Képzeld el, este nyolc körül hazaértem a munkából, teljesen kimerülve. Nagy levegőt vettem, kinyitottam a bejárati ajtót, és már az előszobában gyereksírás ütötte meg a fülemet.
A nappaliban átsétálva felsóhajtottam, mert ott ült a lányom, Rezeda, a vejem, Bence, ők ketten bambulták a tévét, miközben a lakásban szó szerint térdig jártam a káoszban.
A gyerekjátékok mindenhol: a kanapén, ágyon, padlón szétdobálva. Az asztalon csokipapírok, csirkecsontok, üres málnaszörpös üvegek, almáhéjak hevertek. Koszos ruha lógott a fotel támláján, és a széken egy használt pelenka volt hanyagul összegyűrve.
A szobában feszített a hőség, a bűz pedig finoman szólva se volt kellemes. Egy pillanat alatt fel tudott őrölni ez az egész, egyszerűen kétségbeestem, ahogy beléptem.
Az egyéves kisunokám, Mirtill, ahogy meglátott, örömteli jajkiáltással rohant hozzám és ugrott a nyakamba.
Résnyire kinyitottam az ablakot, hadd jöjjön be némi friss levegő, aztán elindultam a konyhába. Már ott is letaglózott a kép: koszos edények a mosogatóban, megszáradt kenyérvégek, kiöntött tea foltok az asztalon, az asztal alatt néhány csorba porcelándarab.
Szívemhez kaptam, mert valaki összetörte a kedvenc bögrémet, amit anno a férjemtől kaptam. A tűzhelyen odaégett fasírt díszelgett, a hűtőben mindössze egy kis penészes sajt és három fonnyadt paradicsom.
A konyhába robbant be Rezeda, odaszaladt, adott egy puszit, és közölte:
Szia, anya! Most, hogy hazaértél, mi Bencével megyünk moziba, aztán beülünk egy kávézóba. Egy órája megetettem Mirtillt, minden rendben lesz vele. Ja, meg tudnál dobni némi pénzzel? Alig maradt forintunk.
Alig kaptam szóra magam, a nappaliból bekiabált Bence:
Rozália néni, főznél holnap spenótfőzeléket? Láttam valami gasztróműsorban, nagyon megkívántam. Meg lehetne valami tavaszi salátát is összedobni! Van otthon kávé? Már ki vagyok nélküle.
Csak néztem rájuk, értetlenül kérdeztem:
És én? Egész nap robotoltam a kórházban, ebédelni se volt időm, iszonyatosan fáradt vagyok. Miért nem viszitek magatokkal Mirtillt?
Ugyan, anya, néha a szülőknek is kell egy kis pihenő! Most nehéz időszakunk van, azt mondják a pszichológusok is, hogy kettesben kellene több időt tölteni. Neked is hiányzott Mirtill, neki is te. Biztos szuperül elvagytok!
Mire felocsúdtam volna, már pattantak is ki az ajtón. Otthagyták rám Mirtillt, a kétéves kislányukat, és elmentek szórakozni.
Leültem a konyha asztalhoz, és egyszerűen csak bőgni kezdtem. Fájt a fejem, mindenem sajgott a fáradtságtól. Teljesen le voltam robbanva, éhesen, hulla kimerülten. Ráadásul minden házimunka rám várt.
Egy idő után úgy éreztem magam, mint aki a harmadik világháborút élte túl.
Rezeda és Bence már évek óta laktak a kétszobás lakásomban a belvárosban. Régen béreltek egy kis lakást Budafokon, de az albérletből valamiért kitették őket, hát hozzám költöztek csak pár hónapra.
Aztán valahogy sose találtak megfelelőt. Hol túl drága volt, hol túl messze volt a munkahelyeiktől, vagy valami gond mindig akadt.
Erre jött a következő csapás: Bent kirúgta egy kereskedőcég, ahol dolgozott. Rezeda persze azt mondta, hogy Bencét simán átverték a kollégái, de majd talál újat. Csak keresni nem sietett
Ezután gyakorlatilag Rezeda fizetéséből éltünk, majd, amikor kiderült, hogy várandós, az egész felborult. Nehéz terhessége volt, hormonokat szedett, sok vizsgálat, gyógyszer, mindent én fizettem dolgoztam iszonyú sokat, ortopédként egy magánklinikán.
Egyre kevesebb volt a pénz, hiszen ők nemigen vásároltak, viszont imádták a finom ételeket, friss gyümölcsöt, sütit. Számlák, háztartási cikkek minden rám hárult.
Láttam, hogy szinte semmibe veszik a jószívűségemet, de nem tudtam és nem is mertem szólni. Féltem, hogy egyetlen lányom elfordul tőlem pláne terhesen hogy tessékeljem ki? Így csak dolgoztam, tűrtem, próbáltam túlélni
Pont ekkor csöngetett valaki. Felpattantam, gyorsan letöröltem a könnyeimet, kinéztem. Az ajtóban a régi barátnőm, Sára állt, előzetes bejelentés nélkül.
Kicsit el is szégyelltem magam a rendetlenség miatt, de be kellett engedni. Kényszeredetten mosolyogtam, beinvitáltam a konyhába.
Sára jól ismert, tudta mit élek át, és nem is beszélt sokat. Kinyitotta a hűtőmet, kivett tojást, tejfölt, elmosta a serpenyőt, és kezdett is omlettet sütni.
Közben Mirtill elaludt az ölemben óvatosan betettem a gyerekszobába, visszamentem a konyhába, ahol Sára már tálalt.
Fél szavakból is értett, csak ennyit mondott:
Egyél, Rozália! Biztos egész nap semmit se ettél. Soványabb vagy, mint valaha. Nem aludtál, nem eszel, ez így nem mehet tovább. Ki kell raknod őket! Végleg.
De hová mennének? Pici a gyerek tördeltem a kezem, de Sára csak legyintett.
Nézd, kihasználják a lelkedet. Miért is keresnének albérletet? Miért dolgoznának, ha te mindent adsz nekik? Sajnálom, de én ezt tovább nézni nem fogom. Vagy most beszélsz velük, vagy majd én! szólt suttogva, de határozottan.
Igaza volt. Ha nem állok ki magamért, a végén még jobban rámegyek. Megígértem, hogy amint hazajönnek, leülök velük.
Sára segített rendet rakni, főzött egy csésze macskagyökér teát, átmasszírozta a vállam gondolta, ha kell, ő is ott lesz velem.
Rezeda és Bence tizenegy felé estek be; pont a nappaliban üldögéltünk Sárával.
Jó estét, Sára néni! mondta Rezeda savanyúan, tudtam, hogy sose kedvelte Sárát.
Jó, jó jött a száraz válasz, csak remélem, remekül mulattatok! Ilyen korán hazajöttetek? Maradhattatok volna hajnalig!
Anya, megyünk lefeküdni húzta fel az orrát Rezeda, de odaszóltam neki.
Maradjatok, kérlek! Bencét is ülj le ide! Beszélnünk kell.
Mind a ketten furán néztek rám.
Bence kérdezte is rögtön:
Rozália néni, ugye nem történt semmi komoly?
De, történt. Szeretném, ha elkezdenétek keresni egy saját otthont. Adok egy hetet, addigra legyen új helyetek. Utána már nem maradhattok nálam. Döntöttem! Ti fiatal házaspár vagytok, saját lábon kell állnotok.
Anya, ezt nem teheted velünk! Hova menjünk? Nincs pénzünk, Rezeda GYES-en van, én állás nélkül vagyok! fakadt ki Bence.
Megoldjátok. Felnőttek vagytok. Ha tudtok gyereket nevelni, akkor a felelősséget is vállalni kell. Mi lesz, ha holnap meghalok? Rezeda, ideje levenni a rózsaszín szemüveget és a valósággal szembenézni!
Hogy képzeled?! Micsoda anya vagy te? Képes vagy kidobni minket? Micsoda anya te egy vasorrú bába vagy! kiáltotta feldúltan, miközben Sára közbeszólt.
Rezeda, ne emeld fel a hangod Rozáliára! Most menjetek a szobátokba, gondoljátok végig, amit anyukád mondott. Nem tűröm, hogy így beszéljetek vele.
Na, ekkor Bence is kiakadt:
Mindenről maga tehet! Maga keveri az anyósom fejét! Nincs joga közbeavatkozni! Menjen, és foglalkozzon a saját családjával.
A helyzet kínos volt, de szerencsére Mirtill sírása félbeszakította a veszekedést. Mentek is, Sára megszorította a kezem, erőt adott.
Egy héten belül ki is költöztek. Büntettek mindennel, amit lehet, ellenség lettem egyik pillanatról a másikra. Amit értük tettem, az mind semmivé foszlott; maradt a harag, a szemrehányás.
De tudod, én is éreztem, hogy ezt a lépést meg kellett tegyem. Abban bíztam, egyszer majd belátják minden nekik szóló szigorú szóban ott volt a szeretet is.
Olykor még a saját gyerekeinknek is meg kell mutatnunk, hogy hol a határ, mert különben mindenki elmerül. És ha szerencsénk van, előbb-utóbb rájönnek, hogy mindez értük, miattuk volt. Én legalábbis ebben reménykedem.
