Fekete özvegy Csinos és okos Lili az újságíró szak befejezéséhez közeledve ismerkedett meg Vilmossal, aki jóval idősebb volt nála. Nem csoda, Vilmos elsőként felfigyelt a karcsú és törékeny Lilire – Vilmos Róbert, a városban ismert ember, dalszerző, dalai népszerűek voltak a helyiek körében. Vilmos mindenkivel jóban volt, a helyi televíziónál szinte mindenkit ismert. Így könnyedén elintézte, hogy Lili az iskola befejezése után a tévéhez kerüljön, ahol saját műsora lehetett. Néhány héttel később ment is az első adása, a „Beszélgetés a lélekkel”, ahol ismert pszichológusokat és helyi embereket hívott vendégül. A műsor kérdések és történetek formájában zajlott. – Ügyes vagy, Lili – dicsérte Vilmos a műsort, – ezt meg kell ünnepelni! Vilmos Róbert negyvenöt éves volt, háromszor nősült, de barátokkal és ismerősökkel teli, túlfűtött élete egyáltalán nem illett a családi élethez. Művészlélek, dalokat írt, szinte elismert zeneszerzőnek tartotta magát, sok időt töltött éttermekben, kávéházakban, szaunákban, mindenhol otthonosan mozgott, gyakran ivott. Eltelt az idő, Lili népszerű lett a városban, feleségül ment Vilmoshoz, a műsorát szinte mindenki nézte. Mindig kifogástalanul nézett ki, ízlésesen öltözködött, kedves, udvarias volt. Semmi démonit nem láttak benne, televíziós szépségnek nevezték. De hát mégsem a megfelelő férfihez ment hozzá, ő maga is rájött egy idő után, főleg mikor a férje mindig részegen jött haza. – Vilmos, ne szállj el magadtól – mondta egyik nap a barátja, Simon, – ez a lány még az eszeddel is felér, mikor Vilmos megpróbálta megalázni Lilit épp ittas állapotban. – Nem, Simon, nekem sosem voltak okos feleségeim – válaszolta Vilmos, csak magát tartotta annak, s közben finoman megsimította Lili arcát, kávézóban ültek. Míg Vilmos udvarolt, valódi úriember volt: virágokat, ajándékokat adott, két dalát is Lilinek írta, figyelmesen hallgatta őt. De amint Lili a felesége lett, minden figyelmesség eltűnt, épp csak annyit törődött vele, mint a házi macskával, néha ráförmedt. – Én bolond, azt hittem, vele sztár leszek – gondolta Lili. De minden máshogy alakult. Az egyetemen franciául tanult, ami nem volt épp hasznos utazáskor. Vilmos folyamatosan piszkálta: – Tanulj angolt! Úgy mész külföldre, mint egy falusi lány. Edzőterembe sem kell járnod, miért pazarolod az időd ilyen butaságra, de az angolt nem lenne haszontalan. A sok megjegyzés után Lili csak azért sem akart angolt tanulni. Viszont amikor Simon, Vilmos művelt barátja, vendégségben azt mondta: – Az angol egy vonzó nőnek olyan természetes, mint a magas sarkú cipő – Lili már másnap keresett egy tanfolyamot jó tanárral. – Simon, te aztán hatással vagy Liliára, rengeteg könyvet vett, tanulja, még a kocsiban is csak angol szól – nevetett Vilmos. Vilmos Róbert és Lili egy nagy lakásban éltek, amit Vilmos orvosprofesszor nagyapjától örökölt. Volt házvezetőnőjük is, Vera, 43 éves, magányos, irigy természetű asszony, ügyesen rejtegette ezt. Előle nem lehetett semmit eltitkolni, egész nap a lakásban lebzselt, mindent látott. Reggel Lili úgy ébredt, hogy a férje nincs mellette, megint a dolgozószobája kanapéján aludt, késő este, ittasan esett haza. A konyhában Vera egy üres konyakos palackkal állt: – Este még tele volt. Mit adjak reggelire, ha felébred? – Kovászosuborka-levet – dörmögte Lili, aztán elment zuhanyozni. Hét év után sem szült gyermeket, Vilmosnak nem is kellett, volt már fia az első házasságából. Lili is karriert épített, nem akart igazán szülni. Reggeli után elküldte Verát a férjéhez. Vilmos hason feküdt a párnán, amin élénkpiros folt volt. – Lili! – kiáltotta Vera, – mentőt kell hívni! – Mi van vele? – Nem tudom. 15 percen belül Lili már a mentőben ült férjével, majd azonnal az intenzív osztályra vitték. Az orvosok röviden közölték: – Nagyon rossz a helyzet. Nem ígérhetünk semmit. Este telefonon szóltak az asszonynak: – Meghalt a férje. – Egyszerűen nem tudom elhinni – mondta lesújtva. – Hiszen még nem volt öreg. A temetés szép volt, Simon barátja mindenkit mobilizált, sokan eljöttek, Vilmos ismert volt a városban. Simon a búcsúztatón is beszédet mondott: – Ne szomorkodjunk, Vilmos életét teljesen kihasználta, sokat élt, most megérdemli a nyugalmat. – Minden volt neki – hallotta Lili a suttogást. Eleinte Lili nem tudta megszokni, hogy egyedül maradt, otthon dermedt csend volt. Vera úgy nézett rá, mintha a döntését várná, hogy kirúgja-e. A kollégák pedig azt gondolták: – Lili, ne búslakodj! Fiatal, szabad vagy, és gazdag. Két jelentős számla maradt utána, amit a fiával és vele feleztek. De ő magának is jól keresett. Találkozott ismerősökkel, nem akart egyedül otthon ülni, néha beült egy közeli kávézóba. Egy napon, új adás után, elgondolkodva kortyolgatta az espanyol bort, amikor odalépett hozzá egy erős testalkatú férfi, udvariasan mosolyogva: – Leülhetek? – Lili bólintott. – Imre – mutatkozott be, ő is, – miért szomorkodik egy ilyen szép nő? – Valamiért szomorú vagyok. Imre negyven körül, barna hajú, nem éppen jóképű, markáns arccal, Lilinek egyből eszébe jutott róla egy plüssmackó, ami megnevettette. – Engedje meg, hogy meghívjam valamire. Bor, koktél, sütemény… amit szeretne. – Köszönöm, egy sütemény elég, nem vagyok édesszájú. Imre, bár nem jóképű, roppant kedves plüssmackónak bizonyult. Vicces volt, érdekes történeteket tudott, hamar elvarázsolta Lilit. Sokat nevetett, vidám volt, Imre később hazakísérte, ismerkedni kezdtek. Reggel Lili eldöntötte, közli Vera házvezetőnővel: – Lemondok a szolgálataidról, magamat is el tudom látni. – Miért van ez, Lili, annyi éven át hűségesen szolgáltam, most kiraksz az utcára? Hova menjek? – Találsz majd más családot vagy dolgozhatsz portásként. – Megszabadulsz tőlem – sírta el magát Vera, – hozzátok szoktam, ti voltatok a családom, most egy pillanat alatt elvesztettem Vilmost, te is menesztesz. – No, nem fogok tönkremenni, legalább nem nekem kell az ablakot és WC-t mosni – gondolta Lili. Ránézett a könnyező Verára. – Jó van, Vera, ha ennyire ragaszkodsz, maradj és dolgozz tovább – Vera megörült, még meg is puszilta Lilit. – Szerettem magukat, Vilmost is, mint a saját családomat, most elvesztettem Vilmost, te meg el akartál küldeni. Így folytatták tovább, csakhogy Imre, azaz „Macim” egyre gyakrabban járt hozzájuk vendégségbe. Imre rajongott Liliért, három hónap múlva Lili feleségül ment hozzá, Lili a szerény esküvőt preferálta. De mézesheteken Imre elvitte a feleségét a Maldív-szigetekre – megtehette, sikeres üzletember volt. Lili azt várta, hogy olyan lesz, mint Vilmosnál: közvetlen járat, normális hotel, kötelező turistaprogram. De plüssmackója egészen mást képzelt álomnyaralásnak: első osztályon repültek, a reptéren személyzet várta, privát hajóra szálltak, szigeten VIP fogadtatás, tűzijáték, koktélok és helyi táncok. A villa gyönyörű volt, négy szoba, két fürdő, medence, saját strand. – El sem merem képzelni, mennyit fizetett ezért a Macim – gondolta Lili. Soha nem érdekelte, mennyire gazdag Imre, csak tudta, hogy van pénze. Imre túlzottan kedves volt, igazi, barna, szerető, gondoskodó „Macim”. Reggel figyelt, hogy Lili ne csak kávét igyon, hanem reggelizzen is. – Vilmos mindig megalázott, dirigált, azt mondta, csak ő húzhat engem „a saját szintjére”. Imre viszont, ha nem is szép férfi, mindent nekem szán, mindig figyel rám, ez nekem nagyon tetszik – gondolta Lili. Vera is dicsérte Imrét, örült, hogy vele költöztek a város szélén lévő óriási házba. Csak egy dolog zavarta Lilit: egyszer látta, hogy Imre vékony tűvel bead magának injekciót. – Mi ez? – rémült meg. – Csupán inzulin, cukorbeteg vagyok, de teljes életet élek. A Maldív-szigeteken pihenve tétován gondolkodott: – Lehet, hogy kihúztam a szerencsekártyát? A legmagasabb színvonalú nyaralás tetszett neki, csak azt bánta, hogy egy puha, kissé lomha férj mellett van, nem valami szőke teniszedzővel vagy surfinstruktorral. – Ideje lenne diétára fogni a Macimat, és elvinni sportolni is. Felhozta a témát, de Imre elszomorodott: – Természetesen sportolok, ha te szeretnéd, de anyagcsereproblémáim vannak. Achilleszt nem lesz belőlem, inzulinfüggő vagyok. – Értem, nem baj – döntötte el Lili. Nyaralás után visszatért a munkába, és újra elfogta a szomorúság. – Vajon megadatik nekem az igazi szerelem? – gondolkodott. – Imrét nem szeretem igazán, kíváncsi lettem, mi az a szenvedély, erős érzések. Egy igazi, izmos férfi mellett akarok ébredni, nem plüssmackóval. A munkahelyen a kollégák így viccelődtek: – Nem jársz félre a Macidtól? Nem vagy te olyan erkölcsös! Csakhogy Lili nem volt szent, csak nem akarta megbántani a kedves férjét. Munkahelyi évzárón jól felöntött a garatra, a kollégája, Karesz, odahívta a barátját, Artúrt, hogy vigye haza. – Lili, mi is hazavihetünk, – ajánlotta a részeg kolléga, Lili elfogadta. Artúr maga mellé ültette Lilit: – Karesz, miért nem mutattál már be Lilinek? – nevetett, Lili pedig ámulva nézte a jóképű férfit. A jóképű, drága autós férfi végig nem vette le szemét róla. Előbb hazavitte a barátját, aztán Lilit. Útközben elkérte a számát. A ház előtt segített kiszállni, majd odanyomta Lilit a kocsijához, s forró csókkal lepte meg. Lili nem taszította el, igen tetszett neki ez a nyers, erős Artúr. Lili számára Artúr lett az ideális szerető. Otthon továbbra is gyengéd volt a puha Macival, de Artúr nem vesztegetett időt, a magányos albérletében várta, s viharosan szerette. Utána csak annyit mondott: – Jó veled. Ez mindkettőjüknek megfelelt. Imre későn járt haza, sok dolga akadt, így semmit sem vett észre. Aznap Lili gyorsan hajtott Artúrhoz, már az ágyban volt, amikor Artúr a fürdőből kivillant. Ekkor erősen csengetett valaki az ajtón, kitartóan. – Most aztán megölöm! – morogta Artúr, elment nyitni. Lili felismerte a két hangot: Artúr és Imre, rémülten kapkodta magára a ruháit. Az ajtóban már ott állt Imre, némán. Könnyebb lett volna, ha kiabál rá. – Maci…Imre…ez nem az, aminek látszik… Artúr is csak állt, akár ki is zárhatta volna Imrét. – Ki adott fel engem? – kérdezte Lili. – Most már mindegy. Bár nem hittem el, ellenőrizni akartam. Lili látta, Imre rosszul néz ki. Elfehéredett, izzadni kezdett, majd összeesett. Lili odaugrott, nehezen lélegzett. – Mentőt, gyorsan… Artúr hívta a mentőt. Lili átkutatta Imre zsebeit, megtalálta a vékony inzulintollat. Beadta. – Ez megmenti őt, visszatér az életbe. De nem javult. Megérkezett a mentő, az orvos ezt mondta: – Meghalt. Lili végül magához tért. Artúr hazavitte. Otthon Vera kérdezte: – Mi történt, Lili? Rosszul nézel ki. Lilinek hirtelen ez jutott eszébe: – Biztos Vera adott fel engem. Folyton Artúról kérdezgetett, nem véletlen… – de nem mondott semmit, úgysem vallaná be. A temetés után sokáig magába roskadt. Halál okaként szívelégtelenséget írtak a papírokba, amit Lili átvett. A temetés után a korábbi házasságból származó Imre lánya – ügyvéd – bekopogott, kihajította Lilit a házból, megfenyegette, hogy bíróság elé viszi, úgysem jár neki a vagyon. Letett az asztalra egy vastag borítékot, pénzzel, három napot adott, hogy Lili elmenjen mindenével. Lili nem akart örökségi ügyekkel foglalkozni, mindent visszaadott. Visszaköltözött Verával a nagy lakásába, amely Vilmos Róberttől maradt rá. Ment az idő, Lili kezdett magához térni, Artúrral találkozgatott, de az nem akart házasodni. Lili tudta, férj nem lesz belőle, de mégis találkoztak. Egy nap Karesz kolléga hívta: – Lili, ülj le… Artúr meghalt, autóbaleset, azonnal. Ekkor gondolkodott el. – Miért halnak meg mellettem a férfiak? Talán fekete özvegy vagyok, mindenki így fog emlegetni, fekete aurám van, ezért halnak meg. Néhány hét múlva új vendég érkezett a műsorába, egy fiatal férfi, Máté. Lili érezte, hogy Máté csak rá figyel, adás után meghívta egy kávéra. – Rendben – mondta Lili, ideje talpra állni. Máté elrabolta Lili szívét, szerelmes lett, érzései magasan szárnyaltak. – Hát ilyen az igazi szerelem! Máté nélkül nem tudok lélegezni, nem hogy élni. De félek is érte. Máté is szerelmes lett, együtt nevetgéltek, Lili jól érezte magát mellette, minden könnyű volt, Máté sokat tudott. Nem foglalkozott vele, ki Máté, azt tudta: nincs testvére, apja van, de nem tartják a kapcsolatot. Máté Lili lakásában lakott, munkába ment, Lili csak délután indult dolgozni, kíváncsi lett Mátéra, se feleség, se gyerek. Lili kinyitotta a laptopot, rákeresett a neten Máté nevére, s az első találat lesokkolta: Máté, olyan szerény, mégis a top tízezer leggazdagabb magyar közt szerepelt. Lili döbbenten nevetett. – Nem hiszem el! – aztán megijedt, – mi van, ha vele is történik valami? Megnyugodott, elment dolgozni. Este felhívta Mátét, mert egész nap nem jelentkezett. Telefon nem válaszolt, az irodában érdeklődött. – Jó napot, kérem Mátét a telefonhoz. – Ki keresi? – kérdezte a titkárnő. – Lili vagyok… – Kórházba vitték – mondta, megadta, melyikbe. Lili rohant a kórházba. – Mi van vele? – kérdezte kétségbeesetten. Az orvos nyugtatta: – Nyugodjon meg, nem súlyos a helyzet, rendben lesz, a szívét vitte el, de minden rendben. – Bemehetek hozzá? Kérem… – 10 percre, rendben. Lili belépett a kórterembe, Máté várta, mosolygott. Lili odament hozzá, leült mellé, Máté megfogta a kezét. – Minden rendben lesz, szeretlek, amint kijövök, elveszlek feleségül. Remélem, igent mondasz? – Természetesen, – és megcsókolta őt. – Előttünk az igazi élet és boldogság. Köszönjük, hogy elolvastad, feliratkoztál és támogattál bennünket. Sok szerencsét az életben!