A menyünk anyósa elvette tőlünk a fiunkat.
Amióta a fiunk megnősült, szinte már nem is akar minket meglátogatni. Mostanában mindig az anyósánál van, mert folyton szüksége van rá valami sürgősen. El sem tudom képzelni, hogy élt ez a nő, amíg a lánya nem ment hozzá a fiunkhoz.
A fiunk már több mint két éve házas. Az esküvő után a gyerekeink külön költöztek, abba a budapesti lakásba, amit még az egyetem kezdésekor vettünk a fiunknak. Gyerekkorától kezdve mindig minden támogatást és megértést megkapott tőlünk. Még az esküvőjük előtt önállóan élt, hiszen a lakás közel volt a munkahelyéhez.
Nem mondom, hogy nem kedveltem a menyemet, inkább azt éreztem, hogy ez a lány még nem elég érett a házassághoz, még akkor sem, ha a fiunk csak két évvel idősebb nála. A menyem gyakran gyerekesen viselkedett, néha kifejezetten szeszélyes is volt. A fiunk meg annyira kedves és gondoskodó, gondolkodtam is, vajon hogy fogja bírni ezt a kis gyereket egész életében.
Ahogy megismertem a menyemet és az anyósát, rájöttem, hogy kik ők valójában. Bár az anyósa velem egyidős, mégis úgy viselkedik, mintha éretlen kamasz lenne. Talán ismertek ti is olyan embereket, akik felnőttként is úgy viselkednek, mint a gyerekek? Rendkívül infantilisek és totálisan tehetetlenek. Az esküvő idején már túl volt a hatodik válásán!
Nem volt közös témánk, mivel a maga kis világában élt, de legalább nem tolakodott ránk. Kapcsolatunk kimerült abban, hogy udvariasan gratuláltunk egymásnak a gyerekek esküvője alkalmából, és kész.
Az első figyelmeztető jelek már az esküvő előtt megjelentek, mert a menyem folyamatosan vitte magával a fiunkat az anyjához: egyszer csöpögő csap miatt, máskor konnektort kellett cserélni vagy leszakadt egy polc a konyhában. Először elnéztem mindezt: hát ha a lakásban nincs férfi kéz, jó, hogy segít nekik valaki.
Csakhogy idővel az anyós lakásában jelentkező problémák száma nem csökkent. A fiunk egyre ritkábban látogatott haza hozzánk, mivel mindig az anyósánál volt sürgős ügyek miatt. Végül minden ünnepet náluk kezdtek el tartani, mi pedig, apám, az anyósom és én együtt maradtunk otthon.
Fél szívvel rosszul esett, mikor a fiunk már a családi ünnepekre sem jött el, de még rosszabb volt, hogy teljesen elhanyagolta a segítségkéréseinket is.
Nemrég hűtőt vettünk és felkértük a fiunkat, segítsen bevinni. Eleinte rábólintott, de aztán visszahívott, hogy mégsem tud jönni, mert a feleségével az anyósához kell menniük, ott ugyanis elromlott a mosógép.
Mikor a férjem felhívta, hallotta a menyem hangját a háttérben: A szüleid nem tudnak fuvarost bérelni?. Végül azért eljött, de nagyon morcos volt.
Apa, nem tudtátok volna másra bízni? Most nekem kell cipelni!
Elgondolkodtam, vajon miért nem hív szakembert az anyósa? Talán az ő világában ilyenek nem léteznek? A fiunk csak annyit mondott, hogy az anyós annyira fél rászedni magát, hogy minden szerelőben csalót lát, aki csak pénzt szed, de semmit nem javít meg.
Ekkor a férjem is elveszítette a türelmét, és megjegyezte, hogy talán az anyós nem ért semmihez, de legalább szakavatott juhász, mert a birkák terelgetésében igazán járatos. Erre a fiunk rettenetesen megsértődött, és dühösen elment. Én nem szóltam semmit, hisz a férjem igazat mondott, de az új rokonok tényleg csak kihasználják a fiunkat: szerelőnek, futárnak, mindennek van, csak hozzánk nem talál utat.
A vita után a fiunk több mint két hete szóba sem áll az apjával. A férjem is makacs, nem akar elsőként békülni. Én pedig szét vagyok szakadva kettejük között teljesen igaza van a férjemnek, de talán gyengédebb hangon is mondhatta volna. Most a fiunk haragszik, és nem akarja látni az apját, én meg butaságnak gondolom ezért elveszíteni őt.
A férjem nem hajlandó lépni, a fiunk is megmakacsolta magát, és azt mondja, addig nem beszél az apjával, míg bocsánatot nem kér. Ebben a helyzetben csak az anyós dörgöli a markát!
