Zsuzsa, vennünk kellene még egy színházjegyet.
Zsuzsanna felnéz a tányérjáról. A vacsora még meg sem hűlt, de Márton már ott ül a telefonjával, ujjával feszült koncentrációval pötyög a kijelzőn, mintha valami államügyet intézne.
Még egy jegyet? Valaki még velünk tart?
Márton fel sem nézett.
Anyu nagyon szeretne jönni. Tegnap meséltem neki, hogy mi megyünk színházba, teljesen belelkesedett.
Zsuzsanna óvatosan a tányér szélére tette a villáját, felállt, és a pulthoz fordult, mintha csak egy pohár vízért menne. Az arca akaratlanul is eltorzult már nem is próbálta uralni. Csak Márton ne vegye észre, mert magyarázkodni már sem kedve, sem ereje nincs…
Persze, hogy anyu akar jönni. Mindig akar. Tóth Etelka mindig mindenhol ott akart lenni.
Zsuzsa ott áll a mosogatónál, lassan engedi a vizet a pohárba, és közben maguk előtt látja az esküvői képeiket. Mind a kétszáznegyvenet, amiket a fotós adott át díszes pendrive-on. Három estét üldögélt fölöttük, keresett legalább egy olyat, amin ők ketten vannak. Csak ők, se vendég, se család, se senki. De ilyen képük egyszerűen nem volt.
Mindegyiken felbukkan Tóth Etelka: vagy igazgatja a fia nyakkendőjét, vagy átfogja a vállát, vagy épp a menyasszony és a vőlegény között áll, és úgy mosolyog a kamerába, mintha ez a nap főként az ő ünnepe volna. Akkor még azt hitte, véletlen, vagy a fotós volt furcsa. Ma már egészen másként gondolja.
Az anyós első perctől úgy viselkedett, mintha Zsuzsanna nem Márton felesége, csak valamiféle átmeneti lakótárs lenne. A lakásban, amiről beszélünk, Zsuzsa a tulajdonos: az ő lakása, az ő pénzéből vette. Etelka néni viszont akkor jelenik meg benne, amikor csak akar, minden előzetes bejelentés nélkül, és mindenről megvan a maga véleménye. A függöny nem jó. Az edény nem jó. A hús túl sós. Márton lefogyott. Márton sápadt. Márton keveset eszik.
Zsuzsa belekortyol a vízbe, poharát visszateszi…
Minden közös program ugyanúgy alakul. A múlt havi mozi? Hármasban. Korcsolyázás szilveszterkor? Hármasban. Még abba a kis kávézóba is a Rákóczi úton, ahová Zsuzsa tényleg kettesben akart elmenni, beszélgetni egy jót Márton valahogy ott is anyját hívta el. És Etelka néni persze jött, leült közéjük a piciny asztalnál, rendelt citromos teát, és negyven percen át mesélt a vérnyomásáról meg arról, hogy a szomszéd megint eláztatta a plafont.
A színház. Direkt ezt az előadást keresték, hónapok óta várta, jó helyre szólt a jegy: harmadik sor a páholyban. Ez az este csak az övék kellett volna hogy legyen.
Zsuzsa, miért vagy ilyen csendes?
Márton végre felnézett a telefonjáról.
Nézd, anyunak tényleg magányos, tette hozzá úgy, hogy már szinte sablonosan hangzott, mintha betanulta volna. Vajon észre sem veszi, milyen gyakran ismétli ezt?
Zsuzsa ránéz, bólint.
Rendben. Vedd meg.
Mit lehet még mondani? Már próbált már beszélni erről, nem is egyszer. Minden alkalom ugyanúgy végződött: Márton megsértődött, bevonult a szobába, egész este hallgatott, másnap reggel az anyós telefonált, és sértett hangon kérdezte, minden rendben van-e. Ördögi kör, amiből Zsuzsa már nem akart kiutat keresni.
Márton hálásan mosolygott, és újra a telefonjába mélyedt…
A harmadik sor a páholyban tökéletes: Zsuzsa nem hiába ügyelt ennyire a jegyekre. A színpad belátható, minden apró részlet, minden arcjáték. Egyedül kellett mindezt élveznie, mert Márton az első perctől anyjához fordult és onnantól egymásnak éltek.
Etelka néni fia jobb oldalán foglalt helyet, azonnal a műsorfüzetet kezdte vele böngészni, aztán a nézőteret, később egy ismerőst, akit állítólag látott a ruhatárnál. Zsuzsa ült balra, a színpadot nézte, pedig még el se kezdődött az előadás. A szünetben Márton anyját vitte büfébe, Zsuzsa maradt, mert neki nem szólt senki, és könyörögni sem fűlt hozzá a foga. Amikor visszajöttek, Etelka néni úgy mesélte el fiának az első felvonást, mintha az másik épületben ült volna. Zsuzsa beletemetkezett a programfüzetbe és azon gondolkodott, hogy ez a hely bizony nem ért annyit, amennyit kifizetett érte.
Hazafelé is hármasban mentek. Először kitették Etelka nénit, Zsuzsa tíz percet ült az autóban, míg Márton felkísérte anyját a lakásig, segített bezárni, hallgatta mondandóját az ajtóban. Amikor végre visszaült a volánhoz, arcán az elégedettség nyugalma.
Tökéletes este volt, ugye?
Zsuzsa csak az ablak felé fordult, alig bólintott. Nem akart most beszélgetni, fáradtságra hivatkozott, bár igazán aludni se vágyott. Egyszerűen képtelen volt aznap szóba elegyedni Mártonttal, tudta, hogy minden mondata elszállna a semmibe.
A következő két hónap pontosan úgy telt, ahogy Zsuzsa előre sejtette. Etelka néni rendszeresen felbukkant, Márton egyre többet foglalkozott vele, Zsuzsa pedig mind inkább maradt egyedül a saját lakásában, és hallgatta, ahogy a konyhán nevetgélnek és beszélgetnek. Egyre ritkább volt a közös vacsora, a hétvégi programok is inkább anyósnál vagy megint hármasban valahol. Zsuzsa mindig elsőként feküdt le és nap mint nap ugyanazzal a tompa szorítással ébredt, amely már-már ismerőssé vált.
…Március közepén munkahelyén prémiumot kapott. Nem is kicsit. Három napig emésztgette magában, mire rászánta magát: tizenöt nap Törökországban. Minden benne van. Tenger, napfény, rendes hotel, jó értékelésekkel. Egy hétig böngészte a hoteleket, olvasta a fórumokat, nézte a szobákat, ellenőrizte, mennyi a partig séta. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy kettesben újra egymásra találjanak.
Marci, foglaltam nekünk utat! mondja este, és Márton elé tolja a kinyomtatott foglalást. Török Riviéra, tizenöt nap, júniusban. Tengerpart, minden benne van. A prémium ment rá, de megérte.
Márton végigfut a papíron, rámosolyog.
Szuper, Zsuzsa, nagyon szép lesz.
Zsuzsa végre fellélegzik. Talán még nincs minden elveszve. Talán csak el kell utazniuk innen, és máshogy alakul majd minden. Aznap este régen tapasztalt nyugalommal alszik el.
Másnap Márton munkából hazaérve leül, vár, míg Zsuzsanna kiszedi a vacsorát, és aztán teljesen hétköznapian, az első falat fasírt után megszólal:
Zsuzsa, meséltem anyunak Törökországról. Ő is nagyon szeretne jönni, tudsz még egy utat foglalni?
A villa megállt félúton. Zsuzsa letette, a férjére nézett, próbálta eldönteni, tréfál vagy tényleg nem hallja, amit mondott.
Ezúttal nem maradt csendben.
Nem, Marci. Nem megyek nyaralni az anyáddal.
Márton abbahagyta a rágást, úgy nézett rá, mintha valami illetlent mondott volna a templomban.
Zsuzsa, hát mi bajod van? Egyedül unatkozik, három éve nem volt a tengernél. Kár lenne tőle ezt megtagadni.
Zsuzsa felállt az asztal mellől, az ablakhoz lépett, rátenyerelt a pultra, ujjai elfehéredtek. Valami forró, kimondhatatlan tört fel benne, ami hónapok alatt gyűlt és most végre utat tört.
Menjen el a barátnőivel! Van neki öt is, Marci, heti teázás, pletyka, ott népes a társaság. Utazzon velük, és minket hagyjon békén!
De hát ő az anyám, Zsuzsa…
Tudom, hogy az anyád! Zsuzsa megfordult, minden eddigi visszafogottsága elszakadt. Pontosan tudom, mert huszonnégy órában része az életünknek! Mozi anyuval, korcsolya anyuval, színház anyuval, vacsora anyuval! Elegem van abból, hogy egy párkapcsolatban hárman vagyunk, és én vagyok a harmadik kerék! Felfogod már végre?!
Márton félretolta a tányért, karba tette a kezét.
Szívtelen vagy, Zsuzsa. Nem érted, milyen rossz neki egyedül.
Nem, nem értem! Zsuzsa közelebb lépett, a szeme szikrázott. És nem is kell értenem! Te vagy a férjem, Marci! Én veled szeretnék menni egy rendes, romantikus vakációra, ahol végre kettesben lehetünk! Nem akarok a parton ülni, és nézni, ahogy anyáddal vitatjátok a vérnyomását, miközben rám sem néztek!
Márton hunyorított, lépett hátra.
Gonosz vagy. Tudod mit? Vagy anya is velünk jön, vagy én nem megyek sehova!
Zsuzsa megállt, hosszan, figyelmesen nézett rá, és valami fontos végleg átkattant benne.
Jó. Akkor én megyek nélkületek.
Elment Márton mellett, bement a hálóba, előhúzott egy bőröndöt az ágy alól, az ágyra dobta. Márton meg is jelent az ajtóban.
Zsuzsa, te most megbolondultál? Állj már meg, beszéljük meg!
Mi mindig megbeszéljük, Marci, és mindig az anyádnál kötünk ki. Zsuzsa leakasztotta a ruhát, gondosan hajtotta a bőröndbe. Elválok. Nem tudok így együtt élni, ahol hárman vagyunk, és én vagyok a plusz egy fő.
Márton elhallgatott, az ajtófélfának támaszkodott, az arcán először látszott, hogy felfogja: Zsuzsa most nem veszekszik, hanem lezárja ezt.
…Két hónappal később Zsuzsanna egy török hotel medencéje mellett napozik, aminek szobáit még hetekig válogatta képek és vélemények alapján. A nap melegíti a vállát, a tenger sós illatot küld, a jeges cocktail lassan gyöngyözik a kezében. Mellette senki nem beszél vérnyomásról, huzatról, vagy a szomszéd tegnapi felhívásáról. Csak ő van ott, és ez tökéletes. Belekortyol, lehunyja a szemét, és arra gondol, bárcsak előbb meghúzta volna ezt a vonalat, és nem várt volna két évet valakire, aki soha nem nőtt fel igazán…
