ÖRÖK SZERELMES Felesége temetésén Feri egy könnycseppet sem hullajtott. – Na látod, mondtam én, hogy sosem szerette Zinikét – súgta oda Tóni a szomszédasszonyának, Terkának. – Hallgass már, most már mindegy – válaszolta Terka. – A gyerekek félárvák maradtak egy ilyen apa mellett. – Majd meglátod, biztos, hogy Katira hajt – bizonygatta Tóni Terkának. – Ugyan már Katira? Miért pont rá? Klári az igazi szerelme! Vagy csak elfelejtetted, mennyit csatangoltak együtt a réten meg a csűrben? Kati nem fog vele szóba állni. Családja van, el is felejtette már Feri bácsit. – Ugyan honnan tudod? – Hát hogyne tudnám. Katának ott van a férje, János, az egész TSZ-ben őt emlegetik, minek neki Feri meg a két gyereke. Okos asszony az. Bezzeg Klári ott sínylődik a Mihállyal. Ők ketten még biztosan összemelegednek – bizonygatta Terkát Tóni. Zinikét eltemették. A gyerekek szorosan fogták egymás kezét. Misi és Panni éppen csak nyolc évesek voltak. Zina szerelmesen ment Ferihez, de hogy viszontszerette-e Feri, azt ő sem tudta, a falu sem. Mondják, azért vette el Zinit, mert várandós lett, nem volt más választás. Klári tényleg hét hónaposan született, nem sokat élt, utána sokáig nem lehetett gyermekük. Feri mindig komor volt, szótlannak ismerték a faluban. Ráragadt a „Csöndes” becenév. Szűkszavú ember volt, a gyengédség is messze állt tőle – ezt csak Zini tudta igazán. Isten azonban végül mégis megkegyelmezett neki. Mennyit imádkozott ez a szerencsétlen asszony… csak ő tudta igazán. Az ég végül két gyermeket adott egyszerre. Panni és Misi ikrek. Misi anyjára ütött, gyengéd és melegszívű, míg Panni inkább az apjára. Ritkán szól, magába zárkózott, nehéz kiismerni, mit gondol. Az apjával jobban kijött, mert hasonló a természetük. Gyakran, mikor Feri valamit barkácsolt, Panni körülötte sündörgött, az apa pedig mesélt, tanítgatta az életre. Misi inkább az anyja körül segített: hol felmosott, hol vizet cipelt, bár kicsike volt, mégis hasznos. Zina nagyon szerette gyermekeit, de Pannit nehezebben értette, Misit pedig a szíve alatt hordta. Amikor Zina elbúcsúzott, azt mondta Misinek: – Fiam, én már nem sokáig vagyok. Te maradsz a főnök. Vigyázz a nővéredre! Te vagy a fiú, kötelességed segíteni, őt védeni. – És apu? – kérdezte Misi. – Hogy érted? – Apuka is vigyáz ránk? – Nem tudom fiam, majd meglátjuk. – Akkor inkább ne halj meg… Mi lesz velünk nélküled? – sírta el magát Misi. – Édes fiam, ha rajtam múlna… – sóhajtotta Zina, de reggelre elment. Feri a felesége mellett ült, fogta a kezét: egy szó, egy könnycsepp sem. Mélyen megrogyva, megöregedve, feketébe borult. Az élet lassan visszatért a magához. Panni próbált házkörül segíteni, főzni, takarítani, de még kicsi volt. Feri húga, Natália, sokat besegített, tanítgatta is Pannikát mindenféle házimunkára. – Natália néni – kérdezte egyszer Panni –, apuka most újra megnősül, ugye? – Nem tudom kislányom, apátok el nem mondja a gondolatait – felelte Natália. Neki is volt családja, rendes emberek. – Ha mégis, elvinne minket magához? – faggatta Panni. – Ne butáskodj. Apád szeret benneteket és soha nem hagyja, hogy bántsanak titeket – biztosította Natália. A faluban közben már pletykáltak: Feri régi szerelme, Klári miatt újból fellángolt a tűz. – Ez a Klári is megbolondult, Ferihez hajt, a saját családját is elfelejti – csámcsogott Terka. – Buta nő az a Klári – bólogattak a többiek a bolt előtt. – Na hagyjátok már abba, eleget pletykáltok! – szólt rájuk a tsz-elnök, Maxim Lajos bácsi. – Sosem tudhatjátok, mi van mások magánéletében – emelte fel a szavát Feri védelmében. Valóban, Klárival valaha nagy szerelem volt köztük, regényt lehetne írni róla! De Feri elkerült a faluból, más megyébe vetette a sors segíteni a gabonavetésben. Két hónapot is ott töltött. Klári eközben Mihályhoz csapódott. Mikor Feri hazatért és megtudta, mi történt, Mihályt rendesen helyretette, Kláritól pedig eltávolodott. Klári végül hozzáment Mihályhoz, aki sokat csavargott, ivott, Klári pedig sírt, hogy nem tudta megtartani. Feri bezzeg sosem ivott, munkájában mindig helytállt, noha szűkszavú volt. Aztán vették észre a falubeliek, hogy Feri Zinikéhez húz. Zina ragyogni kezdett mellette, öröm volt ránézni. – Na, látjátok, mit tesz a szerelem! – mondogatták. Zina régóta szerelmes volt Feribe, de nem merte neki mondani, Klári mellett úgysem volt esélye. De ki gondolta volna, így hozza az élet… Találkozgattak, sétáltak, majd meglett az esküvő a tanácsházán. Szerény lagzi, Ferinek csak Natália maradt – Zina oldalán az idős anyja. Már szóltak is, kitől van a gyermek, de szó nélkül tűrték. Zinát mindenki sajnálta a faluban, főleg mikor Ferihez ment. – Jaj, mi lesz ebből, úgysem szereti, szenvedni fog élete végéig – sóhajtozott Ilonka néni. Furcsa mód, Feri hűséges maradt. A falubeliek is belátták, még ha eleinte kétkedtek is. Tizenöt évig éltek együtt, komolyabb veszekedés nélkül. Mígnem Zina súlyos beteg lett: gyógyíthatatlan. Egy nap Feri hazafelé ment a munkából. – Feri, ugorjak be hozzátok egy kicsit, sütöttem a gyerekeknek néhány pogácsát – érte utol Klári a falu végén. – Köszönöm Klári, Natália tegnap is sütött nekünk. – Én is csak szeretetből hoztam… – A húgom is szeretetből – felelte Feri. – Feri, találkozzunk este a malomnál! – Minek? – Hát elfelejtetted már a régit? – kérdezte csodálkozva Klári. – Ami elmúlt, elmúlt. A gyerekeimet szeretem. Zinikét szerettem. – De már nem hozhatod vissza – mondta Klári halkan. – A szerelem nem hal meg – válaszolta Feri. – Te nem is szeretted igazán, csak miattam vetted el! – Menj haza, Klári – mondta Feri csendesen, majd hazasietett, ahol a gyerekei várták. Klári egyedül maradt az esti utcán. Évek teltek el. A gyerekek megnőttek. Natália néni továbbra is látogatta unokahúgait, de pontosan tudta: a testvére örök szerelmes. – Panni, hallottam, hogy Gréti Varga fiával, Gergővel jársz – mondta egyszer tőszavakat szólva. – Igen, és? – kérdezte Panni, aki már nagy lány volt. „Micsoda szépség lett belőle” – gondolta magában Natália. – Csak úgy kérdeztem. Vigyázz magadra! – Miért? – Tudod te azt, már nagy vagy – felelte a nagynéni. – Natália néni, én úgy szeretem, hogy az egész életemre… – Most úgy hiszed, hogy örökre… – Biztos vagyok benne! – Te talán igen. És Gergő? – Ha ő elhagyna, soha többet senkit nem tudnék szeretni! – Na, ebben egyetértünk – bólintott Natália. Este Misi és Panni várták apjukat. – Valamiért késik a papa – jegyezte meg Misi. – Ma péntek van. – Na és? – Pénteken, szerdán és hétvégén mindig kimegy anyához a temetőbe. – Honnan tudod? – Misi, te nem ismered az apádat a lelkével együtt… Óvatosan jártak ki a temetőhöz, Panni az eldugott ösvényen vezette Misit. – Nézd csak – mutatott az apjára. Misi hallgatta, mit mond Feri. – Látod, Zina, így állunk. Hamarosan férjhez megy a Panni. Összekapartam a hozományát, Natália is segített. Megvagyunk valahogy… Bocsáss meg, Zinikém, hogy életemben oly kevés gyengéd szót mondtam! A szívemben viszont mind a tied volt… Én szavakkal nem tudok, csak a szívemmel… – hallatszott Feri rekedt hangja, aztán lassan a temető kapuja felé indult. Panni a testvérére nézett, Misi szemében könnyek csillogtak.