Igazán nem olyan nagy kérés, érted? Csak három nap az egész. Adél végre talált egy utat Törökországba, évek óta nem nyaralt, és hát… tudod, nekem megint felszökött a vérnyomásom, a hátam is úgy beállt a telken, hogy kiegyenesedni se tudok. És hát Marci az igazi nagypapa. Az ő kötelessége, hogy segítsen.
A telefonban hallható hang annyira erős volt, hogy Marcinak nem is kellett kihangosítania. Edit, aki éppen a lecsót kavargatta a tűzhely mellett, minden szót hallott. Az a hang, éles, panaszos és kicsit sértődött Edit bármikor megismerte volna. Jáki Lilla. Marci első, és sajnos felejthetetlen felesége.
Marci bocsánatkérő tekintettel pillantott Editre, miközben a vállával szorította a telefont a füléhez, s közben kenyeret is szeletelt, bár a szeletek elég csáléra sikeredtek.
Lilla, várj egy percet próbált közbe szólni. Hogy jön Adél útja ide? Editkével programot terveztünk hétvégére…
Ugyan, ugyan, mégis miféle programotok lehet? vágott a szavába a volt feleség. Kertészkedni? Vagy múzeumba menni? Marci, a te unokáidról van szó. Leventéről és Csongorról. Kell nekik egy férfiminta, nem csak női babusgatás. Egy hónapja nem láttad őket. Nincs benned egy csepp lelkiismeret? Vagy most már az új barátnőd mindenről letilt?
Edit lassan letette a fakanalat, elzárta a gázt. Új barátnő, persze. Már nyolc éve együtt éltek Marival, nyolc csendes, boldog év kivéve, mikor Lilla betört az életükbe, mint egy vihar. Először gyerektartás-emelést követelt már felnőtt lányuk, Adél miatt, majd jöttek az örökös pénzkérések: fürdőszobafestésre, fogorvosra, autóra. Marci, aki mindig túl jólelkű volt, éveken át fizetett bűntudatból, mert elhagyta Lillát, pedig Adél akkor már húszéves volt, és a házasságuk inkább volt albérlet, mint kapcsolat.
Lilla, ne beszélj így Editről hűvösebb lett Marci hangja, de még mindig hallatszott benne a bizonytalanság. Nem róla van szó. Csak előre kellett volna szólni. A fiúk hatévesek velük nagyon oda kell figyelni, és mi sem vagyunk már húszévesek…
Pontosan! csapott le lelkesen Lilla. Öregedni nem buli, de a mozgás fiatalon tart! Mozogj az unokákkal, majd megfiatalodsz. Na, akkor így lesz: Adél holnap tízre hozza őket. Én nem tudom vállalni, a hátam te is tudod nem engedi. És ne vitatkozz, Marci. Ez a te családod.
A vonalban már csak a sípolás hallatszott. Marci letette a telefont az asztalra, nagyot sóhajtott, és nem igazán mert Edit szemébe nézni.
A konyhában csend lett, csak a falióra ketyegése szólt. Odakint az esti Budapest morajlott, az ablakon koppantak az első nyári esőcseppek. Edit leporolt egy képzeletbeli morzsát a terítőről.
Szóval holnap tízre? kérdezte halk, nyugodt hangon.
Marci végre ránézett, szinte bocsánatot kérő arccal.
Editkém, ne haragudj. Hallottad, milyen olyan, mint egy tank. Adélnak fontos, Lilláéknak nagy a baj… Mit tegyek? A saját unokáim
Marci Edit leült vele szembe , ezek a gyerekek a TE unokáid. Én rendes vagyok velük, de legyünk őszinték: engem még a nevemen sem szólítanak nekik csak az a néni vagyok, ahogy a nagymamájuk tanította. Minden látogatásuk felér egy lakásrémmel, mert Adél szerint a gyerekeket nem szabad semmiben korlátozni.
Majd én vigyázok rájuk! vágta rá Marci. Neked fel sem kell kelned! Elviszem őket a Városligetbe, moziba, vidámparkba. Te csak főzz valami levest, fasírtot. Szeretik a főztödet, akármennyire nem ismerik el.
Edit bánatosan elmosolyodott. Pontosan tudta, hogy lesz: Marci két óra múlva kimerül, kiakad a vérnyomása, ledől pihenni, és a két örökmozgó hatéves végül a gondjaira marad: ugrálnak a bútoron, rajzfilmet követelnek, szétszórnak mindent, mert Nagyi Lilla szerint mindent szabad, ez a papa lakása.
Színházjegyünk is van szombatra emlékeztette. És szerettünk volna lemenni a telekre, előkészíteni a rózsákat télre.
A színház ráér, eladjuk a jegyeket A rózsák pedig Editkém, légyszi most az egyszer ments meg. Majd beszélek Adéllal, hogy többet ilyen ne legyen.
Most az utolsó ezt a mondatot már vagy hússzor hallotta. Mindig megengedett egy újabb utolsót, hogy ne bántsa Marciát, inkább lenyelte a vitát. De most valami benne átbillent. Talán Lilla hangneme volt már túl sok: végig sem kérdezte, csak ukázban kiadta a háziasszonyi teendőket Edit helyett.
Nem, Marci mondta csendesen Edit.
A férj pislogott, mintha fel sem fogta volna.
Mi az, hogy nem?
Az, hogy idén NEM vigyázunk rájuk. Nem mondom le a programjaimat, nem adom vissza a jegyeket, nem állok a tűzhely mellé három napig, miközben a múltkor is azt mondták, a levesemet büdös, anya jobban főz.
Edit, hát hogy lehet így? Marci zavartan nézett.
Ezek Adél gondjai. Felnőtt, férje van, Anyósa, sőt, bébiszittert is fizethetne. Miért mindig nekem kell mindent lenyelni?
NEKÜNK helyesbített Marci.
Nem, nekem. Ugyanis én takarítok utánuk, én főzök, én teregetek, miközben te két órán át vagy jó nagypapa, aztán beveszed a gyógyszert és ledőlsz. Én tisztelem a szereteted az unokáid felé, de én nem szerződtem be ingyenes bébiszitternek olyan gyerekekhez, akiknek az anyja és nagymamája nem is hajlandó szóba állni velem.
Marci sosem látta Editet ennyire határozottnak. Ő általában mindig higgadt volt, most viszont eltökélt.
Akkor mit tegyek? Hívjam fel Lillát, mondjam azt, hogy nem? Szétszedi a házat, még a végén infarktust kap.
Ne hívd Edit az ablakhoz lépett. Hozzák csak.
Szóval mégis vállalod? reménykedett Marci.
Nem. Hozzák csak. De majd kiderül, mi lesz.
A szombat reggel ragyogóan indult, ellentétben a lakás hangulatával. Marci idegesen járkált, pakolgatta a párnákat, folyton nézte az órát. Edit viszont kiegyensúlyozott volt: szépen megreggelizett, felvette kedvenc len ruháját, egy kis smink, és már pakolta is a táskáját.
Valahová készülsz? kérdezte Marci gyanakodva, látva a könyvet és az esernyőt a táskába kerülni.
Ne feledd, este színház. Előtte megyek fodrászhoz és sétálok egyet a rakparton. Kicsit ki akarom szellőztetni a fejem.
Edit! Mindjárt itt lesznek! Egyedül hogy boldogulok? Nem is tudom, mit egyenek, hol a ruhájuk…
Megoldod. Nagypapa vagy. Férfi példa, ahogy Lilla mondta.
Ekkor megszólalt a csengő. Kitartóan, követelőzően. Marci rohant ajtót nyitni, Edit maradt a hálóban, öltözködött.
A bejáratnál rögtön felfordult a világ.
Nahát, végre ideértünk! Adél volt az, Marci lánya. Apa, itt vannak a srácok, táska, minden, tablet feltöltve, ha kell, hívjatok. Rohannom kell, a taxi vár!
Adél, várj, mit esznek a napirend? hebegte Marci.
Milyen napirend? Hétvége van. Főzz virslit, tök mindegy. Sziasztok, szép hétvégét! Fiúk, hallgassatok a papára!
Becsukódott az ajtó, s már hallatszott is a két gyerkőc dübörgése: Támadááás!
Edit kilépett a folyosóra. Képregénybe illő jelenet: két örökmozgó kisfiú ugrált a cipős szekrényen, igyekezve elérni Marci kalapját a fogasról. Marci egy hatalmas sporttáskával teljesen tanácstalannak tűnt. A legjobb viszont: a még félig nyitott ajtóban ott ácsorgott maga Jáki Lilla.
Látszott, hogy a hátfájása a valóságnál sokkal kevésbé akadályozza: tündöklő smink, tökéletes frizura, tömör arany ékszerek.
Na végre, meg is vagy mérte végig Editet lenézően. Remélem, felkészültél a fiúk fogadására. Ne főzz olajban, Csongor allergiás a citrusra, Levente nem eszi a hagymát. Legyen ma elfőzött, friss leves, ügyelj rá, ne telefonozzanak többet egy óránál.
A hangja egy úrnőé volt, ki szolgákat instruál. Marci összehúzódott.
Edit nyugodtan tükörhöz lépett, fésült egyet, felkapta a táskáját.
Jó reggelt, Lilla. Jó reggelt, fiúk!
A fiúk egy pillanatra figyeltek rá, aztán folytatták az ugrálást.
Igazán hasznosak ezek a tanácsok mosolygott kedvesen Edit. Add át őket Marcinak. Ma ő a főnök.
Tessék? Lilla szemöldöke felszökött. Te hová készülsz?
Van egy szabadnapom. Programok, színház. Késő este, vagy holnap reggel jövök haza.
Lilla rákvörös lett. Elállta Edit útját.
Megőrültél? Hogyhogy van saját életed? Itt vannak a férjed unokái! Kötelességed
Csak annak tartozom, akinek ígéretet tettem vágta közbe Edit kedvező, de határozott hangon. Nem ígértem, hogy őrizgetem az unokáitokat. Nem én szültem, nem neveltem őket, nem jelentkeztem bébiszitternek. Van anyjuk, apjuk, s két nagymamájuk. Te például már nem dolgozol.
Nekem FÁJ a hátam! visított Lilla.
Nekem pedig VAN saját életem. Engem nem lehet ilyen stílusban ugráltatni.
Marci! fordult Lilla a férjéhez. Hallod, mekkora szemtelenség ez? Férfi vagy vagy papucs? Parancsolj már neki!
Marci kétségbeesetten nézett egyik nőtől a másikra. Benne lejátszódott valami: a Lilla iránti megszokás harcolt az Edit iránti tisztelemmel és igazságérzettel.
Lilla Edit mondta, hogy dolga van próbálkozott. Azt hittem, én meg tudom oldani…
Mit tudsz te megoldani? Egy óra múlva kimerülsz Ki főz, ki fürdet? mutatott Editre. Látod? Kiöltözött meg színház! Minket meg éppen leszar…
Család? Edit abbahagyta a mosolygást. A nézése kemény lett. Lilla, tisztázzuk: mi Marciával család vagyunk. Te, Adél és az unokák Marci rokonai, hozzám csak áttételesen tartoztok. Én tűrtem az éjjeli telefonjaid, követeléseid, kibeszélésed a hátam mögött, de most elég. Nem lesz itt ingyen személyzet, ki felneveli és kiszolgálja a társaságot.
Hogy merészeled! Ez az én férjem lakása! Mármint volt… neki joga van!
Igen, de engem nem kötelez kiszolgálni mást. Marci, Edit a férjhez fordult. Szabad a döntés. Maradhatsz az unokákkal és Lillával, aki szerintem kiváló segítség, ha már itt van. Én megyek.
Edit elindult az ajtó felé.
Állj meg! Lilla megragadta a könyökét. Addig nem mész, míg nem főzöl! Adél már a reptéren! Most mit csináljak?
Edit határozottan kiszabadította karját.
Nem az én bajom, Lilla. Hívj taxit, főzz otthon. Vagy szólj Adélnak, hogy jöjjön vissza. És ne érj hozzám, ha nem akarod, hogy rendőrt hívjak.
Az előtérben csend volt. Még a fiúk is leálltak. Marci vegyes csodálattal és félelemmel nézte Editet. Ilyennek még sosem látta: nem csak megértő, hanem igazi, határozott nő lett, aki kiáll a határaiért.
Lilla kapkodta a levegőt. Nem szokta, hogy Edit visszaszól. Ez a határozott kiállás letaglózta.
Egy szörnyeteg vagy, önző undok! Mindenkinek elmondom, mennyire gyenge vagy!
Mondjad csak vont vállat Edit. Hidegen hagy.
Kilépett az előtérre.
Marci, nálad a kulcs. Oldd meg, hívj, ha vége. Ha nem majd jövök, ha a gyerekek elmentek.
A liftajtó becsukódott. Odalent Edit mély levegőt vett az eső utáni friss levegőből. Kicsit remegett a keze, de csodálatosan felszabadultnak érezte magát. Megcsinálta. Végre ki tudta mondani: nem.
Remek napja lett. Elment egy kiállításra, ivott egy kávét a kedvenc helyén, andalgott a Városligetben, élvezte a csendet és azt, hogy azt tesz, amit akar. A telefonját kikapcsolta, nehogy tönkretegye a nyugalmát.
Este, a színház után, bekapcsolta a telefont. Tíz nem fogadott hívás Marcitól. Egy sms: Lilla elvitte a fiúkat. Itthon vagyok. Bocsáss meg.
Edit 11 körül ért haza. Csend, rend, békesség. Marci a konyhában ült egy kihűlt teával. Kimerült volt, de megnyugodott.
Szia szólt, mikor Edit belépett.
Szia. Hol a két lurkó?
Lilla hazavitte őket. Persze ordított, megfenyegetett, hogy mindkettőnk életét ellehetetleníti. Adélt hívta, visszakövetelte a pénzt az utazásra, hogy az majd vigyáz a gyerekekre. Teljes káosz lett.
És te?
Marci Edit szemébe nézett.
Tudod, először az életben mondtam neki, hogy fogja vissza magát.
Edit elismerően felhúzta a szemöldökét.
Tényleg?
Igen. Amikor elkezdett téged becsmérelni, hogy gyermektelen vagy, hogy semmi vagy Nem bírtam tovább. Kijelentettem: ha még egy rossz szót szólsz Editről, egy forinttal sem támogatom többet, a gyerektartáson túl, amit már rég kifizettem. És többet ide sem teszi be a lábát.
Edit odament, átölelte hátulról. Marci a hasára hajtotta a fejét, mint egy gyerek, aki védelemeket keres.
Elvitte a srácokat, olyan csattanással csukta be az ajtót, hogy majd leszakadt a vakolat. Közölte, hogy már nem vagyunk rokonok.
Kibirjuk, mosolygott Edit, megsimogatta Marci őszülő haját. És Adél?
Adél a reptérről hívott, sírt. Utaltam neki egy kis pénzt, bébiszitterre Törökországban. Végül magával vitte a fiúkat. Lilla persze egyből kijelentette, hogy szó sem lehet babysitterkedésről, most idegbajos lett hirtelen.
Látod, megoldódott. Adél anyjuk, vele mennek, ez teljesen rendben van.
Edit felemelte a fejét, a szemébe nézett. Köszönöm.
Mit? Hogy magadra hagytalak ezzel a viharral?
Hogy igazi férfinek éreztem magam ma, nem valakinek, aki ugrál a volt felesége kedvére. Évről évre bántottam magam, bűntudatból Ma először jöttem rá, hogy csak neked tartozom. Te vagy a családom. Hozzád én tartozom. És úgy viselkedtem, mintha… hát, hűtlen lennék hozzád.
A lényeg, hogy már tudod mosolygott Edit. Jöhet egy tea? Meg vettem meggyes rétest is, a kedvencedet.
Másnap nem hívott Lilla. Adél sms-t írt, hogy jól megérkeztek. Az élet lassan visszazökkent, de minden átalakult kicsit. Mintha kicserélték volna a levegőt is régi sérelmek, elvárások nélkül.
Eltelt egy hét. Edit a telken kertészkedett, Marci segített neki, ásott a rózsák körül.
Tudod, Lilla tegnap hívott mondta Marci egy ponton.
Edit megfeszült.
Aha, mit akart?
Pénzt kért. Azt mondta, minden drágább lett, gyógyszer, minden.
És odaadtad?
Nem. Mondtam, hogy be van osztva a pénz, felújítást tervezünk, meg neked bunda, emlegettem is. Szóval nemet mondtam.
Edit elnevette magát.
Bunda? Ejnye, te! De tetszik, hogy így gondolkodsz.
Letette gyorsan, Marci elmosolyodott, s ez a mosoly már felszabadult volt, nem árnyékolta bűntudat. És látod, nem dőlt össze a világ.
Nem hát, helyeselt Edit. Csak tisztább és tágasabb lett a levegő.
Az eset, hogy kicselezte a betároljuk az unokákat akciót, mindkettőjük számára hatalmas lépés volt. Edit megtanulta: méltóságot nem kiabálni kell, hanem nyugodtan kijelölni a határokat. Marci pedig megértette: a felesége tisztelete fontosabb, mint a béke egy rég idegen ex-feleséggel.
Később is jöttek a fiúk, de mindig előre megbeszélve, pontos időponttal, Lilla pedig többé sosem lépte át a küszöböt. Marci maga sétált velük a Margitszigeten, moziban, az Állatkertben. Sokkal jobban működött mindenkinek. A gyerekek örömmel kapták a nagypapát nem egy fáradt, széteső öregurat, aki két asszony kedvére próbál tenni, Edit meg megkapta a békés életét és azt a férjet, aki immár valóban őt választotta.
Edit néha esténként a telek verandáján ülve visszagondolt arra a bizonyos napra, mikor csak annyit tett: táskát fogott, és elindult színházba. Az volt a legjobb előadás, amin valaha is részt vett mert a valódi dráma ott, a folyosón zajlott, és végre valóban boldog befejezése lett.
