2023. november 11.
Naplóbejegyzés Pap Napsugár
Ma újra elfogott a szégyen. Reggel, amikor Viktor már megint a telefonjába bújva odavetette:
Szégyellek elvinni a vállalati vacsorára. Ott rendes emberek lesznek.
Ott álltam a hűtő előtt, tejjel a kezemben. Tizenkét éve vagyok a felesége, két gyerekünk van, és most először úgy éreztem, hogy tényleg szégyell.
Felveszem a fekete ruhámat azt, amit te vettél nekem.
Nem a ruha a baj végre rám nézett, de csak pillanatra, mintha fájna. Magaddal van a gond. Elhanyagoltad magad. A hajad az arcod egyszerűen minden. Ott lesz a László is a feleségével, ő meg stylist. Te meg érted te ezt.
Akkor inkább nem megyek.
Ez az, okos vagy. Majd azt mondom nekik, hogy lázas vagy. Úgyse kérdeznek semmit.
Miután becsukta maga mögött a fürdő ajtaját, én csak álltam a konyhában. A gyerekek Zente tíz, Cseperke nyolc csendben aludtak a másik szobában. Lakáshitel, csekkek, szülői értekezletek. Én feloldódtam ebben az életben és a férjem szégyell miattam.
Délután Lilla, a fodrász barátnőm csak annyit mondott:
Megőrült ez a Viktor? Szégyelli magával vinni a saját feleségét? Mit képzel magáról?
Mostanában részlegvezető lett a raktárban válaszoltam fásultan.
Hát attól aztán lecserélődött a felesége? Lilla forrón öntötte fel a vizet a teához. Emlékszel, régen hogy készítetted a gyöngyékszereket? Az a kék köves nyaklánc még mindig megvan nálam, mindig kérdezik, honnan vettem.
Aventurin volt Most is emlékszem, esténként fűztem a gyöngyöket, akkor még élénk érdeklődéssel nézett rám Viktor is.
Az régen volt mondtam csendesen.
Ha ment, megint fog menni Lilla közelebb lépett. Mikor lesz az a vacsora?
Szombaton.
Remek. Holnap hozzám jössz. Megcsinálom a hajad, sminket kapsz. Felhívom Ildit neki van ruhája. Ékszert magad hozol.
De Viktor mondta, hogy
Felejtsd el, hogy mit mondott. Elmész a vacsorára, és majd ő szégyelli magát!
Ildi egy bordó, vállakat szabadon hagyó, földig érő ruhát adott rám. Órákig próbáltuk, igazítottuk.
Ehhez különleges ékszer kell mondta Ildi, miközben körbe-körbe járkált körülöttem. Sem ezüst, sem arany nem jó.
Kinyitottam a régi ékszeres dobozom, és a puha vászonba tekert aventurin nyakláncot vettem elő. Nyolc éve készítettem, azóta sem volt viselve.
Ez csodálatos állt meg Ildi mozdulatlanul. Te csináltad?
Én feleltem halk büszkeséggel.
Lilla természetes hullámokat varázsolt a hajamba, a smink is visszafogott, mégis különleges lett. Amikor felvettem a ruhát, felcsatoltam az ékszereket, az aventurin hidegen simult a nyakamra éreztem, valami új kezdődik.
Nézz bele a tükörbe mondta Ildi, és finoman a tükör elé lökött.
A tükörben nem azt az asszonyt láttam, aki tizenkét éve csak porszívózott, főzött, segített a leckében. Egy másik Napsugarat láttam. A régi önmagamat.
A Duna-parti étteremben mindenki csinos volt, elegáns ahogy ilyenkor illik. Kicsit késve mentem be. A beszélgetések egy pillanatra elhalkultak, amikor beléptem. Viktor a bárpultnál állt s sört ivott a szeme elkerekedett, amint meglátott. Elhaladtam mellette, és messzebb ültem le, egy csendes sarokban. Egyenesen ültem, kezem ölemben.
Szabad ez a hely? kérdezte egy férfi, negyvenes, szürke öltönyben.
Persze.
Márton vagyok. László üzlettársa a pékségnél. És ön?
Pap Napsugár, a raktárvezető felesége.
Végigmért, különösen a nyakláncomon akadt meg a szeme.
Aventurin? Kézműves munka, igaz? Az anyám gyűjtötte a különleges köveket Ritkaság az ilyen.
Én készítettem.
Komolyan? odahajolt, közelről nézte. Ez színvonal. Elad róla?
Nem. Otthon vagyok a gyerekekkel.
Furcsa, az ilyen kézügyességű emberek ritkán dőlnek hátra a hétköznapokban.
Végig mellettem maradt, beszélgettünk féldrágakövekről, alkotásról, arról, hogyan vesznek el sokan a mindennapokban. Meghívott táncolni, pezsgőt hozott, nevettem. Láttam, ahogy Viktor egyre sötétebb arccal néz nem is titkolta.
Amikor indultam haza, Márton kikísért az autómig.
Napsugár, ha egyszer úgy érzi, szívesen megint ékszereket készítene, hívjon fel nyújtotta a névjegyét. Ismerek embereket, akiknek szüksége van igazira. Igazán szükségük
Elvettem a kártyáját, és bólintottam.
Otthon Viktor öt percig sem bírta szó nélkül.
Mi a fenét műveltél? Egész este a Mártonnal! Mindenki nézett, tudod?! Mindenki látta, ahogy a feleségem máshoz simul!
Nem simulok senkihez. Beszélgettünk.
Háromszor táncoltál vele! László rákérdezett, hogy mi folyik! Szégyelltem magam!
Mindig szégyellsz levettem a cipőmet, letettem az előszobában. Szégyellsz elvinni magaddal, szégyellsz, ha beszélnek rólam. Neked van bármi, ami miatt nem szégyellsz?
Fogd be. Azt hiszed, egy új gönc attól valami lettél? Te semmi vagy. Egy háztartásbeli. Az én pénzemen élsz, most meg még hercegnőt játszol.
Régen a szoba másik felében sírtam volna, arccal a falnak. De most valami átkattant. Vagy talán helyrerázódott.
A gyenge férfiak félnek az erős nőktől mondtam csendben, reszkető nyugalommal. Nagyon kicsi vagy, Viktor. Félsz, hogy rájövök, mennyire.
Takarodj innen!
Elválok.
Csak nézett, nem szidott tovább először láttam félelmet a szemében, nem dühöt.
Két gyerekkel hová mész? Eladsz pár gyöngyöt és kész?
Megélek.
Reggel felhívtam Mártont.
Nem volt tolakodó, csak segített. Kávézókban találkoztunk, tippeket adott. Megismerkedtem egy nővel, aki saját galériát vezetett elmondták, hogy ma minden kézműves kincs keresett, az emberek unják a fröccsöntött tucatkacatot.
Maga tényleg tehetséges, Napsugár mondta Márton egyszer. Ritka, amikor kézügyesség és ízlés együtt jelenik meg.
Éjszakánként dolgozni kezdtem. Aventurin, jáspis, karneol. Nyakláncok, karkötők, fülbevalók. Márton elvitte a kész darabokat a galériába. Egy hét múlva telefonált: minden elkelt. Egyre több lett a megrendelés.
Viktor nem tudja?
Már csak a lakással osztozunk, alig beszél.
Az ügyvéddel már elkezdtétek?
Minden halad. Találtam egy jószívű jogászt, elkezdtük a papírozást.
Márton segített költözni, szerzett egy kiadó lakást. Amikor csomagoltam, Viktor nevetett az ajtóban.
Egy hét múlva visszajössz majd. Még könyörögsz is.
Becsuktam a bőröndöt, egy szót sem szóltam, mentem.
Fél év telt el. Kétszobás panel lakás, szélén a városnak, két gyerek, ékszerek, munka. Már elértem havi 300 000 forintot, aztán 400-at. Saját oldalt is csináltam, egyre többen követnek. A galéria külön kiállítást ajánlott, rengeteg a vásárló.
Márton néha megjelent, hozott meséskönyveket a gyerekeknek, néha csak telefonált de sosem erőltette magát. Csak volt, ott volt.
Anya, Márton bácsi tetszik neked? kérdezte Cseperke.
Tetszik.
Nekünk is. Nem kiabál.
Egy év múlva Márton vacsorán azt mondta:
Szeretném, ha velem lennétek. Mind a hárman.
Készen álltam.
Eltelt két év.
Viktor most egy belvárosi plázában dolgozik. László, amikor meghallotta, hogyan bánt velem, három hónap után kirúgta. Albérlet, kölcsönök, magány.
A múlt héten meglátott minket: ott álltunk egy ékszerbolt előtt. Világos kabátomban voltam, hajam csinosan, nyakamban az aventurin. Márton fogta a kezem, Zente és Cseperke nevetve meséltek.
Viktor a kirakatnál állt, a tükörképben összegyűrt dzseki, üres tekintet.
Ő elvesztette a királynőjét.
Én pedig megtanultam nélküle élni.
És ez lett a legnagyobb büntetése: csak akkor vette észre, mit veszített, amikor már késő volt.
