Ó, lányom, hiába reménykedsz benne, nem fog elvenni.
Vera alig töltötte be a tizenhatot, amikor elveszítette édesanyját. Apja hét éve ment fel Budapestre dolgozni, azóta se hír, se pénz mintha elnyelte volna a nagyváros.
A falu szinte teljesen összefogott a temetéskor, mindenki segített, ahogy tudott. Vera keresztanyja, Marika néni, gyakran átjárt hozzá, terelgette, mondta, mit hogy kell csinálni. Amint befejezte az iskolát, segítettek neki, hogy a postán dolgozhasson a szomszédos faluban.
Vera erős, egészséges lány volt, ahogy mondják: tejfölös arcú. Kerek, piros orcák, krumpli alakú orr, de a szeme szürke és ragyogó. Vastag, világosbarna fonat a derekáig ért.
A legszebbnek tartott fiú a faluban, Miklós volt. Két éve szerelt le a honvédségtől, azóta mindig akadt körülötte egy-két lány. Még a városi lányok is, akik nyáron jöttek le a nagyszülőkhöz, mind rajongtak érte.
Alkalmasabb lenne filmekben szerepelni, mint sofőrként dolgozni a faluban. Még nem csettintett ki magát, nem sietett komoly kapcsolatba.
Egy nap Marika néni ment el hozzá, kérte, hogy segítsen Verának a kerítésen, mert az már összedőléssel fenyegetett. Női erő kevés egy ilyen munkához vidéken. Vera a kerttel elboldogult, de a házzal nem.
Különös szó nélkül igent mondott. Jött, felmérte, és mindjárt parancsolgatni kezdett: ezt hozd, azt vidd, adjad, passzold. Vera nem ellenkezett, mindent adott, amit kért.
Közben egyre vörösebb lett az arca, a fonata ide-oda csapott. Miklós, ha elfáradt, Vera finom gulyással és erős teával kínálta. Nézte, milyen erővel harapja a sötét kenyér héját.
Három napig dolgozott Miklós a kerítésen, negyedik nap már csak úgy beugrott, vacsorát kapott, és szó szerint ott éjszakázott. Ezután rendszeres látogató lett; hajnalban lépett le, hogy senki ne lássa. De a faluban semmi sem marad titok.
Ó, lánykám, hiába reménykedsz benne, nem lesz ebből esküvő. Ha mégis, utána sokat fogsz sírni miatta. Mikor nyár lesz, leözönlenek a városi széparcúak, mihez kezdesz? Megőrlődsz a féltékenységtől. Nem ilyen fiú való neked mondogatta Marika néni.
Ám szerelmes fiatalság nem hallgat az idősebbek okosságára.
Később rájött, hogy várandós. Először azt hitte, megfázott vagy valami elrontotta a gyomrát, folyton gyenge, émelyeg. Aztán mint villámcsapás, megértette, hogy Miklóstól terhes.
Megfordult a fejében, hogy megszabaduljon a gyerektől, túl fiatal még ehhez. De végül úgy döntött, jobb így nem lesz egyedül.
Anyja is egyedül nevelte fel őt, megoldja majd. Apja sem volt nagy segítség, mindig csak az ivás érdekelte. Az emberek pedig majd beszélnek, de megunják.
Amikor tavasszal levette a kabátot, mindenki számára nyilvánvaló lett a hasa. Csóválták a fejüket, hogy bajba jutott a lány. Miklós persze jött érdeklődni, mit tervez.
Mi mást? Megszülöm. Ne aggódj, egyedül is felnevelem. Éld az életed mondta, miközben a kemencével foglalatoskodott. Vörös lángok visszacsillantak az arcán és a szemében.
Miklós szótlanul elgyönyörködött benne, aztán elment. Vera elhatározottan intézte sorsát, mint a kacsáról lecsúszó víz. Jött a nyár, a városi lányok is megjelentek, Miklóst elvitték.
Vera közben némán dolgozott a kiskertben, Marika néni segített kapálni. Nagy hassal nehezebb lehajolni. Fél vödör vizet cipelt a kútról, nagy volt már a pocak; a falusi asszonyok egyenesen keményfiút jósoltak neki.
Azt kapom, akit az Ég ad nevetgélt Vera.
Szeptember közepén ébredt egyik reggel éles fájdalomra, mintha kettévágták volna a hasát. Aztán szűnt kicsit, de újra és újra visszatért. Futott Marika nénihez. Az egészből egy pillantásból megértett mindent.
Na, kezdődik? Ülj le, rögtön jövök szaladt ki az ajtón.
Futott Miklósért, aki otthon volt, teherautója udvarán parkolt. A nyaralók már elmentek. De Miklós előző este rendesen megitatta magát.
Alig tudta felrázni Marika néni. Miklós kábán nézett, mit kell tenni, hova menni. Mikor leesett neki a helyzet, felkiáltott:
A kórház tíz kilométer innen! Mire orvost hozok, vissza, addigra megszüli. Bevisszük, azonnal! Készítsétek őt!
De teherautón? Összerázod, az úton még a gyerek is kipottyan aggódott Marika néni.
Akkor gyere velünk, csak biztos, ami biztos! vágta rá.
Két kilométeren át döcögtek a rossz úton. Egy kátyút kikerültek, mindjárt jött a következő. Marika néni a platón, egy zsákon ült. Amikor elérték az aszfaltot, gyorsítottak.
Vera kétrét görnyedve ült az anyósülésen, ajkát harapta, hogy ne kiáltsa el magát, két kézzel tartotta a pocakját. Miklós azonnal kijózanodott.
Néha a lányra pillantott, miközben a feszültségtől a szorítása kifehéredett a kormányon. Gondolkodott, magában.
Időben értek oda. Verát hátrahagyták a kórházban, ők visszamentek. Marika néni végig szidta Miklóst:
Minek rontottad el a lány sorsát? Egyedül van, szülők nélkül, még gyerek, te meg terhet adtál neki! Mi lesz vele a gyerekkel?
Mire a kocsi visszaért a faluba, Vera már egészséges, erős kisfiúnak adott életet. Másnap reggel kézben kapta etetni. Nem tudta hogyan tartsa, hogyan tegyen mellre.
Csak nézi a ráncos, piros arcú fiát, tétován követi az utasításokat.
Mégis boldogságtól dobbant szíve. Simogatja, fúj a homlokára, ahol a vékony szőrszálak kunkorodnak. Csetlik, botlik, de örül.
Jönnek érted? kérdezte szigorú, idősebb orvos az elbocsátás előtt.
Vera vállat vont, és megrázta fejét:
Aligha.
Az orvos sóhajtott, és elsétált. A nővér becsomagolta a gyereket csak annyira, hogy a hazáig kibírja, de visszakérte. Főnökösen mondta, hogy Feri kórházi kocsival viszi vissza, ne menjen menetrend szerinti buszon csecsemővel.
Vera hálásan megköszönte, lehajtott fejjel, arca lángvörös, ahogy végigsétált a kórház folyosóján.
Autóval indult haza, szorította mellére a fiát, aggódott, hogyan fognak együtt boldogulni.
A gyed olyan kevés, hogy a macska is kevesebbet sírna miatta. Sajnálták magukat, és az ártatlan fiút. Nézte a ráncos, alvó arcocskát, és elöntötte a szeretet elhessegette a szomorú gondolatokat.
Egyszer csak megállt a kocsi. Vera aggódva nézett Ferire, az alacsony, ötvenes férfira.
Mi történt?
Két napja esett az eső, ilyen pocsolyákban elakadnék. Csak teherautóval vagy traktorral lehet továbbmenni.
Sajnálom, de alig két kilométer van hátra. Gyalog is elérsz, ugye? mutatott az útra, ahol a tó méretű víz hömpölygött.
A kisbabáját tartotta, ülve is elfáradt már. Egész kis erős fiú volt, de hogy menjen ezzel az úton?
Lemászott óvatosan, kényelmesebben fogta fiát, és elindult a pocsolya szélén. Bokáig süppedt a sárban, minden pillanatban attól félt, elcsúszik.
Régi cipője tocsogott. Bárcsak gumicsizmában ment volna kórházba. Egy cipője ott ragadt, ki se tudta húzni babával a kezében. Egy cipőben ment tovább.
Mire beért a faluba, szürkült, lába már érzéketlen volt a hidegtől. Nem is lepte meg, hogy világos van a házban.
Felment a kis, száraz lépcsőn. Lábai fagyottak, arca izzadt a feszültségtől. Benyitott, és megállt.
A fal mellett kiságy állt, babakocsi, benne csinos, tiszta ruha a gyereknek. Miklós az asztalnál, fejét karjára hajtva szundikált.
Vajon megérezte, hogy jött, vagy csak álmában látta, de felkapta a fejét. Vera csapzottan, kipirultan, gyermekkel a karján állt az ajtóban. Sötét szoknyája teljesen elázva, lába térdig sárban.
Amikor meglátta, hogy csak egy cipő van rajta, odaugrott, kivette a gyereket, a kiságyba rakta. Ö maga ment a sparhelt mellé, forró vizet vett elő.
Leültette Verát, segített levetkőzni, lábát lemosni. Mire átöltözött, már ott volt az asztalon a főtt krumpli, kancsó tej.
Ekkor felsírt a kicsi. Vera rögtön hozzá ugrott, karjába vette, leült az asztalhoz, minden szégyen nélkül szoptatni kezdte.
Mi lett a neve? kérdezte Miklós rekedten.
Sándor. Remélem, nem baj nézett rá Vera a tiszta szemével.
Azokban annyi szenvedés és szeretet volt, hogy Miklósnak belesajdult a szíve.
Szép név. Holnap átmegyünk a hivatalba, bejegyeztetjük és össze is házasodunk.
Nem muszáj… kezdte Vera, miközben Sándor evett.
Az én fiamnak apja kell. Eleget éltem a magamét. Nem tudom, jó férj leszek-e, de a gyerekemet nem hagyom el.
Vera bólintott, fejét leszegte.
Két év múlva lett egy kislányuk is, Vera anyja emlékére Eszternek nevezték.
Mindegy, mekkora hibát követsz el fiatalon mindig van lehetőséged jóvá tenni.
Ilyen az élet: csak az számít, hogy tanuljunk hibáinkból, és bölcsebben folytassuk tovább.
