2023. május 12., péntek
Ma ismét megtapasztaltam, milyen végtelen türelemre van szükség, ha az ember férje legjobb barátnője túlzottan ragaszkodó típus. Pontban vacsoraidőben, mikor végre szó szerint órák munkája után leültünk a gyertyafényes asztalhoz, megszólalt a telefon. Már meg sem lepődök, ha Kata az az a bizonyos gyerekkori cimbora, akit Zsolt sosem hagy bajban. Az ő hangját messziről is felismerem éles, panaszos, kissé hisztis, mintha direkt úgy beszélne, hogy az ember fejében visszhangozzon még órákig.
Jaj, Zsolti, kérlek, gyere már át, ömlik a víz, mindjárt elárasztom az egész társasházat! Tudod, milyen a Teri néni alattam, ha ide is kijön ordítani, elásom magam szégyenemben! Remegek, nem találom a főcsapot! Segíts már, könyörgöm! mondta sírós hangon.
Lassan letettem a villát, az asztalon koppant figyelmeztető jel, nem is tudom, ki felé. Zsolt bocsánatot kérő pillantással meredt rám, szemei benne az a tipikus most úgyis mennem kell, ugye megérted?-féle néma üzenet. Csak annyit mondtam nyugodt hangon, amilyen nyugodt akkor maradni tudtam:
Menj csak, jó lesz neki, hogy megmented. Végül is nekem nem most van a szülinapom, és ez az este sem volt három hétig tervezve, igaz? Menj, Kata biztos elveszik nélküled ebben a nagy vizes világban.
Persze, már kapta is a slusszkulcsot, úgy szedte magára kabátját, mintha tűz lenne és futott is ki az ajtón.
Egyedül maradtam a lakásban, ami tele volt a rántott hús és a sült krumpli illatával és bennem valami furcsa, savanyú csalódottság ült meg. Az ablakból még láttam, ahogy kiáll az autóval, aztán eltűnt az esti sötétben.
Katával amúgy sosem voltunk ellenségek, de amióta elvált, és újra szabad lett, valahogy túl gyakran tűnik fel a mi mindennapjainkban. Eleinte csak kérdezett ezt-azt, egyszer számítógép, egyszer egy polc, később már nagyobb műszaki problémák is előkerültek. Zsolt igazi ezermester, egy jó szív, és persze sosem tud nemet mondani főleg, ha segíthet.
A gond csak az, hogy Kata egy olyan nő, akinek minden gesztusa, minden félmosolya egy kicsit több figyelmet vár, mint amennyi járna és úgy tud védtelennek tűnni, mint egy elázott kismadár. Zsolt pedig ilyenkor, bármikor készen, hősként ment én pedig kicsit úgy éreztem magam, mintha nem lennék elég mindennapi hősnő a férjemnek. Este aztán, három órával később, Zsolt visszajött fáradtan, de büszkén.
Hallod! Ha nem megyek, úszott volna az egész lakás. Képzeld, a szifon tört el, boltba is kellett ugrani, Kata majdnem elájult ijedtében magyarázta. Aztán adott teát, meg volt friss almás kalács.
Érdekes gondoltam magamban vajon hogy tudott sütni kalácsot, ha közben úszott a lakás?
Nem szóltam semmit. Tudtam, hogy értelmetlen lenne most vitát kezdeni, inkább elhatároztam, hogy legközelebb én is megyek, ha bármi történik Katánál.
És nem telt el két hét, máris itt volt a következő katasztrófa. Szombat reggel volt, épp pakoltuk a kocsit, mentünk volna a nagynénémhez Siófokra pihenni mikor megszólalt az ismert csengőhang. Zsolt arca már el is árulta, hogy ki keres.
Hogy mi? Szikrázik a biztosíték? És égett szag? Kapcsold ki az áramot, Kata! utasította azonnal.
Letette a telefont, fordult volna is vissza.
Hát, Timi szólít meg ez fontos, ne haragudj, ezt most muszáj megnézni, végül is útba is esik a Balaton felé.
Rendben feleltem , de veled megyek.
Meglepetten nézett; nem szoktam ragaszkodni az ilyen szerelős utakhoz. De most nem volt pardon együtt ültünk be a kocsiba.
Kata szinte díszbe öltözve nyitott ajtót, átlátszó selyem köntös, tökéletes smink semmi félelmetes helyzet nem látszott rajta. Mikor meglátta, hogy én is jöttem, jól láthatóan idegesebb lett. Próbált lecsalni a konyhába kávézni de most előre szóltam, hogy inkább maradok Zsolt mellett, hátha kell segíteni.
Zsolt meg is szerelte amit kellett, mondta, hogy szerelőt kell hívni, régi már a biztosíték. Kata próbált szinte rimánkodni, hogy csak Zsolt segítsen neki bármelyik következő alkalommal de én már jó előre beleszóltam: javasoltam, hívja a szerelőt, jövő héten nem érünk rá. Sértődött arc, selyem köntös, műmosoly de most nem hátráltam meg.
Aztán egyszer Zsolt üzleti úton volt, Kata direkt nekem hívott: a függönykarnist ejtette a lábára, szerencsétlenül bicegett, szerelőt akart, meg kenőcsöt.
Most én mentem oda, de nem egyedül: előtte szerveztem egy villám-szolgáltatás szerelőjét, kiszállítást a patikából, mindent, amire szüksége volt. Taxival érkeztem, amikor Kata már szinte romantikus felszolgálásra készült bor, két pohár, mécsesek. Őszintén meglepődött, mikor én léptem be, és nem Zsolt.
Bemutattam a szerelőt. Lenyeltem minden kommentet és átadtam az orvosságokat. Megkérdeztem, tényleg csak technikai segítségre vágyott-e, vagy inkább valami másra. Méltatlankodva kitessékelt, de nem zavart, hogy haragszik.
Szó nélkül, nyugodtan mentem haza. Elmondtam Zsoltnak, minden rendben ment. És végre hosszú magyarázkodás helyett kimondtam, hogy ennek most vége; ha Kata továbbra is bajba kerül, hívja a szerelőt, fizessen neki Zsolt családi idejét nem rabolja tovább.
Zsolt először tiltakozott, mentegette Katát de végül belátta, mennyire igazam van. Megijedt attól, amit a mécsesek, a ruha és az egész helyzet sugallt már ő is érezte, hogy ez túlmutat a barátságon.
Kata nem keresett többé. Egyszer láttam őt Budán, egy elegáns férfival andalogva; úgy tett, mintha nem ismerne meg. És valahogy megbékéltem: mindenki megtalálja egyszer a maga ezermesterét csak jó, ha az nem más férje.
Azóta esténként nyugodtan ülünk a nappaliban Zsolttal, tervezgetjük a nyaralást vagy csak beszélgetünk. Ha Királyréti kirándulás, akkor tényleg oda megyünk és nem egy selyemköntös miatt keresünk ürügyet a visszafordulásra. Most már tudom: csak az tudja megőrizni a saját békéjét, aki meghúzza a szükséges határokat. És ettől csak jobb lett minden.
Nem tudom, más hogyan csinálná a helyemben, de én most először nyugodt vagyok, hogy magamért és a családomért is felléptem.
