2024. március 14.
Ma reggel, ahogy a napsütés beszűrődött az ablakon, újra feltettem magamnak a szokásos kérdést: Hová lett az idő? Hatvanon túl vagyok, mégis tele vagyok energiával, mint egy pörgős budapesti villamos hétfő reggel. Ahogy a reggeli kávémat kavargattam a piros pöttyös bögrében, ismét Ágnes jutott eszembe a drága unokám, aki már közel a harminchoz, de még mindig egyedül járja az élet útját. Kicsit szúrósan, de annál nagyobb szeretettel kérdeztem tőle a minap:
Ágneskám, mondd csak, mikor csinálod meg végre a szerencsés választást? Mikor leszel végre asszony, hogy nyugodt lélekkel távozhassak ebből a világból? Tíz év múlva már lehet, hogy a Kárpátokban üldögélek a mennyország kapujában, de te még mindig csak dolgozol, tanulsz, álmodozol!
Ő, a vékony, sötét hajú művészettörténész, csak meglepetten pislogott:
Nagyi, hol ismerkedjek én? Munka, olasz nyelvóra, doktoranduszi tanulmányok. Az Iparművészeti Múzeumban egyedül csak Bálint bácsi van, te is láttad már őt.
Ó, Bálint bácsi sóhajtottam. Ő már inkább egy halódó garnéla, mintsem egy rák ebben a halászlében.
Másnap felhívtam Irénkét, aki a nyarakat Siófokon tölti. Kiderült, hogy az ő unokája épp egy diszkóban ismerkedett meg a jövendőbelijével. De hát Ágnes nem jár éjszakai szórakozóhelyekre úgyhogy nekem kellett felmérni a terepet. Kiderítettem, hogy a lányoknak ingyenes a belépés a lámpás klubba este kilenctől éjfélig, így másnap este, mint egy rutinos pesti matróna, elindultam az éjszakának, Ágnesnek meg azt mondtam, csak egy esti sétára vágyom.
A klubban a biztonságiak próbáltak megállítani, de határozottan közöltem velük, hogy a korkülönbség csak ízesebbé teszi a társasági életet. Így aztán a bárhoz vezetett az út, ahol a pultos alázatosan kezet rázva és egy pohár alkoholmentes koktélt felém tolva félve kérdezte:
Mit szól itt nálunk? Tetszik a hangulat?
Teljesen reménytelen vágtam rá. Egy tisztességes magyar lánynak itt semmi keresnivalója. De ha már így van, legalább egy kanál pálinkát tehetnél a koktélba!
A környezet úgy megfeszült, mintha szülői értekezletre tévedtem volna, ahol a hetedik osztályosok sört lopnak a focipályán.
Karácsonyig bejártam egy rockkoncertet, egy tűzijátékot a Dunán, egy melankolikus dalszerző estet, egy extrém biciklis versenyt, egy bridzs bajnokságot és végső elkeseredésemben egy fiatal költők szemináriumát is. A költők végül kiütöttek; nem engedtem volna, hogy Ágnes közéjük keveredjen.
Tudod, Ágnes, elfogadlak így is. Hajdanán nekem is tíz férfi közül kellett választanom, és végül nagyapádat választottam. Irénkének is volt választási lehetősége, bár egész életében csak szívszerelmesen nézte nagyapádat. De manapság, kislányom, a fiatalok már nem olyanok, mint voltak. Nincs kit igazán megfogni tekintettel.
Márciusban, Szentendre felé menet, úgy döntöttem, benézek Ágneshez a múzeumba. Hát persze, hogy a bejáratnál épp elcsúsztam, szerencsére nem a lépcsőn. Egy katonatiszt pattant oda segíteni. Jól megnéztem magam szerencsére semmi törés, semmi ficam. A katonára pillantva, határozottan szóltam:
Uram, maga tankos, ugye? Az én férjem is az volt, egy egész ezredet vezetett. Mondja csak, van egy órája?
A tiszt, mintha kényszerből, de mégis belenyugodva, bólintott.
Nagyszerű. Volt már ebben a szép múzeumban? Nem? Pedig érdemes. Most menjen be, és kérje az Ágnes Kiss tárlatvezetést. Az én unokám a legjobb idegenvezető, ezt garantálom.
A katonatiszt, mintha hipnotizálták volna, elindult. Nem is tudja, miért de én, mint magyar nagymama, tudom, hogy a legjobb dolgok néha a legváratlanabb helyen születnek.
***
Néhány hete, ahogy az unokafiam, Bence, csendesen szuszogott az ágyacskájában, én szinte suttogva odaszóltam neki:
Te, aranybogaram, hamarosan mész iskolába, apád befejezi az Akadémiát, anyád pedig végre befejezi a doktori disszertációját. Akkor már én is nyugodt szívvel pihenhetek majd. De hát hogy nőhetsz fel egyedül, kis veréb? Kell neked egy kistestvér! Ha megszületik majd a húgod, aztán ő is felnő, iskolába megy na, majd meglátjuk, meddig húzhatom ezt a magyar életet.
Most már tudom: egy igazi magyar nagyi soha nem fogy ki a türelemből és a reményből.
