Ugyan már, Zsófi, ne hisztizz már! Csak bejöttek a srácok, hogy megnézzük a focit. Mi ebben olyan nagy dolog? Ezer éve nem találkoztunk, még általánosból! Inkább szeletelj egy kis uborkát, meg azt a kolbászt, amit az ünnepre vettünk. Mert sör van, de rágcsánk semmi harsogta Balázs a nappaliból, elnyomva a tévé zaját és három vaskos férfihang nevetését.
Zsófia megsemmisülten állt az előszobában, kulcsait még mindig görcsösen szorongatta a kezében. Most lépett be, csak egyre vágyva: ledobni a cipőit, amik a kilencórás műszak után kínzóeszközzé váltak, lemosni a sminket és elnyúlni a kanapén egy jó könyvvel. Pokoli nap volt. Év végi jelentés, a főnöknő hisztije, két órás dugó szakadó esőben. Haza úgy jött, mint menedékházba. Aztán mintha csúcsforgalom idején a Nyugati pályaudvarra ért volna.
Az orrát megcsapta az olcsó sör és aszalt hal jellegzetes, savanykás szaga. Az előszoba kedvenc bézs szőnyegén hatalmas férficipők hevertek kupacban, néhol sártól foltosan. Egy dzseki a fogasról lecsúszva feküdt, mint egy megsebzett madár.
Zsófi mély levegőt vett, kényszerítve magát, hogy ne remegjen a keze. Átsétált a nappaliba. A látvány: Balázs, a férje, széles terpeszben ül a fotelben, a kanapét pedig birtokba vette Peti, Feri meg egy ismeretlen, szakállas alak. Az üveg dohányzóasztalon, amit Zsófi mindig külön csodaszerrel tisztított, sörösüvegek, chipses zacskók, újságpapíron hal pikkelye halmozva egymásra.
Balázs mondta halkan Zsófi. Megbeszéltük, hogy hétköznap nem hozol haza senkit csak úgy. Fáradt vagyok. Csak egy kis csendre vágyom.
Balázs oda se nézett: tekintete a tévére tapadt, ahol huszonkét milliomos kergetett egy labdát a gyepen.
Jaj, most megint kezded! legyintett le. Fáradt vagyok, fáj a fejem… Zsófi, ne legyél már vénasszony. Srácok, mondjátok már meg neki!
Nyugi, nem veszünk észre! rivallt vissza Peti, akinek csendben decibelszintje egy felszálló Airbuséval vetekedett. Most lőnek gólt és táncolunk is! Gyere közénk! Kérsz sört?
Nem kérek sört Zsófi érezte, ahogy belül elindul egy hideg, csikorgó düh. Tíz perc múlva mindennek tisztának és üresnek kell lennie itt.
Ne égess már előttük! fordult felé végre Balázs dühös, kipirosodott arccal. Menj inkább ki a konyhába, foglald el magad. Főzz ki valami tésztát, a srácok éhesek. Ne állj fölöttünk, elrontod a hangulatot.
Zsófi úgy nézett rá, mintha idegen ülne ott. Tíz év házasság. Tíz év, amikor igyekezett hibátlan feleség lenni: tisztaság, meleg vacsora. Tűrte garázsbulikat, az anyós örök jó tanácsait, a szétdobált zoknikat. Valami most eltört benne. Talán a döglött halpikkelyek voltak az utolsó csepp, talán a főzz ki tésztát parancs.
Csendben hátat fordított.
Megint megsértődött! vihogtak utána. Mindegy, nemsokára kiengeszteljük, hoz valami enni.
Zsófi a hálóba ment. Ott a komódon Balázs pénztárcája. Mindig úgy dobja le a férfi a zsebét, ha hazaér: kulcsot, aprót, kártyát. Tegnap kapott negyedéves prémiumot. Jó, vaskos prémium, amit el akartak tenni az erkély felújításra, vagy legalább egy szett új téligumira.
Tekintete a bankkártyára siklott.
A terv azonnal kész volt. Vakmerő, őrült terv, amire az a régi, szolgálatkész Zsófi sosem lett volna képes. De az a Zsófi már nem volt. Helyette egy nő állt itt, aki tiszteletet akart. Vagy legalábbis kártérítést.
Fogta a kártyát. Elővette a szekrényből a kis utazótáskát. Minden mozdulata elszánt és gyors volt. Egy váltás fehérnemű, a kedvenc selyem pizsi (amit Balázs csúszós borzalomnak nevezett), telefontöltő, neszesszer.
A nappaliból üdvrivalgás hallatszott: Góóóól! Valaki ugrált is a kanapén.
Zsófi magára kapta a ballont, lábába bújt a cipő, egy pillanatra belenézett a tükörbe: fáradt szemek, szigorú száj.
Tésztát, mi? Mondom, mindjárt kapsz… suttogta a tükörképének.
Csendben kilépett a lakásból. Senki nem hallotta, ahogy csukódott az ajtó a tévé zaja mindent elnyomott.
Odakint hűvös, nyirkos este volt, de Zsófit elöntötte a forróság. Az adrenalin szinte perzselt. Telefonnal rendelt taxit. Komfort plusz? Nem. Business. Hadd szóljon.
Öt perc múlva megérkezett egy fekete Mercedes bőrüléssel. A sofőr, elegáns öltönyös férfi, udvariasan kinyitotta előtte az ajtót.
Jó estét kívánok! Hova megyünk?
A Pesti Grand Hotelbe mondta Zsófi. Ez volt a város legdrágább szállodája, ötcsillagos palota márványpadlóval, vörös ruhás portásokkal. Gyakran elhaladt mellette, mindig megcsodálta a fényességet, de eszébe sem jutott, hogy egyszer vendégként lép be.
Remek választás biccentett a sofőr.
Útközben a táska mélyén rezegni kezdett a mobil. Balázs hívta. Talán már lejárt a reklámszünet és a gyomra is jelezte, kéne a tészta. Zsófi lenémította a telefont. Hívogasson. Keresse. Képzelje csak, hogy ő a boltban van, tejfölt vesz.
A Grand Hotel előcsarnokában érezni lehetett a luxusparfüm és a friss virág keverékét. Óriási kristálycsillár szórt szikra fényt. Zsófi odalépett a recepcióhoz. A pult mögött mosolygó ügyintéző várt rá.
Jó estét kívánok. Foglalt előre szobát?
Nem Zsófi letette a férj bankkártyáját. Szeretnék egy lakosztályt. Ha lehet, jakuzzival, és kilátással a Dunára.
A recepciós egy pillanatot sem habozott, pörgette a billentyűket.
Van egy csodás Executive Suite a hetedik emeleten. Reggeli és napi nonstop spa-használat az árban. Egy éjszaka ára: 94 000 forint. Mehet?
Kilencvennégyezer. Ez egyben a fizetése fele volt. Vagy Balázs prémiumának harmada. A magában dédelgetett spórolós én próbált előtörni, de Zsófi keményen elnyomta.
Mehet, mondta eltökélten.
Személyit, legyen szíves!
Zsófi odanyújtotta az iratait. A terminál sípolt, mikor levonta a pénzt. Fizetés sikeres. Lelki szemei előtt látta, ahogy Balázs telefonjára, a kanapén chips között heverve, érkezik az SMS: Levonás: 94 000 HUF. GRAND HOTEL.
Észreveszi-e? Kétli. A meccs fontosabb.
A londiner elkísérte a lakosztályig. Ahogy kitárult az ajtó, Zsófi lélegzete elakadt. Óriási, fehér huzatú, king-size ágy, kényelmes nappali, márvány fürdőszoba, hatalmas panorámaablak a kivilágított Budapest felett.
Zsófi elsőként lerúgta a cipőt és mezítláb lépett a puha padlószőnyegre. Belépett a minibárhoz. Egy kis pezsgő ára annyi volt, mint otthon egy karton sör azoknak a barátoknak.
Lesz, ami lesz mondta hangosan, és kibontotta a pezsgőt.
Kitöltötte pohárba, leült, bekapcsolta a telefont. Tizenöt nem fogadott hívás. Három üzenet.
Zsófi, hol vagy?
A boltban vagy? Vegyél majonézt!
Hova tűntél? Éhesek vagyunk!
Sehol egy aggódó szó. Csak elvárás. Zsófi belekortyolt a hideg, csípős pezsgőbe. Milyen jó érzés.
Újabb üzenet futott be.
Fura SMS jött. Levontak 94 ezret. Te vettél valamit? A kártya eltűnt. Nálad van? Azonnal válaszolj!
Megvan. Zsófi elmosolyodott és felhívta a szobaszervizt.
Jó estét. Szeretnék vacsorát rendelni a szobába. Tudom, hogy késő van, de nagyon éhes vagyok. Tengeriherkentyű saláta, közepesen átsült steak, tiramisu, és egy üveg jóféle száraz vörösbor. Igen, számlázzák a szobához.
Bement a fürdőbe, teleengedte a kádat illatos tasakkal, a telefon hívni kezdett. Balázs csak csörgött- csörgött. Zsófi végül csak akkor vette fel, mikor már elmerült a habokban.
Halló?
Zsófi! Megőrültél?! Balázs kiabált, a háttér gyanúsan csendes lett, talán a haverok is észrevették, baj van. Hol vagy? Ez mi ez a levonás? Milyen kilencvennégy ezer?! Férfi szőrmebundát vettél éjjel?
Nem, kedvesem, nem bundát válaszolta Zsófi nyugodt hangon. Vettem magamnak csendet és tiszteletet. Egy szállodában vagyok.
Milyen szállodában? Minek?!
Mert otthon kocsma van, halbűzzel. Én pedig, mint mondtam, fáradt vagyok, nem kértem vendégeket. Főzzön tésztát, akinek annyira kell. Én steakre és habfürdőre vágytam.
Te… te ittál? Balázs hangja megtört. Azonnal gyere haza! Az közös pénz! Az az erkélyre kell!
Az erkély megvár. Az idegrendszerem nem. Lesz még egy SMS a vacsiról. Úgy hét-nyolcezer körül. Ne ijedj meg.
Nyolcezer egy vacsiért?! Zsófi, megőrültél?! Fagyasztott tésztánk van!
Jó étvágyat Balázs. Megkérheted Petit, vagy Ferit. Úgyis a barátaid, segítsenek.
Zsófi, hagyd ezt az őrjöngést! Azonnal gyere haza! A srácok már mennek!
Tényleg? És a büdös is? És a kupi is eltűnik magától? Nem, Balázska. Egy napom van befizetve, azt kiélvezem. Holnap még masszázsra is megyek. Állítólag isteni a spa.
Milyen masszázs? Na az mennyi lesz?! Zsófi, ez zsarolás! Gyere haza, mindent rendbe hozok! Felmosom a padlót!
Örülök, hogy rádöbbentél, mit is jelent a házimunka. Gyakorold csak. Holnap ebédre jövök. Ha kiabálsz, hosszabbítok. Kártya nálam.
Kinyomta a telefont, ki is kapcsolta. Kopogtak. Jött a vacsora. Az inas gurította be a fehér abroszos asztalkát, ezüst evőeszközök, illatozó steak, fenséges desszert. Zsófi fürdőköpenyben ült, evett és nézte a várost.
Évek óta először érezte magát Nőnek. Nem cselédnek, nem háztartási eszköznek. Drágának, különlegesnek, szerethetőnek. Ha magának is, és a családi kassza terhére.
Az éjszaka békés volt. Az ágy puha, senki nem horkolt a fülébe, nem rángatta el a takaróját. Reggel a nap besütött a vastag függöny mellett. Zsófi elégedetten nyújtózott: pihent volt, tiszta fejjel.
Lement a spa-ba. Medence, gőz, masszázs. A masszőr, erős kezű asszony, így szólt: Nagyon be vagy feszülve, kisasszony, jobban kéne magára vigyáznia.
Mostantól fogok ígérte Zsófi, ahogy érezte a fájdalom oldódását.
Már dél is elmúlt, amikor kijött a hotelből. A telefonra özönlöttek az üzenetek. Többtucat nem fogadott hívás. És egy: Mindent elpakoltam. Várlak haza. Beszéljünk.
Rendelt egy újabb taxit (Komfort plusz, hadd szóljon ma is), hazament.
A kulcs a zárban fordult. Az előszobában klór és citrom illat keveredett és bűntudatos férfi szag.
Balázs a konyhaasztalnál ült, előtte kihűlt tea. A lakás ragyogott. A tegnapi kupinak nyoma sem maradt. Szőnyeg újra bézs, padló csillog, minden edény elmosogatva, még a gáztűzhely is fényes.
Amint Zsófi belépett, Balázs felpattant. Csapzott volt, szeme alatt árnyak. Nem lehetett álmos éjjele.
Megjöttél suttogta. Te aztán… majd szívrohamot kaptam. Tudod te, mennyit költöttél?
Zsófi letette a táskáját, elővette a kártyát, az asztalra dobta.
Tudom. Kilencvennyolcezer forint mondta higgadtan. A nyugalom ára. Meg hogy tanulj belőle.
Balázs fejéhez kapott.
Kilencvennyolc… egy éjszaka alatt! Ez volt a fél erkély!
Számold csak utána: mennyit fizetnél tíz évre bejárónőért, szakácsért, pszichológusért mondta Zsófi, leült, a szemébe nézett. Hozzászoktál, hogy mindenben kiszolgállak. Hogy mindig kussolok, tűrök, a srácokat is én látom vendégül. A nem szó nálam semmit nem ért. Tegnap megmutattad: nem számít, mit érzek. Hazahoztad a bandát, mikor kértelek, hogy ne tedd. Kizártál a saját lakásomból.
Balázs próbált tiltakozni, de elakadt.
Nem én akartam… csak így jött ki. Erőltették, hogy bejöjjenek.
És te nem tudsz nemet mondani? Neked a srácok fontosabbak, mint a feleséged? Zsófi halkan beszélt, de minden szava súlyosan koppant. Ha még egyszer ilyet csinálsz, nem hotelbe megyek. Elköltözöm örökre. És elhiheted, a válás sokkal többe lesz, mint kilencvennyolcezer.
Balázs hallgatott. Ránézett a kártyára, az asszonyára, a csillogó konyhára, amiben fél éjjel súrolt, közben Peti nevét is eszébe vésve, mint örök tiltott vendég. Felfogta: Zsófi tényleg komolyan gondolja. Az a régi, kezelhető Zsófi eltűnt, helyette egy szép, kipihent, veszélyes idegen asszony ül előtte.
Jó, motyogta, lesütve a szemét. Értem. Túltoltam. Peti is egy disznó. Megmondtam, többet ne jöjjön.
Rendben Zsófi felállt. Éhes vagyok. Maradt tészta, vagy megettétek mind?
Balázs felkapta a fejét.
Nem! Főztem levest. Csirkelevest. Instantból, de tettem bele krumplit. Kérsz?
Zsófi majdnem elmosolyodott. Instant leves, igazi férfimunka.
Kérek. Merj csak.
Csendben ettek. Balázs folyton Zsófit lesett, mintha csapdára számítana. Zsófi kanalazta a kicsit sós levest, és gondolta: ez a kilencvennyolcezer forint volt a legjobb befektetés a házasságukba. Néha tényleg ahhoz, hogy megbecsüljenek, nagyon drága nővé kell válni szó szerint.
Este, amikor filmet néztek (Balázs rábízta a választást, sőt, romantikusat néztek, amit eddig csak siránkozásnak csúfolt), Balázs odakúszott mellé és átölelte.
Zsófi…
Mhm?
Tényleg ilyen jó volt a hotelban?
Tényleg. Jakuzzi, Duna-parti panoráma, pihepuha köntös…
Lehet, hogy… lehet, hogy majd együtt is elmehetnénk? Mondjuk évfordulóra? Addig gyűjtünk rá.
Zsófi a fejét a vállára hajtotta.
Megyünk együtt is. Ráérünk még. De a kártyádat most már őrizd jobban. Soha nem lehet tudni, mikor kívánok meg éjjel újra egy steaket.
Balázs kínosan nevetett és erősebben átölelte.
Inkább megtanulok steaket sütni itthon. Spórolásból.
Azóta fél év telt el. Vendég csak megbeszélve és csak hétvégén jön hozzájuk. Érdekes mód, Balázs most már maga mossa el maga után a tányért. Úgy tűnik, a Grand Hotel szelleme és a hiányzó kilencvennyolcezer forint a számlán hatásosabb motiváció, mint minden kérés.
Zsófi pedig saját külön számlát nyitott. Érinthetetlen Alap a neve. Minden fizetésből félrerak egy keveset. Csak úgy. Hogy tudja: bármikor, bármi van, bőven futja egy lakosztályra a Dunára néző kilátással. Ez a tudat pedig melegebb, mint bármilyen kandalló.
Ha magadra ismertél, vagy szerinted is fontos, hogy az ember szeresse és tisztelje önmagát, csatlakozz hozzánk: iratkozz fel a csatornára, lájkolj, kommentelj! Nagyon jól esik majd.
