Mindent igazságosan kell elosztani
Zsófia, beszélnünk kellene a költekezésedről. Pontosabban, arról, mennyire pazarolsz.
Zsófia félúton megállt a kávéscsészéjével. Hét óra volt, éppen csak felébredt, amikor Gábor már a konyhaajtóban állt, olyan arccal, mintha éppen most akarna bírósági ítéletet hirdetni.
Miféle költekezésről beszélsz? És miért mondod, hogy pazarlok? végül kortyolt egyet, pedig a kávé máris szinte íztelenné vált.
Túl sokat költesz magadra. Minden héten csomagok, dobozok, hol egy ruha, hol egy krém tízezer forintért.
Zsófia lassan letette a csészét. Ez aztán a reggeli meglepetés. Semmi előzetes jel, még egy jó reggelt, drágám sem.
Az a krém nyolcezer volt, ha már annyira számolod a forintokat. És nem minden héten, hanem két havonta egyszer.
Zsófia, közös a költségvetésünk.
Ez afféle tanítói hangon hangzott, mint amikor valaki a szorzótáblát magyarázza a legbutább diáknak. Zsófia összeszorította a fogait, elszámolt ötig nem használt.
Gábor, emlékeztesselek, mennyit költesz havonta az autódra?
Gábor homlokán ráncok jelentek meg; láthatóan nem számított ilyen gyors visszavágásra.
Az más.
Persze, hogy más. Benzin, mosás, valamiféle adalékok, biztosítás, szerviz félévente. Abban a Passatban még csak nem is utazom még soha nem vezettem.
Azzal járok dolgozni vetette keresztbe a karját Gábor. Ez munkaeszköz.
Zsófia idegesen felnevetett, nem éppen örömtelien.
Munkaeszköz? Komolyan? És szerinted nekem a ruháim, sminkjeim mire valók? Hobbiból? Én is irodában dolgozom, tárgyalok, ügyfelekkel találkozom. Nem jelenhetek meg kitérdelt mackónadrágban és száraz bőrrel.
Azért lehetne takarékosabban.
Lehetne bólintott Zsófia. Akkor három évig ugyanabban a blézerben megyek mindenhova. Te pedig eladod a Passatot, és veszel inkább egy Suzukit. Az is elvisz a munkahelyedre, igaz?
Gábor tátogott, majd becsukta a száját. Megmasszírozta a halántékát.
Csúsztatsz.
Nem, te csúsztatsz. Ha a te költekezésedről van szó, az befektetés. Ha az enyémről, az pazarlás. Egyszerű matek, igaz?
Még egy pillanatig állt, aztán legyintett és kisétált a konyhából. Zsófia hallotta, ahogy becsapódik a bejárati ajtó.
A kávé teljesen kihűlt. Kiöntötte a mosogatóba, és homlokát a hideg konyhacsempéhez nyomta.
Szép napnak indul…
A munkahelyén Vera majdnem félrenyelte a salátáját, amikor meghallotta a történetet.
Várj, tényleg ezt mondta? Kora reggel?
Zsófia turkált a fasírtjában a menzán, étvágya azóta nem volt, hogy felébredt.
Tényleg. A kávémat sem volt időm meginni.
Ez tipikus Vera hátradőlt, kicsit hunyorgott. Az én volt párom is előadta egyszer. Mondja: osszunk mindent ketté, legyünk XXI. századiak.
És?
Én gyorsan kiszámoltam neki. Mondom: kétszer annyit eszel, mint én. Nézd csak meg: reggel joghurtot eszem, te négy tojásos rántottát szalonnával. Ebédre én salátát, te két főételt. Úgyhogy az ételt arányosan fizesd, kedves!
Zsófia elmosolyodott. Vera akár ügyvéd is lehetne mindig tökéletesek az érvei.
Fogta magát és számolt?
Ó, nagyon is. Három napig kalkulátorral járt, gyűjtötte a blokkokat. Aztán elcsendesedett. Egy hónap múlva szétváltunk.
Szerinted emiatt?
Inkább tünet volt Vera megvonta a vállát, visszafordult a salátájához. Ha egy férfi már a forintjaidat számolja, valójában már nem veled él, hanem egy fejében lévő képpel.
Zsófia hallgatott. Vera szavai kellemetlenül pontosak voltak.
Este lassabban indult haza, mint szokott. Direkt egy megállóval hamarabb szállt le, sétált egyet a friss levegőn. Ilyenkor az aszfalt illata keveredik a fanyar, őszi levegővel és kipufogógázokkal. Egyetlen porcikája sem vágyott haza.
A lakásban csend fogadta. Gábor még nem ért haza. Zsófia átöltözött, kivett egy csirkét és zöldségeket a hűtőből, főzni kezdett. A keze magától dolgozott vágott, sózott, serpenyőbe tett. Az agya teljesen üres volt, ami furcsa módon nyugalmat adott.
Gábor nyolc körül jött meg. Benézett a konyhába, megállt az ajtóban.
Ma nem költöttél semmi feleslegesre?
Zsófia rá sem nézett, csak tovább kavargatta a zöldségeket.
Nem. Napi egy fillért sem költöttem.
Bólintott, majd átöltözni ment. Zsófia lekapcsolta a tűzhelyet, megterített: két tányér, saláta, csirke zöldséggel. Minden a megszokott módon, csak kicsit kevesebb adag alig maradt valami a hűtőben, szándékosan nem ment boltba.
Leültek vacsorázni. Gábor a tányérjára nézett, majd Zsófiára.
Miért ilyen kevés a kaja?
Zsófia lassan letette a villáját, és csendesen, nyugodt tekintettel ránézett a férjére.
Szerinted mindent felezni kell, nem igaz? Tessék, fele-fele.
Gábor pislogott. A villa megállt félúton a szája felé.
Hogy érted ezt?
Szó szerint. Elkészítettem a vacsorát, pontosan elosztottam kettőnk között. Ez a te részed. Zsófia a tányérjára mutatott. Nekem majd holnap reggel is marad. De hogy te mit reggelizel, nem tudom. Közösek az alapanyagok, minden felezve. Hogy is költsünk rád többet? Igazságtalan lenne.
Gábor letette a villát. Arca elvörösödött, álla remegett.
Zsófi, ez így… köhintett, keresve a megfelelő szavakat. Ez így nem helyes.
Nem helyes? Zsófia felvonta a szemöldökét, hátradőlt. Mi az, ami nem helyes? Ezt te javasoltad. Én csak osztok.
Nem erre gondoltam!
Mire akkor? Hogy csak az én kiadásaimat kell vágni, a tieidet nem szabad bolygatni?
Gábor hallgatott. Látszott, hogy keres egy jó érvet, de kudarcot vall.
Egyébként Zsófia felvette a poharát , mennyit költöttél ma benzinre?
Mi köze ennek hozzá?
Nagyon is sok. Mennyit?
Zavarba jött, számolt egy kicsit fejben.
Hát… talán ezerkétszáz forintot.
Legyen annyi Zsófia felállt. Várj egy picit.
Kilépett a folyosóra, Gábor hallotta, ahogy a gardrób ajtaja kinyílik, valami zizeg. Visszatért Gábor tárcájával a kezében.
Mit csinálsz? Gábor már félig felállt.
Elveszem a részem.
Nyugodtan kivette az aprót, majd ezerkétszáz forintot hatszáz forintot összeszámolt, zsebébe tette. Gábor döbbenten nézte.
Ezt most komolyan gondolod?
Teljesen komolyan tette a tárcát vissza az asztalra. Ha te ennyit tankoltál, én is joggal költhetek ugyanannyit tehát hatszáz forint jár nekem. Igazságosan, fele-fele, ahogy szeretted volna.
Ez abszurd!
Te találtad ki, Gábor. Én csak végigviszem. Így talán összegyűlik egy pulóver árának fele is.
Gábor néma haraggal figyelte, ahogy Zsófia nyugodtan visszaül és enni kezd.
Vacsora néma csendben telt el.
A hét lassan múlott. Minden este Zsófia matematikai pontossággal osztotta a vacsorát. Gábor a saját tányérját vizsgálgatta, halkan bosszankodott, de nem szólt. Zsófia pedig minden reggel megkérdezte, hogy Gábor mennyit fog költeni benzinre, majd este elvette a részét. Szerdára Gábor már metróval járt dolgozni.
Péntekre beesett arca lett, mint egy farkasnak.
Szombatra Zsófiának egy külön borítékban gyűlt össze majdnem háromezer forintja. Gábor már a munkában vett magának szendvicset ebédre, otthon nem maradt neki elég kaja. Zsófia előző hétfőn átszámolta Gábor minden pénzét felezve maradtak a forintok.
Szombat reggel Gábor a konyhában ült egy csésze teával. Amikor Zsófia belépett, fáradt szemekkel nézett rá. Sötét karikák húzódtak a szeme alatt.
Zsófi… elcsuklott a hangja tévedtem. Ne haragudj.
Zsófia kávét töltött magának, leült vele szemben. Csak hallgatta, melegítette a kezét a csészével.
Ez az egész butaság volt sóhajtott Gábor. Olvastam valamit, bekattant ez a felezősdi. Ugorjuk át, jó?
Persze bólintott Zsófia. De csak úgy, ha nem számolom el a házimunkát.
Hogy érted?
Főzés, takarítás, mosás, vasalás. Ha mindent kiszámolnék piaci áron, te legalább háromezer forinttal lógnál nekem. Minimum.
Gábor félrenyelte a teát, köhögni kezdett.
De nem fogom kiszámolni Zsófia ivott egy kortyot, a bögréje felett nézett rá. Ha te sem akarsz többé családi életből számviteli rendszert csinálni. Megegyeztünk?
Megegyeztünk vágta rá Gábor. Becs szó, többé nem számolgatok.
Na végre.
Zsófia elmosolyodott, elvett egy teasüteményt. Gábor úgy nézett rá, mint aki éppen most úszta meg a világvégét.
Zsófia pedig arra gondolt, hogy néha egy férfi makacsságát a végletekig kell vinni megmutatni a dolog abszurditását, a saját szabályaik mentén játszani. Így nemcsak a kapcsolatot lehet megmenteni, hanem a vitát is megnyerni. Ez már csak ilyen magyar matek.
