Egy ismerős asszony nagy bánata: a fia úgy döntött, hogy elvesz feleségül egy lányt, aki egyáltalán nem az ő körükből való. Teljesen átérzem, nekem is vannak gyerekeim, magam is aggódnék ilyen helyzetben…
De eszembe jut Tordainé esete.
Tordainé fia egyszerűen kész tények elé állította: itt van Melinda, összeházasodtunk.
Tordainé családjában: akad akadémikus, két doktorandusz, táncművész, vezető mérnök, irodalmi kritikus, elismert kardiológus, és még sorolhatnám.
Most pedig megjelent a lány kétes származás, érezhetően rossz nevelés, apja alig akad a képben, anyja tehenész (tehenész!), végzettsége kőműves-mázoló, se formája, se szerencséje. Mintha a sors csúfot űzött volna belőlük.
A mázolos lány azonban csendes volt, szinte észrevehetetlen, néha végiguszott valami zörgős mozdulattal a folyosón.
Várj csak ki, mondogatta Tordainénak a barátnője, Zsuzsanna amíg megszokja a helyet, még sírni fogsz miatta!
Ősz végén a fiú elutazott hosszabb kiküldetésre az Egyesült Államokba.
Ahogy elképzelem, hogy abban a lakásban ez a szerencsétlen lézeng össze-vissza, az embernek haza sincs kedve menni panaszkodott Tordainé Zsuzsannának.
Szilveszterre visszajött a fiú, de már márciusban közölte: először is, szerződést ajánlottak neki az Államokban; másodszor, ott megismerte Nicole-t; harmadszor, csütörtökön elválik a mázolos feleségtől; negyedszer, pénteken repül vissza ne izgulj, anya, majd hívlak.
Kisírta magát, intett utána, elengedte.
A mázolólány összepakolt: egy utazótáska és egy teszkós szatyor ez volt minden vagyona.
Úgy nézett ki, mint egy megtaposott kóbor kutya.
Tordainé összeszedte magát, és megkérdezte:
Van hova menned?
A mázolólány alig hallhatóan felelte:
Kollégiumban egy hónap múlva felszabadul egy ágy, addig is a lányok beengednek magukhoz egy pótágyra.
Tordainé nézte egy darabig, majd azt mondta:
Egy hónap múlva elköltözöl, addig maradsz. Pakolj ki.
És bolondnak nevezte magát.
Ezt Zsuzsanna csak megerősítette.
Reggel a lány elment dolgozni, festeni, vakolni, estére fáradtan, szürkén ért haza. Próbált pénzt adni az albérletre, büszkén mondta, hogy elég jól keres.
Így telt el három hét. Aztán Tordainé hirtelen súlyosan megbetegedett, másfél hónapot töltött kórházban, alig élte túl.
A fia párszor telefonált:
Tarts ki, anya, küldök képet magunkról, Nicole-lal és a Niagarával a háttérben.
Nicole hát, semmi különös, többet érdemelt volna.
Zsuzsanna ritkán jött be, család, gondok, nem jutott rá idő.
A mázolólány főzött húslevest, gyümölcslevet, párolt csirkefasírtot, győzködte, nyeljen le még egy kanállal.
Gyanús nekem ez a nagy samaritánusi lelkűség mondta Zsuzsanna , biztos ő lakik ott most, nem vitte el a lakás felét? Megeszed a fasírtot? Nem? Biztos nem? Én éhes vagyok, most jöttem munkából.
Tordainét hazaengedték, mázolólány hazavitte, felsegítette a lakásig, be sem jött, sietett vissza dolgozni.
Rend és tisztaság mindenhol. A konyhaasztalon cetli:
Tordainé, köszönöm. Ebéd a hűtőben. Jobbulást kívánok. M.
Megnézte a rejtekhelyeket: minden megvolt, semmi se tűnt el.
Benézett a fia szobájába: mintha soha nem is lett volna ott mázolólány.
Egy hét múlva hosszú, kongó folyóson végigment, bekopogott. Három ágy, egy asztal, alatta a pótágy.
Azt mondta:
Majd ha saját lakást veszel, akkor költözöl el, gyere, pakolj össze, a taxi vár, fut az óra, induljunk.
Szeptemberben elmentek vásárolni őszi kabátot; kínos volt nézni, miben jár a lány, csizma is kellett, a plázában belebotlottak Zsuzsannába.
Zsuzsanna mondta:
Ilyen jó segítséget nappal is gyertyával keresel, neked ráadásul ingyen dolgozik jól forgattad a lapokat, Tordainé!
Neked szolgáló, nekem menyem, gyere Melinda, táskát is nézzünk, nadrágot, én magamnak egy sálat is akartam.
Tordainé mondta:
Az első lakásrészletet maga rakta össze, tőlem egy fillért sem kért, kész a ház, keresünk jó tapétát, neki nincs ideje, reggeltől estig robotol, alig vonszolja magát haza, egyszer csak látom, teát akartam tölteni, ő ülve elaludt.
Tordainé mondja:
Már egészen beleszorul a szívem, folyton azon gondolkozom, fiatal, szép, talpraesett, most már lakása is lesz, Melinda okos lány, de a szerelmeseket is becsapják, el sem hiszed, mennyit aggódom, nehogy valami utolsó vagy koszos, nem a mi körünkből való férfi kipécézze magának…
