Megneveltem az anyósomat március 8-án.
Nézd, Emese, ez így nem mehet tovább!
Még csak a házasságunk elején járunk, és már most így viselkedik az anyukád. Mi lesz később, ha majd gyerekünk lesz? Ki se fog mozdulni a lakásunkból.
Nem fog nekünk nyugtunk lenni! méltatlankodott Sándor, miután Emesétől megtudta, hogy az anyósa továbbra is gondolkodás nélkül be fog járkálni hozzájuk.
Na jó, ha Ilona néni a szép szóból sem ért, akkor holnap hívok egy lakatost, aztán zárat cseréltetünk! fakadt ki Sándor.
Sanyi, hát azért az anyám mégsem idegen nekem sem. Előbb-utóbb úgyis megszerzi a kulcsokat a mi lakásunkhoz is. Akkor mindig cseréled a zárat? Meg még meg is sértődik, ha észreveszi. Inkább próbáljunk szép szóval rávezetni, hogy ezt ne tegye! próbálta megnyugtatni férjét Emese.
Nézd, Emese, ha az anyád nem érti sem a szavaimat, sem a kezemben tartott álommozdulatokat, akkor itt drasztikusabb megoldásra lesz szükség komolykodott el Sándor.
Mire gondolsz? kerekedett el Emese szeme.
Jól sejtem, hogy ha Ilona néninek van kulcsa a mi lakásunkhoz, akkor neked is van kulcsod a szüleidéhez? kérdezte Sándor a döbbent feleségét.
István bácsi és Ilona néni korán reggel, szombaton elhatározták, hogy kilátogatnak a városi piaci vásárra, amit március 8-a alkalmából rendeztek Budapesten. A helyi őstermelők portékáit itt gyakorta pár száz forinttal olcsóbban lehetett beszerezni, mint a boltokban.
Ezért a nyugdíjasok közül sokan nem bánták, ha már hétkor kelni kellett néhány tucat tojásért, amely az üzletinél tíz forinttal kevesebbe került.
Na, apus, sikerült szép marhát venni. Nézd csak azokat a pontyokat, még mozognak a zacskóban! Az egyiket megsütöm, a másikat meg elviszem Emesének, hátha ő is kedvet kap hozzá. Kíváncsi lennék Sándor fiunk arcára, amikor a Pista nevű pontyunk hirtelen megszólal a táskában! nevetgélt Ilona néni.
Ugyan, mama, hagyd már a gyerekeket! Hagy éljenek úgy, ahogy akarnak. Nekik is van már harminc évük, hadd éljék az önálló életüket a saját lakásukban, nem kell mindent tudni róluk. Nincs jobb dolgod? próbálta nyugtatni feleségét István bácsi.
Várj csak! kapott hirtelen észbe Ilona néni. Ugye, apa, elzártad a vizet a fürdőben? Hallod, hogy folyik?! már gondolkodás nélkül nyitott be a fürdőszobába, de abban a pillanatban sápadtan szaladt ki onnan.
Jaj, Istenem! Ott van valaki! Mezítelenül fürdik! sipítozott Ilona néni az egész lakásban.
Ki? Ki van ott? Most már mondj valamit! bizonytalankodott István bácsi.
A vőm, Sanyi! Mit keres a mi fürdőszobánkban? sikította Ilona néni.
Mit keresek, mit keresek… Nálunk rozsdás csapvíz folyik, aztán egy hosszú műszak után fáradtan, koszosan feküdjek le? Gondoltam, gyorsan lefürdök nálatok! mondta Sándor, miközben már köntösben, otthonosan lépett ki a fürdőből.
Ilona néni, március 8-a alkalmából szeretnék szólni: nem illik egy nőnek napokig a radiátoron szárítani a fehérneműjét. Ha legalább csipkés lenne, még rá lehetne fogni, hogy tetszetős, de így… István bácsi, nem irigyellek! mondta Sándor, miközben átsétált a konyhába, bekapcsolta Ilona néni féltett kávégépét, hogy főzzön magának egy presszókávét.
Hogy mersz te így beszélni?! Ez az én lakásom, ott szárítom a ruhám, ahol akarom! háborgott Ilona néni.
Ilona néni, mi Emesével csak féléve vettük ezt a kávéfőzőt önnek, máris szörnyű állapotban van! Legalább hetente kipucolhatná. Egy mangalicaólban is tisztább van! oktatta anyósát Sándor.
Sanyi, ez már egy kicsit sok… tette hozzá halkan István bácsi.
Mi az, hogy sok, István bácsi?! Nézen körül, micsoda felfordulás van a konyhában és az egész lakásban! Mindent egymásra hajigálva, mint egy elhagyatott garázsban! Nincs itt rend!
Magát, Ilona néni, elküldeném katonának egy évre, ott megtanulná, mi az a rend és fegyelem sétált végig a lakáson Sándor, és sorra szedte össze az idősebb háziasszony hibáit.
És a hűtő? Vettem a fáradtságot, és benéztem. A tejföl és a majonéz már két hete lejárt! A sajt csomagolás nélkül, kiszáradva!
Sanyi szívtelenül hajigálta ki a lejárt élelmiszert a kukába.
És a kása, Ilona néni? Egy tál maradék hajdinakása! Tudja, milyen nehéz azt elmosni utána? Vagy azt hiszi, ha van mosogatógépe, akkor önnek mindent lehet? szólt volna bele már a mosogatógépbe is Sándor, de Ilona néni a testével védte a konyhagépet.
Na elég! Húzzál el innen, vagy kihívom a rendőrséget és feljelentelek jogtalan behatolásért! Nem érdekel, hogy a vőm vagy! Megjárod te még, Sándor! Ez az én házam, az én konyhám, az én fürdőm, az én fehérneműm! Semmi jogod nincs így bejönni és rendreutasítani! kiabált Ilona néni Sándorra.
István bácsi félmosollyal figyelte Ilona nénit, aki csak most, a csúcspontnál kezdte sejteni, hogy valami más van a háttérben, ám Sándor már régen tudta, mit csinál.
Na látja, Ilona néni, pontosan ezt akartam elérni! sóhajtott fel Sándor mosolyogva.
Most fordítsa vissza magára mindazokat a szavakat, amiket nekem mondott, mert hónapok óta ön is így viselkedik felénk: betör a lakásunkba, faggatózik, mindent ellenőriz, ellenünkőrzi, mikor mit hova dobtam!
És a rendőrségről csak annyit: ha még egyszer bejön, én sem fogom nézni, hogy ön az anyósom! Remélem, most már érti, és nem kell idáig eljutnunk! Sándor gyorsan átöltözött, cipőt húzott, és már indult is kifelé.
Na, a kedves apósomnak egy üveg Tokaji aszút, Ilona néninek egy palack jó minőségű vörösbort és egy doboz parfümöt hagytam a konyhaasztalon. Emese mondta, hogy ezek a kedvencei! mosolygott Sándor most már barátságosabban, becsukta maga mögött az ajtót, s eltűnt.
Ilona néni idegesen kinyitotta a bort, kitöltött egy pohárral, leöblítette a Sándor által készített kávéval, majd csendben üldögélt.
Hát, Ilona, nem semmi a vőnk! Olyan ügyesen rendezte el, hogy még jó érzés is maradt utána. Megkaptad a tanításodat, de jó lett a vége is! nézegette a drága aszút és a parfümöt István bácsi.
Na, anyu, boldog nőnapot! kacsintott pajkosan Ilona nénire, előhúzva két színházjegyet A Hacacáré című előadásra a kenyértartó mögül. Nézd, elsőként a vőd köszöntött fel, teljesen egyedi módon: show-t tartott, itallal kínált, parfümöt kaptál, már csak a színházi ruha kéne, és indulhatunk!
Ezután Ilona néni már csak előzetes jelzésre és komoly indokkal ment át Emeséékhez, de nem haragudott sem lányára, sem vőjére, inkább elismerte Sándor kreativitását.
A határokat mindenki megértette, de harag nem maradt senkiben Sándor végre kipihenhette magát, anélkül hogy attól tartson: anyósa a gardróbban kutakodik épp a zoknija után.
Az igazi tanulság pedig az, hogy a kölcsönös tisztelet minden családban elengedhetetlen de néha egy kis humor és kreativitás kell ahhoz, hogy ezt mindenkinek elmagyarázzuk.
