Férj-átszoktatás
Együtt voltunk, Zsófi. Abban a bizonyos, utolsó kecskeméti úton Minden valahogy olyan ostobán történt.
A prezentáció után ittunk egy kicsit, és én Egyszerűen nem tudtam megállni, Zsófi
Tehát ezt ilyen fapofával közlöd velem? Zsófia hangja el is ment a döbbenettől. Peti, most vallottad be, hogy megcsaltál?!
Nem bírom már magamban tartani hajtotta le fejét a férje. Zsófi, bocsáss meg, jó? Ígérem, ilyen többé nem lesz! Mindent felfogtam már
Zsófi óvatosan letette a borospoharat. Az élete egy pillanat alatt összeomlott
***
Az a reggel is teljesen szokványosan indult Zsófi ott sürgött a tűzhely mellett, zabkását kavargatott a kicsinek, közben megpróbálta befonni a hétéves Emese haját.
Anyu, húzod! sipította Emese, megrántotta a fejét.
Bocsánat, bogaram, csak sietek. Hol van már apátok?! Mindjárt elkésik!
A férj kilépett a fürdőből, miközben a zakóját gombolta be. Zsófi már az arcából látta, hogy Peti ma is bal lábbal kelt.
Van kávé? kérdezte, rá se nézve.
Az edényben van, tölts magadnak, nem érek rá válaszolta Zsófi, egyik kezével zabkását, másikkal copfot gyártott.
Peti töltött, lehúzta állva a kávét, miközben az ablakon át bámulta, hogyan gereblyézi össze kedvetlenül a házmester a sárga faleveleket a belvárosi panelház udvarán.
Se puszi, se egy érdeklődő hogy aludtál jó ideje inkább csak a bérlőtársasággal cseréltek szót, semmint házaspárként éltek volna.
Zsófi főkönyvelő egy nagy kereskedelmi vállalatnál, tíz éve feleség már, két gyerekkel, tipikus magyar középvezető-sors.
Háromszobás panel, persze hitelből, autó: vadonatúj Skoda. A gyerekek egészségesek (lekopogva), minden adott lenne a boldogsághoz legalábbis papíron.
Csak éppen Zsófi fulladt: hiányzott neki az a férj, aki képes volt éjjel fagyit venni vagy úgy ölelni, hogy majd összeroppant tőle.
Délután kettő körül aztán megvibrált a telefon.
Elmegyünk ma este vendéglőbe? Régen voltunk már sehol. Már megbeszéltem a tesómmal, Marcsihoz mehetnek aludni a gyerekek jött az üzenet Petitől.
Zsófi vagy háromszor is elolvasta. A szíve pont úgy csattant le a gyomráig, mint tinilány korában.
Na ne már suttogta. Csak nem észrevett valamit?
A nap további része ködben telt. Akár egy főtt cékla, úgy izzadt a ruhapróbák közben, aztán győzött a sötétkék selyem, ami kiemelte az alakját. Több szempillaspirál, mint máskor, fül mögé csepp illat.
Tükörbe nézett: ott egy nő állt, aki még mindig tetszeni akart a férjének.
Az étteremben igazi hangulat volt: gyertyák, csendes élőzene. Zsófi érkezett utoljára Peti már öltönyben ült, szépen megborotválva.
Felállt, mikor Zsófi odaért, s a szemében valami csillogott ámulat vagy sajnálat? Akkor még nem tudta.
Nagyon jól nézel ki, Zsófi tolta be neki a széket Peti.
Köszönöm. Meg is lepődtem, hogy elhívtál. Mi az apropó?
Ugyan, semmi extra Csak Rájöttem, hogy már alig beszélgetünk. Olyanok lettünk, mint két lakótárs.
Igen, ezt én is érzem sóhajtott Zsófi, koccintva a borral. Munka, gyerekek, ez az átkozott rutin
Ugyanezt érzem Peti forgatta a kést. Mint egy hörcsög a mókuskerékben, de már azt sem tudom, miért futok.
Sokáig beszélgettek. Felidézték az esküvőt, amikor még albérleti garzonban laktak csöpögő csappal, de így is boldogok voltak.
Nevettek, amikor Peti először pelenkázta Emesét, és majdnem elájult tőle.
Nagyon jó este volt. Zsófi érezte, hogy olvad köztük a jég.
Egyszerűen gyakrabban ki kellene mozdulni gondolta. Majd helyrejövünk. Csak kicsit elfáradtunk.
Menjünk haza? kérdezte Peti, amikor kihozták a számlát. Útközben veszek még egy üveg bort. Gyerekek nélkül végre egy kis nyugi.
Otthon szokatlan volt a csend, hiányoztak a széthorhagyott legók meg a cirkáló gyereksereg, az egész lakás hatalmasnak tetszett.
A konyhában ültek le, Peti tölcsérezte a bort. Kellemes volt a hangulat, meleg, de aztán
Zsófi, tényleg változtatni kell kezdte Peti.
Egyetértek. Menjünk el kettesben! Mondjuk a Balatonra, vagy csak valami wellnessbe. Kell egy kis lélegzetvétel.
Igen, de nem csak ez a gond. Mostanában teljesen el vagyunk egymás mellett menve. Te mindig a gyerekekkel, én a melóban. Hazaérek, te már alszol vagy mérges vagy. Már semmilyen közelség nincs Érted? Nem is fizikailag. Inkább az, hogy egyből értjük egymást.
Zsófi gyanakodva nézett rá:
Mire akarsz kilyukadni?
Hogy elcsesztem.
És akkor kibukott minden. A kecskeméti útról, a kolléganőről, a félrelépésről.
Ő csak meghallgatott Peti hadart, kapkodott, mintha félt volna, hogy félbeszakítják. Sokat utaztunk együtt üzletileg. Tényleg érdekelte, hogy vagyok, nem csak udvariasságból. Tudom, hogy nincs mentségem. Tényleg ellenálltam, esküszöm. De azon az estén Ittunk, a többiek lekoptak, ott ragadtunk a szálloda bárjában ketten
Zsófi hallgatott. Úgy érezte, mintha egy kézigránát robbant volna a mellkasában, darabokra vágva mindent odabenn.
Bocsáss meg, ha tudsz folytatta Peti. Két hete nem találom a helyem. Nem tudok majd a szemedbe nézni, ha tovább hallgatok. Nem akarlak titeket elveszíteni. Ti vagytok mindenem. Bármit megteszek.
Bármit ismételte Zsófi papagáj módjára.
Igen. Már szóltam a főnöknek is, kértem áthelyezést a másik osztályba, hogy még csak egy folyosóra se kerüljek vele. Sándor, a főnök, megígérte, hogy elintézi egy hónapon belül.
Írtam is szabadság-kérelmet. Menjünk el nyaralni! Én állom a költségeket, akár már holnapra foglalok. Indítsuk újra, tiszta lappal!
Peti odanyúlt, hogy megfogja a kezét, de Zsófi elrántotta.
Tiszta lappal? elkeserűen mosolyodott el Zsófi. Mire gondolsz? Felfogtad te, mit tettél?
Nem csak megcsaltál, hanem porig aláztál! Én ültem a munkahelyemen, örültem a kedves üzenetednek, igyekeztem szép ruhát választani, azt hittem, még szeretsz
Szeretlek! majdnem üvöltötte Peti. Ezért mondom el. Nem tudom tovább hazudni, Zsófi.
Ha szeretnél, nem feküdtél volna le vele Milyen gondoskodó kolléganő Bezzeg én mindig csak mérges vagyok
Nem így értettem próbált magyarázkodni Peti.
Felállt, átölelte volna.
Zsófi, kérlek
Ne nyúlj hozzám! ellökte. Undorodom.
Elrohant a hálóba, ráfordította a kulcsot, lerogyott az ágyra.
Sírni kezdett keservesen. Peti sokáig dörömbölt, suttogott, bocsánatot kért, végül elcsendesedett hallotta, ahogy a kanapén rendezkedik be éjszakára.
***
Reggel Zsófi püffedt arccal lépett a konyhába. Peti a szófán ült, ugyanabban a ruhában, mint este. Az asztalon érintetlen kávé.
Csak azért nem mentem el, mert nincs hová vinni a gyerekeket mondta szárazon.
Zsófi
Elég. Nem érdekelnek az érzéseid. Most tényleg nem.
Tudom.
Azt mondtad, akarsz valami nyaralásfélét. Hova is mennél?
Valami csendes helyet gondoltam. Sokat sétálnánk, beszélgetnénk
Lesz, ahogy lesz fordult az ablak felé. Elmegyünk. De ne hidd, hogy minden újrakezdődik. Azért megyek, hogy megnézzem: tudok-e valaha rád nézni még undor nélkül.
Peti bólintott, kész minden feltételre.
Mindenről gondoskodom. Ma elintézem.
És még valami fordult vissza Zsófi. Azt a papírt, az áthelyezésről. Látni akarom rajta a hivatalos pecsétet. A telefonod azt is. Innentől nincs rajta jelszó.
Természetesen.
Átnyújtotta volna a mobilt, de Zsófi fintorogva intett.
Később. Most csak tűnj el zuhanyozni. Össze kell szednem magam, mielőtt elhozom a gyerekeket Marcsiéktól. Nem akarom, hogy így lássanak minket.
Ahogy bezárult a fürdő ajtaja, Zsófi leült egy székre. Legszívesebben elrohant volna, ott hagyva azt az embert, akit még tegnap jobban szeretett az életnél, de nem tudta megtenni. A gyerekek miatt legalább miattuk nem.
***
Az elutazásig hátralévő napok vánszorogtak a házaspár csak a legszükségesebb dolgokat beszélte meg.
Megvetted a jegyeket?
Igen, szombatra.
Vedd fel Emesét a suliból!
Jó lesz.
A gyerekek is érezték, hogy valami sántít. Emese elhallgatott, ha együtt voltak a szülők egy helyiségben, a kisfiú meg nyűgösebb lett a szokásosnál.
Anyu, miért alszik apa a nappaliban? kérdezte egyszer Emese lefekvéskor.
Gombóc szorult Zsófi torkába, miközben betakargatta a lányát.
Apának sokat kell dolgoznia mostanában, napról napra fáj a háta a széktől az irodában, a kanapén kényelmesebb neki.
Ti összevesztetek?
Csak kicsit elfáradtunk, kicsim. Minden rendben lesz. Hamarosan megyünk a Balatonra, emlékszel?
Emese bólintott, de a szeme sarkában ott maradt a kis bizalmatlanság. Hiába, a gyerekeket át nem lehet verni.
***
Pénteken, az utazás előtti napon Peti korábban jött haza: hozott papírokat.
Tessék nyomta az asztalra. Itt az áthelyezésről szóló papír. Hétfőtől, ha letelt a szabadság, átmegyek az elemző osztályra.
Se egyetlen kiküldetés, se semmi! Az a nő marad a beszerzésen, külön épületben leszünk.
Zsófi egy pillantást vetett a hivatalos pecsétre.
Jó.
Zsófi toporgott Peti a konyhaajtóban. Esküszöm, minden órában eszembe jut, milyen mocsok vagyok
Peti, elég. Te akkor döntöttél Kecskeméten. Most én döntök: még mindig csak hezitálok, hogy akarok-e egyáltalán maradni melletted.
Azt már nem mondta el neki, hogy előző este, mikor Peti a vendégágyon horkolt, belenézett a telefonjába. Undorodott tőle, a keze is remegett, de máshogy nem nyugodott volna meg. Nem törölte ki a beszélgetést: az utolsó üzenet a férje tollából így szólt:
Ennyi volt. Hatalmas hiba volt. Ne írj többet, kerülj el.
A válasz: Ah, ahogy gondolod. Sok szerencsét!
Megkönnyebbült ettől? Nem igazán. De legalább ennyit nem hazudott Peti: tényleg próbált pontot tenni a végére.
***
Szombat reggel apró eső csöpörgött. Pakoltak a csomagtartóba, néma csendben.
Peti túlcicomázott figyelmességgel segített: kinyitotta-lezárta a tetőcsomagtartót, Zsófinak hozott az OMV kútról kedvenc kapucsínót. Ami csak még idegesítőbb volt.
A reptéren, a váróban leültek, míg a gyerekek a kivilágított repülőket bámulták.
Tudod mondta halkan Peti, oda szegezve szemét, ahová a gyerekek is , tegnap eszembe jutott az első közös nyaralásunk, amikor Balatonnál sátraztunk. Emlékszel, amikor éjjel lefújta a szél a sátrat?
Zsófi akaratlanul elmosolyodott.
Hogyne. Te fogtad egész éjjel a cövekeket, én meg az esőkabát alól szivárogtam ki aludni.
Akkor úgy gondoltam, nincs nálad vagányabb nő. Most is ezt gondolom. Csak hát, elvesztem valahogy
Mindketten elvesztünk, Peti először nézett a szemébe egy hét után.
Peti megfogta a kezét. Zsófi most nem húzta el, de vissza se fogta. Maga se tudta, mit érez.
Persze, jó eséllyel megbocsát majd. Főleg mert nem akarja, hogy a gyerekek szenvedjenek egy válás miatt.
De előtte át kell nevelni a férjét. Úgy, hogy a közelébe se merjen menni más nőnek.
Majd a nyaraláson elkezdi az átszoktatástAhogy felszállt a gép és a felhők alá ereszkedtek, Zsófi végigsimított az ablak párás üvegén. Lent, a város fényei hálózatként vibráltak, mint valami óriási, kusza térkép. Az életük ugyanilyen bonyolulton kanyargott: hol volt világosság, hol sötét foltok.
Peti egészen csendben volt, csak néha sandított rá, mintha attól félne, minden pillanatban újabb ítélet érkezhet.
Az első nap a Balatonnál furcsán indult mintha mindketten próbálnák megtanulni újra egymás jelenlétének hangját, illatát, szokásait. A gyerekek boldogan viháncoltak; ők legalább láthatóan fellélegeztek. Esténként hosszú sétákat tettek a parton, először némán, aztán lassan kibukkantak a szavak, ki-ki megsúgva valamit a másiknak, olykor még egy régi emléken is nevetni tudtak.
Ahogy teltek a napok, Zsófi megfigyelte: Peti tényleg változni próbál. Leteszi a telefont, inkább a gyerekekkel játszik, neki pedig hajnalban forró teát készít, és kitartón hallgatja, ha beszélni támad kedve. Nem könyörög, nem magyarázkodik már csak ott van, jelen, minden pillanatban.
Egy este, amikor a víz tükre narancsszínben vibrált, Zsófi váratlanul így szólt:
Nem tudom, megbocsátok-e valaha igazán. De azt már látom, hogy csak mi döntjük el, milyen férj meg milyen feleség lesz belőlünk. Elölről kell tanulnunk egymást és ha elbukunk, legalább mindent megtettünk.
Peti bólintott. Azt akarom tanulni, hogyan szerethetlek úgy, hogy soha többé ne veszítselek el.
Aznap este először simultak össze újra, szótlanul, de most valahogy óvatosabban, őszintébben.
Aztán, amikor a gyerekek már aludtak, Zsófi odahajolt Petihez, súgva csak ennyit mondott:
Az első lecke: nincs több bocsánatkérés, csak bizonyíték. Holnap reggel ötkor kelünk, futunk, együtt. Kifogás nincs. Ezután mindent együtt csinálunk.
Peti elmosolyodott érezte, hogy most kezdődik valami egészen új.
És Zsófi, miközben az ablakon túl már tükörsima volt a tó vize, először nem a csalódást, hanem a reményt érezte köztük újra megszületni.
Talán nem lesz minden könnyű, és talán soha nem lesz minden ugyanaz. De most először bízott benne: ha két ember igazán akarja, egy házasság is megtanulhatja újra, hogyan szeressen hiba után, mégis teljes szívvel.
