Június 14.
A nevem Ricsi, és mostanában egyre többet gyötört a gondolat, hogy a feleségem talán megcsal engem. Egy ideje már úgy éreztem, hogy valami nincs rendben köztünk. Ezért úgy döntöttem, teszek valamit, hogy végre megtudjam az igazságot. Az eredménytől pedig teljesen ledöbbentem.
Drágám, nem kellene lassan indulnod? szólt oda nekem Emőke, miközben éppen telefonáltam. Két óra múlva indul a repülőd.
Nem mondtam? Azt hittem, szóltam, hogy a munkaút el lett halasztva. Pár nap múlva megyek csak vágtam rá, és közben kíváncsian néztem rá, vajon hogyan reagál.
Értem. válaszolta Emőke, majd szinte azonnal besietett a konyhába, felkapta a telefonját, pötyögött valamit, aztán visszament a szobába. Ez a jelenet csak fokozta bennem a gyanút, hogy valami nincs rendben. Olyan könnyedén engedett el barátaimmal, üzleti utazásra, soha nem nehezményezte, ha későn jöttem haza vagy akár ittasan értem haza. A barátaim mind azt mondták, ilyen elfogadó asszony nem létezik, nincs ebben semmi csapda. De engem mégis egyre jobban környékezett a kétely.
Nyolc évvel vagyok idősebb Emőkénél. Mi van, ha talált magának egy fiatalabb férfit, aki jobban érdekli, mint én? Legalább volt bennem annyi józanság, hogy nem vádoltam meg semmivel. Bizonyíték nélkül ilyet senki ellen nem szabad tenni, ezt tudtam jól. De biztos szerettem volna lenni benne. Végül nem találtam jobb ötletet, mint hogy apró kamerákat helyeztem el a lakás különböző pontjain.
Az üzleti út előtt elég rossz kedvem volt. Annyira, hogy Emőke is észrevette rajtam a levertséget, és már épp altatóval kínált volna, annyira látta rajtam a feszültséget. Mégis megnyugtatott a gondoskodása, és egy kis időre elhittem, hogy minden rendben van.
Nem akartam a felvételeket egyből megnézni, és nem is nagyon volt rá időm. Esténként csak néhány percet szántam arra, hogy belenézzek az online közvetítésbe. Általában öt perc után becsuktam a laptopot, és próbáltam nem gondolni semmi rosszra.
Az üzleti út hamar véget ért. Aznap, amikor hazaértem, elköszöntem Emőkétől, ahogy munkába indult, majd gyorsan előkaptam a laptopot, és elindítottam a felvételeket. Egy részem még mindig nem akarta tudni az igazságot.
Eleinte minden ment a maga útján. Emőke felkelt, reggelizett, takarított. Délután viszont már meglepetten láttam, hogy a feleségem, aki mindig elegánsan szokott öltözködni, most bő pólóban és rövidnadrágban ült a gép előtt, és épp egy online játékot nyomott. A monitor túloldalán más magyar játékosok hangja hallatszott. Hamar rájöttem: Emőke nagyban játszik, és szinte teljesen rákattant a számítógépes játékokra.
Ez sem éppen a legjobb szokás, de mindenkinek kell valami hobbi próbáltam magamat nyugtatni.
Ezután végigpörgettem az összes további felvételt gyorsított tempóban. Nem láttam semmi gyanúsat. Kivéve a játékot és az otthoni teendőket, semmi más nem történt a lakásban, pláne nem jelent meg más férfi azokban a napokban.
Nehéz szívvel és némileg megkönnyebbülve csuktam le végleg a laptopot. Most már csak bűntudatom volt, hogy egyáltalán feltételeztem mindezt Emőkéről. Úgy döntöttem, veszek neki egy hatalmas csokor rózsát a Fővám téri virágosnál, és elviszem egy finom vacsorára valami szép budapesti étterembe. Kamerákat egyelőre meghagytam, de tudtam, hogy ezt a hibát nem fogom még egyszer elkövetni.
Ami történt, megtanított: hiába a gyanakvás, az előítélet csak eltorzítja a valóságot, és könnyen elveszíthetünk valamit, ami igazán fontos nekünk a bizalmat, amit egymás iránt érzünk.
