

Emlékszem, a lakásunk igazi ibolyaház lett: mindenütt ibolyák nyíltak. Termesztettem, szaporítottam, a piacon eladtam őket. Ezek a pici virágok mentettek ki a bajból vevők mindig voltak.
Évente egyszer rokonok jöttek vendégségbe. Egy hétig velünk maradtak, és egyszerű, de tiszta használt ruhákat hoztak, alapvető élelmiszereket: húst, tésztát, lisztet, rizst. Mindennek nagyon örültünk. Amint elmentek, újra kezdődött a körforgás: pénztelenség, betegség, levertség.

Hogy ne őrüljek bele a gondokba, a szorongó érzéseimbe, virágágyást alakítottam ki a ház előtt. Tavasszal vetettem virágmagokat. Egyszerű fajták keltek ki: tátika, illatos rezedák, körömvirág. Ez volt az egyetlen örömforrásom.
Egyszer arra sétált a szomszéd, Mihály, és kedvesen mondta:
Jó napot, szomszédasszony! Adhatok pénzt virágokra? Vegyen minél többet, hadd irigyeljen mindenki!
Bátortalanul vállat vontam. Mihály a fürdőköpenyem zsebébe csúsztatott pár tízezer forintot:
Vegye csak, drága kertészünk! Ne szégyellje, a szépség mindenkié!

Átszellemülten vettem egzotikus virágokat és bokrokat. Az ágyás illatozott és színekben pompázott. A szomszédok elámultak, dicsértek.
Mihály rendszeresen megállt, gyönyörködött:
Csak rendes embernél virul így minden virág.
Sokszor meghívott egy-egy tábla csokoládéra, fagyira vagy cukorkára:
Ez önnek, Veronika, a fáradhatatlan munkájáért.
Őszintén jólesett, hogy egy idegen így törődött velem.

Az évek teltek, lassan rendbe jött az életünk. Anyám újra erőre kapott, Gergő bőre kitisztult. Olyan nőnek éreztem magam, mint aki fehér csipkében jár; szeretni és szeretve lenni vágytam, nem törődtem már az élet koronájával, az őszülő hajjal.

Gergő, látva a beteg nagymamát, eldöntötte, hogy orvos lesz. Könnyen felvették a Semmelweis Egyetemre, és mellettes a kórházban dolgozott egy idő után műtéteken segédkezett. Hamarosan a környékbeliek diagnózist kértek tőle, injekciót, infúziót, bármit Gergő mentőorvos lett.
Kétkezi munkával felújítottuk a lakásunkat, Gergő vett magának egy használt autót. Megismert egy fiatal kardiológust, Emesét; esküvőre készülnek. Minden nyugodt, jól alakul.

Nemrég Laura telefonált, hangja rekedt és fáradt:
Szervusz, Veronika. Ráérnél meglátogatni? Most a kórházban vagyok.
Feljegyeztem a címet, bementem hozzá a kórházi szobába, megkerestem a fekhelyét.
Mi történt veled, Laura? döbbenten néztem a gyenge asszonyra; a tekintetében üresség volt.
Képzeld, Veronika… Sétáltunk az erdőben Lajossal, földön találtunk egy emberi koponyát, hazavittük. Kitisztítottuk, lelakkoztuk, hamutartót készítettünk belőle. Fél év múlva Lajos meghalt egy balesetben. Két hónappal később a fiúnk garázsban fulladt meg, ivott a barátaival. Most tüdőgyulladásom van, elhagyott az erőm. Miért hoztuk magunkhoz azt a szerencsétlen koponyát? Onnantól kezdődtek a bajaim Laura sírva fakadt.
Nem, Laura, nem a koponyával kezdődtek. A baj akkor jött, amikor boszorkányokhoz, mágusokhoz mentél, és átkozódni kezdtél ezt nem bírtam elhallgatni. Túl sok szerencsétlenséget hoztál a családunkra.
Igazad van, Veronika… Bűnbánó vagyok. Átkot is szórtam rátok, meg átkozódtam. A harag bennem fekete kátrányként ömlött szét. Egyedül maradtam, magamat sodortam bajba. Bocsáss meg! Felejtsük el a buta viszályokat. Fiatalon szárnyak nőttek a hátamra, mára csak bumeráng van ott, érzem, hogy éget Laura lehajtott fejjel merengett.
Mindent elmondtam Gergőnek. Ő nem hagyta szó nélkül:
Anya, vigyük át Laurát az én kórházamba, ott jobb ellátás vár rá. Mégiscsak családtag.
Legyen, fiam teljesen megbocsátottam Laurának. Sajnálni is kell, hisz egyedül maradt, mindent elvesztett.

Mihály, a szomszéd, felvetette, fogjunk össze, éljünk együtt; a felső szinten lakott.
Veronika, költözzön fel hozzám, együtt könnyebb lesz megélni. Maga özvegy, én özvegy. Mindig lesz miről beszélgetnünk. Megteszi?
Igen, Mihály alig hittem a szerencsének, ami végre rám ragyogott, betöltötte a lelkemet.
Anyám örült nekem:
Látod, Veronika, a sorsod itt volt a közelben, apránként közeledett, figyelt rád. Megérdemelted ezt a boldogságot.

Laura jobban van, már vendégségbe kérkedik. Vajon meghívjuk? Megbeszélem Gergővel és MihállyalMegterítettünk a régi családi porcelánnal, ibolyák kerültek a vázákba, illatozott az asztal. Mihály süteményt hozott, Gergő szalvétát hajtogatott, anyám mosolyogva keverte a limonádét. A csengő halkan megszólalt; Laura állt az ajtóban. Arcán fáradt, de őszinte mosoly.

Bejöhetek? kérdezte, és ez volt az első alkalom, hogy nem követelt semmit.

Gyere, Laura mondtam, és éreztem: a múlt nehéz bumerángjait végre elengedtük. Helyette a szárnyak lassan kinőttek nem látványosan, nem harsányan, hanem csendben, belül.

Ettünk, beszélgettünk, a régmúlt haragja helyett lassan, óvatosan kinyílt mindenkiben valami új: elfogadás, remény. Laura megtörten, de hála teli szemmel nézett körbe az asztalnál; Mihály mindenkit megnevettetett, anyám a süteményre szórt cukrot, Gergő a jövőt tervezte Emesével.

Aznap este a lakás órái újra járni kezdtek. Virágaink sosem voltak ilyen életteliek. Éreztük: a család, amelyből annyi minden hiányzott, újra összeér nem tökéletesen vagy hibátlanul, hanem emberien, gyógyultan, szeretettel.

És végül, amikor a fények elaludtak, olyan csend lett, amiben a múlt nem fájt már, csak mesévé vált. Mindannyian ráébredtünk: van olyan élet, amelyben a szárnyak megmaradnak, a bumeráng csak emlék és boldogság, ha hagyod, épp ott száll melléd, ahol sosem kerested, csak remélted.

Rate article
Add a comment

;-) :| :x :twisted: :smile: :shock: :sad: :roll: :razz: :oops: :o :mrgreen: :lol: :idea: :grin: :evil: :cry: :cool: :arrow: :???: :?: :!:

11 + nineteen =

Szárnyak helyett bumeráng a hátam mögött – A bosszú hullámai: családi viszály, varázslatok és az új …
Două trădări