Elment, hát menjen is
Hogyhogy a hívott szám nem elérhető? Öt perce még valakivel beszélt rajta! Lilla a folyosón állt, füléhez szorítva a telefont.
Egy pillantást vetett a komódra.
Az ékszerdoboz a helyén volt, de valahogy furcsán állt a teteje kicsit résnyire nyitva maradt.
Rómeó! kiáltott befelé a lakásba. Te a fürdőszobában vagy?
Lilla lassan a komódhoz ment. Ahogy hozzányúlt a fényes fához, végigfutott rajta a hideg az ékszerdoboz teljesen üres volt. Még a régi Tesco-s blokk is hiányzott, amit könyvjelzőnek használt
Az ékszerekkel együtt a pénz is eltűnt. Pedig azt ő maga adta oda neki.
Jézusmária sóhajtott, majd lehuppant a padlóra. Most ez komoly? Még tegnap a tapétán veszekedtünk! Azt ígérted, hogy augusztusban megyünk a Balatonra
Ami egészen ártatlannak indult, pár hónappal korábban. Tavaly júniusban a kis Suzuki Swiftje felmondta a szolgálatot, elkezdett fura hangokat adni a dugattyú.
A szervizben arcpirító, pofátlan összeget kértek, hát Lilla dühében beírta magát a “Magyar Autós Kézfogó” Facebook-csoportba.
Sziasztok! Tudja valaki, hogy lehet egy beragadt fékdugattyút házilag kiszedni? Csatolom a képet a tragikus kerekről. írta.
Jöttek is rögtön a kommentek. Az egyik azt javasolta, ne menj bele a maszatba, a másik új alkatrész vásárlását ajánlotta.
Aztán érkezett egy privát üzenet egy bizonyos Rómeó1985-től:
Ne hallgass rájuk, Lilla! Vegyél egy WD-40-et meg egy felújító készletet háromezresért. Vedd le a kereket, kicsit nyomd ki pedállal a dugattyút de ne teljesen! Mosd át fékfolyadékkal, kend meg. Ha nem rozsdás a henger, akkor húsz évig el fog még menni.
Lilla elnézte a tanácsot szakszerű, nagyképűsködés nélkül.
És ha a henger tükrös, de lyukacsos? kérdezte vissza.
Akkor csak csere. De kép alapján a kocsid rendben van, nem hiszem, hogy el lenne repedve. Ha van még kérdésed, írj bátran, segítek.
Így kezdődött.
Rómeó kiderült, igazi autós mindenes, az alkatrészek és szerszámok fenegyereke.
Egy héten belül végigkonzultálta Lilla motorolajcseréjét, gyújtógyertyát ajánlott, s azt is elmagyarázta, hogy mit NE töltsön a hűtőbe.
Lilla azon kapta magát, hogy várja az üzeneteit.
Te, Rómeó, tényleg te vagy a mentőangyalom írta július végén. Gondoltam, meghívhatnálak egy kávéra. Vagy inkább egy jó Unicumra, a megspórolt pénzből.
Nem jött azonnal válasz. Három órával később villant fel a telefonja:
Lilla, én nagyon szívesen! Tényleg! Csak most… szolgálati úton vagyok És hát, külföldön. Ha mond ez neked valamit.
Ejha lepődött meg Lilla. Messze?
Messzebb már nem is lehetne Nem akarok neked hazudni. Nagyon szimpatikus vagy. De nem vagyok szolgálatban. Ülök. Márianosztrán, ha az mond valamit.
Lilla leejtette a telefont a kanapéra. A szíve összeszorult, mint amikor a busz hátuljában áll, és senki nem mozdul arrébb.
Börtönben? Ő, tisztes nő, számviteli osztályvezető egy multicégnél, két hete chatel egy elítélttel?!
Miért? gépelte remegő kézzel.
Csalás miatt. Nagy marhaság, kicsit magamra is vethetem, rajtam is csattant néhány dolog… Már csak egy évet kell ülni. Ha akarod, töröld a beszélgetést, megértem.
Lilla nem válaszolt egyszerűen letiltotta, aztán három napon át úgy sétált, mint akinek vízhólyag nőtt a lelkére. A kollégái már aggódtak, hogy beteg.
De csak ezen rágódott magában:
Most hogy lehet, hogy pont egy ilyen okos, kétkezi, segítőkész pasi és a sitten ül?
Egy hét múlva e-mailben jött az értesítő egy új üzenetről Rómeó egyszer elkérte a címét is, sosem törölte le teljesen.
Lilla, én nem haragszom. Tudtam, hogy így lesz. Te jó ember vagy, mit kezdenél egy olyannal, mint én. Csak meg akartam köszönni a társaságot ez volt a legjobb két hetem az elmúlt három évben. Légy boldog. Viszlát.
Lilla a konyhában olvasta ezt, s elsírta magát. Szánalmasan érezte magát sajnálta Rómeót, magát, az egész istentelen magyar valóságot.
Mindenkinek ennyire jól megy? Nekem csak nősök, meg anyámasszony katonái jutnak! Az első normális emberem meg sittes motyogta magában.
És nem válaszolt újra.
***
Aztán Lilla próbált randizgatni: egyik férfi fél órán át a bélyeggyűjteményéről zengedezett, a másik koszos körömmel jelent meg és a cechet is felezni akarta.
Márciusban, a harmincötödik születésnapján, különösen magányosnak érezte magát.
Reggel jött egy üzenet:
Boldog szülinapot, Lilla! Tudom, hogy nincs jogom zavarni, de nem bírtam ki. Legyen veled minden a legjobb! Ilyen nőt kézben kell hordani. Itt, a börtönben, kenyérbélből és drótból készítettem egy kis ajándékot Ha lehetne, odaadnám. Csak tudd: van egy pasi valahol Nógrád megyében, aki ma veled koccint egy bögre igazi pocsék teával.
Köszi, Rómeó, ez nagyon jól esik adta fel Lilla a büszkeségét.
Hát válaszoltál! írta, és szinte érezni lehetett a boldogságát. Hogy vagy? Hogy viseli a ‘Madárka’ a hideget?
És újra beindult minden.
Most már mindennap beszéltek. Rómeó, ha tudott, felhívta. A hangján érezni lehetett az élet sóját, mély, de egy kicsit karcos.
Sokat mesélt a testvéréről, az unokaöccsökről, a reményről, hogy új életet kezdhet majd.
Lilla, sosem megyek vissza abba a városba. Ott csak a régi haverok várnak, visszahúznának a mocsárba. Oda mennék, ahol nem ismer senki. Kezem van, dolgozni tudok, ha kell, mehetek építkezésre, szerelőműhelybe.
Hova mennél legszívesebben? kérdezte Lilla, visszafojtott lélegzettel.
Hozzád. Kiadnék egy kis szobát, vagy garzont, csak hogy tudjam: egy városban vagyunk, egy levegőt szívunk. Nem tolakodnék, csak hát, tudod Aztán meglátjuk.
Májusra Lilla éppen úgy belezúgott, mint gimiben a pultosfiúba.
Tudta, mikor van Rómeónak csomagellenőrzése, mikor van szauna (valami szedett-vedett börtönverzió), mikor dolgozik a műhelyben.
Csomagokat küldött teát, csokit, bolyhos zoknit, apró alkatrészeket valami projekthez.
Rómeó, csak viseld el csendben! Ne keveredj semmibe! könyörgött.
Csak miattad aranyom, észrevétlen leszek! nevetett. Áprilisban szabadulok.
Várni foglak.
***
Áprilisban Lilla már a börtön kapuja közelében állt. Vett neki egy új kabátot, farmert, sportcipőt.
A szíve úgy zakatolt, mintha BKV-büntetést dobott volna be a postaládába.
Amikor Rómeó megjelent alacsony, sportos, deresedő hajjal, eleinte hirtelen jött zavarban nézte.
A képen egészen máshogy nézett ki.
De amikor elmosolyodott és csak annyit mondott:
Na, itt vagyok, főnökasszony! Lilla rögtön nyakába ugrott.
Jaj, de jó, hogy élsz! suttogta, belebújva a borostás arcába.
Hova is mennék szimatolok valami parfümöt rajtad virágillat lehet morogta, magához szorítva.
Hazamentek Lilla lakására. Az első hétben minden csodás volt Rómeó megjavította a csöpögő csapot, szétszerelte az ajtózárat, amit Lilla már fél éve rángatott, de hiába.
Este, konyhai hangulatban, félszáraz bort kóstolva, Rómeó végigszórakoztatta.
Figyelj, Rómeó mondta tíz nap múlva Lilla. Te mondtad, hogy albérletet néznél. Felesleges, nálam van hely, ketten vidámabb meg még spórolsz is, vehetsz majd szerszámot
Lilla, ez nem így kellene legyen mélyült el a hangja, kavargatva a kávét. Férfi vagyok, nekem kell a tetőt biztosítani. Most is csak a nyakadon élek
Hagyd ezt! tette rá Lilla a kezét. Egy csapat vagyunk, most mindennek helyre kell jönnie!
Aztán tegnap hívott a bátyám fordította el a fejét. Az unokaöcsém nagyon beteg, műteni kell, de csak magánrendelésen tudják elvégezni. Kölcsön kérne, de nálam hát, koldus vagyok, Lilla. Ciki is bevallani.
Mennyi kell? kérdezte Lilla óvatosan.
Elég sok másfélmillió forint. Állítólag már összeszedtek valamennyit.
Arra gondoltam, lehet, elmegyek Bécsbe valami építkezési melóra, ott gyorsabban összejön.
Lilla elhallgatott. Az a bizonyos másfélmillió forint ott lapult a dobozban, három év alatt rakta félre, minden lemondás közepette.
Lakásfelújításról álmodott, új csempe, modern zuhanykabin
Nálam van ennyi pénz mondta egészen csendesen.
Rómeó azonnal felkapta a fejét.
Szó sem lehet róla! Ez a tiéd. Nem veszem el!
De hát a családodról van szó. Később visszaadod. Most már egy csapat vagyunk, nem? Győzködte.
Majdnem két napig ellenkezett, borult volt, még a cigire is visszaszokott az erkélyen, pedig azt mondta, le fog szokni.
Végül Lilla maga vette elő a pénzt, letette az asztalra.
Vidd. Add oda neki. Vagy utald el.
Inkább személyesen viszem mondta, és átölelte. Legalább munka is akad talán a környéken.
Két napra oda megyek, hamar jövök.
***
Lilla egy órája ült a padlón a bejáratnál. A lába elzsibbadt, de nem érzett semmit.
Visszaemlékezett a tegnap estére: egy bugyuta magyar vígjáték ment, Rómeó nevetett, átkarolta, ő pedig úgy érezte: végre nyert a szerencselottón.
Lehet, hogy holnap elindulok kicsit korábban mondta Rómeó.
De végül egy nappal hamarabb lépett le. Lilla aludt nem is hallotta, hogy öltözik.
Álmában csak annyit érzékelt, hogy csapódik az ajtó biztos a szomszédok
Délután kettőkor tárcsázta Rómeó bátyjának a számát, amit egyszer valamiért megadott.
Halló? morrant bele egy rekedt férfihang.
Jó napot Lilla vagyok, Rómeó barátnője. Ő jött volna ma magukhoz?
Halk lett a vonal. Aztán egy fáradt sóhaj.
Kisasszony Miféle Rómeó? Az én öcsémnek más a neve, és még fél évig bent ül. Októberig.
Lillának elsötétült a szemüvege.
Hogy?! De hát áprilisban szabadult. Én magam mentem fel a Márianosztrára érte!
Figyeljen keményedett meg a hang , az öcsém Alex, a Váci börtönben van. Rómeó az az én volt cellatársam, most szabadult két hónapja.
Tőlem lenyúlta a mobilomat, mikor még a műhelyben dolgoztam, az összes számot lenyúlta.
Magát is csak kihasználta. Erre szakosodott ügyes műszakis, az agya pengeéles.
Lilla letette a telefont a szőnyegre.
Eszébe jutott, ahogy Rómeó mutatta: hogyan kell gyertyát cserélni.
Csak ne húzd túl, Lilla mondta nevetve. Különben elnyírod a menetet, aztán csókolom.
Elnyírtam suttogta Lilla. Az egész ment a lecsóba. Saját magamnak csináltam bajt.
Most már tényleg semmit nem tudott a nagy szerelméről. Igazából még az iratait sem látta, szabaduló papírját sem. Mi van, ha nem is hívják Rómeónak?!
***
Lilla, ahogy illik, bement a rendőrségre, feljelentést tett. A fényképet megmutatta, sok újat megtudott a férjéről.
A keresztnevét tényleg Rómeónak hívták és ez volt az egyetlen igaz szó tőle.
Leült már mindenféleért, fél életét az intézetben töltötte, Lillát akkor is ott ismerte meg, amikor éppen harmadszor ült.
Lilla magában keresztet vetett, kicseréltette a zárat, és rájött: még így is könnyen megúszta, ha az előző nőihez képest nézzükAztán teltek a hónapok. Lilla kicsit megtörtnek érezte magát, de valahol legbelül már nem szégyellte az egészet. Mindenkinek kijár egy saját Rómeó, egy igazi nagy átverés egyszer. Kellett hozzá idő, barátnői éjszakák, sok feszült nevetés, hogy végre magában is el tudja engedni.
Az ékszerek sose kerültek elő, a pénz sem lett meg, de Lilla rászánta magát, hogy lecserélje a lakás zárait, és a komód tetejére egy régi zenélő dobozt tett, búcsúként üresen, de gondosan lecsukva.
Egy szombaton, mikor már azt hitte, hogy mindezen teljesen túl van, a buszmegállóban megállt mellette egy férfi kék kezeslábasban, olajfoltos kézzel.
Bocsánat, segítsek megnézni a keréknyomást? Rosszul ül a kocsi.
Lilla ránézett, bele a derűs, élő szemekbe, és elmosolyodott.
Köszönöm, de most már tudom kezelni biccentett. Lassan mindent magam csinálok jegyezte meg, mégis kedvesen.
A férfi elnevette magát: Épp ilyen nőre lenne szüksége a világnak! mondta, majd elindult.
Lilla figyelte, ahogy eltűnik a forgalomban, és hirtelen tudta: akármennyire is melléfogott, nem cserélné el a bátorságát semmiért. A saját naivitását, az újrakezdés képességét, és azt, ahogy még most is, minden csalódás után, hajlandó hinni abban, hogy jó emberek is vannak talán egyszer el is jönnek.
A busz elindult, Lilla pedig elővette a telefonját, ránézett a saját, sohasem lopható mosolyára a kijelzőn, és végre tényleg úgy érezte: túl van rajta, sőt, valami fontosabb is maradt utána.
Elment, hát menjen is. Az ő története viszont még csak most kezdődött.
