Na, ha már olyan okos vagy fordítsd le! kuncogott a gyárigazgató, és a tisztítónő elé dobta a szerződést. Egy héttel később már a dobozait pakolta.
Enikő nézte a frissen felmosott linóleumon tátongó csíkos lábnyomot. Szájában ismerős volt a hypo és az olcsó szappan íze. Harminckét éves volt, és az elmúlt öt évben az élete a felmosott lépcsőfordulókkal és a vödör súlyával mérődött.
Kovács, elaludt ott? Paczolay Sándor, a Ganz Acélművek igazgatójának hangja úgy vágott a fülébe, mint egy hideg pofon. Tíz perc múlva itt vannak a németek a tárgyalóban! Egy porszemet se találjak.
Enikő szó nélkül kihúzta magát. Megszokta, hogy láthatatlan. Senki sem sejtette ebben az épületben, hogy a kék köpeny alatt egy olyan nő lapul, aki valaha eredetiben olvasta Goethe műveit, és nemzetközi jogászi karrierre készült. Az élet egyszerűen dőlt össze: anyja szívinfarktusa, tolószék, rehabilitációs számlák, amik elnyelték a lakást és minden álmát. Némettudása most pihent valahol agya mélyén, helyét átvették a beosztások és ügyeleti táblázatok.
A tárgyalóban fojtó meleg uralkodott. Az asztalon, amit épp az előbb polírozott Enikő, egy bőr kötésű mappa feküdt. A legfelső lapon apró betűkkel német szöveg évek óta nem olvasott már ilyet.
Vertrag über die Übertragung von Anteilen a betűk maguktól értelmet nyertek. Megdermedt, ahogy végigfutott a sorokon. Ez nem csupán szerződés volt. Ez a gyár halálos ítélete. Paczolay igazgató ügyesen menekítette ki az értékeket, az új befektetőknek üres, eladósodott héjat hagyva.
Mi az, Kovács, ismerős betűk? lépett be Paczolay pökhendien, nyakkendőjét igazítva, mögötte sündörgött Varga Béla, a főmérnök.
Enikő nem ért visszalépni. Felemelte a fejét, s pillanatra visszacsillant benne az elásott büszkeség.
Itt baj van, igazgató úr. A tizenkettedik pontban. A németek az első késésnél elveszik a kontrolljogot. Ön most olyat ír alá, amivel egy hónap múlva kirúgják.
Paczolay arca feszülten elvörösödött. A főmérnökre nézett, majd csendben, gúnyosan elmosolyodott.
Hallod, Béla? Mos már nem csak takarítónőnk van, hanem jogi szakértőnk is! Nézd csak, foltokban a köpenye, vödör a kezében, mégis tanácsokat oszt!
Közelebb lépett, arcán érezni lehetett az erős parfüm és a pálinka szagát.
Na, ha olyan nagyon okos vagy fordítsd! vigyorgott, a szerződést az asztalra vágva Enikő elé.
Na, zsenikém, reggel nyolcra akarom tételes jogi elemzését magyarul, minden okosságoddal. Ha nem lesz az asztalomon, leadod a seprűt, mehetsz koldulni. Meddig bírja anyád zabkásán?
Varga Béla lesütötte a szemét. Enikő felvette a mappát. Nehéz volt. Akárcsak az élete.
Aznap éjjel Enikő nem aludt. A konyhaasztal mellett ült halvány lámpafényben, miközben anyja a szomszéd szobában alva sóhajtozott. Előtte a szerződés, mellette megviselt egyetemi szótár.
Megszállottan dolgozott. Minden mondat, minden jogi csűrés-csavarás utat engedett neki. Látta, Paczolay magával együtt több száz dolgozót is csapdába csal. A jelentésekben elrejtett halott hitelek mind lebuktak előtte.
Reggel nem nyúlt a felmosóhoz. Felvette egyetlen megőrzött ruháját fekete, karcsú szabásút, amit vészhelyzetre, a szociális hivatalhoz tartogatott.
Pontban nyolckor belépett Paczolay irodájába.
Itt a fordítás, igazgató úr. És tanácsolom, ne írja alá. Benne van, hogy minden személyes vagyonával felel.
Paczolay rá se nézett. Lusta füstöt fújt egy drága szivarból.
Takarítson inkább, jogász! Azért nem rúgom még ki, mert holnap nem lenne, aki felmossa a lépcsőt. Mehet!
Másnap megérkezett a német delegáció. Az élen Schneider úr rezzenéstelen arcú férfi. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, de Enikő, aki odakint a padlószegélyeket suvickolta, hallotta, ahogy Paczolay hangja egyre hegyesebb és vékonyabb lett.
Hirtelen kivágódott az ajtó. Schneider kilépett, kezében az a bizonyos jogi elemzés.
Wer hat das geschrieben? nézett körbe. Ki írta ezt?
A hivatalos tolmács, egy sápadt fiatalember, zavarba jött. Paczolay izzadtan, idegesen rontott ki utána.
Fölösleges, Herr Schneider! A takarítónő szórakozott Azonnal elbocsátom!
Schneider kézmozdulattal állította meg. Enikőhöz lépett, aki ronggyal a kezében várt.
Maga volt? szólalt meg tört magyarsággal.
Igen, felelte Enikő hibátlan némettel. A helyében a melléklet négyes számú követelésállomány auditját is átnézném. Ott a számok nem stimmelnek.
Paczolay megrándult, arcán durva vonások. Felemelte a kezét, mint aki ütni készül, de Schneider lefogta.
Elég, mondta hidegen a német. Sejtettük, hogy becsapnak. Ez a jogi átvilágítás megerősítette gyanúnkat. Paczolay úr, a jogászaink készítik a keresetet. Ön nem csak az üzletet, mindent elbukott.
Ránézett Enikőre, figyelve víztől repedezett kezeit.
Szükségünk van valakire, aki belülről ismeri a gyárat és érti a törvényeinket. Átmeneti igazgatót nevezünk ki. Dolgozna velünk? Őszinte jogi audit kell.
Enikő Paczolayra nézett. Az igazgató a kilincsbe kapaszkodott; mintha bármelyik pillanatban eldőlne. Tekintetében már nem volt hatalom, csak rettegés.
Elfogadom, mondta halkan Enikő.
Eltelt egy hét. Az igazgatói irodában csend volt. Enikő az asztal mögött ült ugyanaz a bútor, amelyre nemrég még papírokat hajítottak. Már az új kosztümjét viselte, amit előlegből vásárolt.
Lassan kopogtak az ajtón. Varga Béla, a főmérnök nézett be.
Enikő kisasszony, akadozott. Itt van Paczolay, visszavenné a cuccait. A biztonságiak csak engedéllyel engedik be.
Enikő kiment a folyosóra. Paczolay Sándor ott állt a lift előtt egy kartondobozzal. Benne néhány porcelánfigura, bekeretezett oklevél, meg egy megbontott pálinkásüveg. Öt-tíz évet öregedett. A borostája megőszült, a drága zakó lötyögött rajta.
Nem dühvel nézett Enikőre, csak sötét beletörődéssel.
Lecsúszott, úgy látom mondta rekedten. Elégedett?
Csak azt akartam, hogy a gyár működjön, igazgató úr. Hogy az emberek megkapják a fizetésüket és ne ön a bónuszait az ő rovásukra.
Enikő bólintott a biztonságiaknak. Félreálltak. Paczolay beszállt a liftbe, az ajtók lassan elzárták őt attól a világtól, ahol ő játszotta a főszerepet.
Enikő visszament az irodába, az ablakhoz lépett, lenézett az üzemudvarra. A bejáratnál új takarítónő állt fiatal lány, kék köpenyben, ügyetlenül húzva a felmosót a márványon.
Valami, ami eddig feszített benne, elengedett. Lábai ólmosak lettek, leült a karosszékbe. Nem győzelem volt ez csak visszatalálás önmagához.
Elővette a telefonját, hazahívott.
Anya? Én vagyok az. Minden rendben. Holnap jön orvos, igazi, a rendelőből. Ne aggódj! Megoldjuk. Már nem kell a gyógyszeren spórolni.
Letette a kagylót, ránézett az asztalán tornyosuló papírhegyre. Rengeteg munka várt még rá de ez már az a munka volt, amiért érdemes élni.
Tanulság: Még a sarokba szorított emberekben is több erő és tudás lakik, mint gondolnánk. Megéri kiállni magunkért, mert bármikor fordulhat a sors.
