A férjem ultimátumot adott: Vagy én, vagy a macskáitok. Én pedig segítettem neki összepakolni a bőröndjét.
Megint tele van szőrrel! Nézd már meg ezt a zakót, Zsófia! Tegnap hoztam ki a tisztítóból, ma meg úgy néz ki, mintha állatmenhelyen aludtam volna. Meddig lehet ezt még tűrni?
Gábor hangja nem csak bosszús, hanem azzal a kellemetlen, hisztis élességgel szól, amit az utóbbi fél évben minden apróságnál elővesz. Zsófia épp a tűzhely mellett áll, palacsintát fordít, mélyet sóhajt, lekapcsolja a lángot, és odafordul a férjéhez. Gábor a folyosó közepén áll, feltartott kézzel mutatja a sötétkék zakót, aminek hajtókáján tényleg van pár fehér macskaszőr.
Gabi, minek kiabálsz? kérdezi csendesen, miközben letörli a kezét a kötényébe. Mondtam már, hogy ne tedd a kabátokat a nappali székre. Tudod, hogy Tódor ott szeret aludni. Ha rögtön elrakod a szekrénybe, nem lesz gond a szőrrel. Hadd tisztogassam le.
Odamegy hozzá, előveszi a ragacsos hengert, ami mindig ott van a kis komódon, pont az ilyen esetekre, párszor végiggurítja rajta, és a zakó újra patyolat tiszta. Gábor arca viszont nem simul ki, sőt, lesöpri magát, mintha Zsófia megsebezte volna.
Nem a szekrénnyel van a baj, Zsófi! Hanem hogy ebben a lakásban nem lehet levegőt venni. Mindenütt ezek az izéid Ha leülök a kanapéra, mehetek mosni, szőnyegre lépni sem merek. Hazajövök, pihenni akarok, nem tálak, macskavécék meg kaparófák között lavírozni. Kész állatkert lett a lakás!
Zsófia hallgat, érzékeny gombóc ül a torkában ismerős érzés. A mi otthonunk hát, szép mondat volt. A tágas, budai körfolyosós háromszobás lakás még a nagymamájától maradt rá, sokkal azelőtt, hogy Gábor az életébe lépett volna. Ő csak egy bőrönddel és egy laptoppal költözött be öt éve, amikor összeházasodtak. Akkor persze, a meghódítás idején még cseppet sem zavarta a fenséges, szibériai Tódor kandúr vagy a félénk trikolor nőstény Kincső. Sőt, még simogatta Tódort, és azt mondta: az állatoktól otthonosabb a lakás.
A mézesheteknek vége szakadt, a mindennapok szürkéje felőrölte a türelmét, s közben lehullt róla minden kedvesség. Kiderült, hogy Gábor steril, műtői rendet szeret, és azt akarja, minden figyelem csak őt illesse.
Két macskánk van összesen, Gábor mondja Zsófia, visszalépve a konyhába, hogy kávét főzzön neki. És ők előbb voltak itt, mint te. Családtagok.
Családtagok! vágta rá gúnyosan, beül mellé az asztalhoz. Ezek állatok, Zsófi! Csak esznek és alszanak. Láttad, mennyibe kerül az ennivalójuk? Tegnap ránéztem a blokkra, amit a konyhapulton hagytál. Tizenötezer forint! Macskatápért! Nekem bezzeg panaszkodsz, hogy spórolni kéne a nyaraláson.
Gyógytáp, Gábor, Tódornak vesebajai vannak, ezt jól tudod teszi le elé a kávét. Az én fizetésemből vettem. Nem nyúltam a te pénzedhez.
Közös a kassza! förmed rá Gábor, s akkorát csap az asztalra, hogy a kiskanál is beleremeg. Ha a sajátodra veszel nekik, akkor azt nem fordítod ránk. Marad rám minden! Hús, zöldség, minden rám marad. Ugye, te is belátod, ez matek!
Zsófia nézi, és nem ismeri fel benne azt a férfit, aki egykor virágot hozott, verseket olvasott neki. Egy kicsinyes, örökké elégedetlen ember ült a helyén. Tudta, hogy Gábornak gondjai vannak a munkahelyén átszervezik az osztályát, félti az állását , de haragját csak vele és a védtelen macskákkal vezeti le.
Ekkor besétál a konyhába Tódor, hangtalan, puha léptekkel, okos, zöld szemével felnéz a gazdájára, a lábához dörgölőzik, halkan nyávog reggeliért.
Takarodj! rikácsol Gábor, és rárúg egyet.
A kandúr ijedten hátrál, a parkettán megcsúszva véletlenül beleakasztja a körmeit Gábor nadrágjába recseg a szövet.
Egy pillanatnyi dermedt csend. Gábor lenéz, a drága öltönynadrágján húzódik végig egy csúnya szakadás.
Na, most elég volt súgja Gábor, a hangja hideg, mint a jég, Zsófiában mintha minden megfagyna.
Felugrik, a széket is fellöki. Az arca foltos, vörös.
Öt évig tűrtem! Tűrtem a macskaszőrt a levesben, a macskabűzt, a hajnali rohangálást! De hogy a cuccaimat is szétkaparják?! Zsófi, most döntened kell.
Zsófia dermedten áll, a mellkasán összefonja a karját. Tódor már eltűnt a nappali kanapéja alatt. Kincső, aki eddig az ablakban szunyókált, riadtan hegyezi a fülét.
Miben kell dönteni, Gábor? kérdezi halkan Zsófia.
Vagy én, vagy ezek a dögök mondja, mintha parancsot adna, és a szemébe néz. Választhatsz. Este, mire hazaérek, ne legyenek itt! Add oda az anyádnak, tedd ki a szabadba, dugd be menhelyre, nem érdekel. De velük többé nem lakom. Férfi vagyok, tiszteletet várok!
Komolyan gondolod? döbben meg Zsófia. Egy nadrág miatt?
Nem egy nadrág miatt! Azért, ahogy viselkedsz! Ezeket a szőrgombócokat előbbre tartod, mint a férjedet! Bizonyítsd be az ellenkezőjét, este megnézem.
Felkapta a táskáját, kávéját otthagyta, kiviharzott, úgy csapta be az ajtót, hogy a falról is leesett a naptár.
Zsófia ott áll a konyha közepén. A feje zúg. Leemeli a naptárt, visszateszi, aztán lerogy a székre, és sírni kezd nem a bánattól, inkább a tehetetlenségtől és megaláztatástól. Hogy lehet ilyet kérni? Hogy lehet elvárni, hogy eldobjam azokat, akik csakis tőlem függenek? Tódor már tizenkét éves, beteges, külön táplálás kell neki. Kincső a saját árnyékától is fél, utcán egy napot se bírna ki.
Tódor kikukkant a kanapé alól, s amikor biztos benne, hogy a kiabálós elment, odaoson, két mancsával Zsófiának az ölébe támaszkodik, nézi, aztán hangosan, dorombolva nyugtatja. Zsófia beletúr a bundájába.
Senkinek nem adlak oda benneteket suttogja. Bolondság ez az egész.
A nap ködösen telik el. Zsófia felhívja a főnökét, betegszabit kér, dolgozni úgysem tudna, csak őrlődik. Hurcolja magát a lakásban, virágokat locsol, pakol, de csak gondolkodik, gondolkodik.
Eszébe jut, mikor Gábor fél éve belerúgott Kincsőbe, mert a sötétben véletlenül a lábára futott. Akkor mondta, hogy nem vette észre, de Zsófia látta, hogy jól látta. Visszaidézi, mikor Gábor megtiltotta, hogy a macskák a hálóba menjenek, s ők értetlenül kaparták az ajtót egész éjjel. Ott van még a sok-sok pénz miatti zsörtölődés pedig ő legalább annyit keres, sőt a lakás és a számlák is csak az ő terhére vannak.
Délután négy körül hirtelen tiszta, jeges nyugalom önti el. Gábor ultimátuma nem csak egy dühkitörés lakmuszpapír: ha valaki rá tud kényszeríteni, hogy válasszak közte és a védtelenség között, az nem érdemel sem szeretetet, sem áldozatot. Ma az állatok a baja. Holnap talán az idősödő édesanyja lesz. Holnapután, ha Zsófia beteg lesz, ő maga válik teherré.
Ránéz az órára: négy óra. Gábor hétkor ér haza. Bőven elég idő.
Zsófia bemegy a hálóba, lehúzza a gardróbból a nagy gurulós bőröndöt, amivel két éve Törökországba utaztak. Lefújja róla a port, kinyitja. A bőrönd üres de készen áll rá, hogy befogadjon egy másik életet.
Módszeresen kezdi el pakolni a holmikat. Először az öltönyöket. Nadrágokat gondosan összehajtogat, zakók az elkülönített részbe. Ing, pulóver, farmer. Egy pillanatig megretten helyesen jár-e el? Talán ez csak egy kapcsolatválság? Beszélni kéne, kompromisszumot találni? De visszagondol reggel Gábor szemére hideg, lenéző: haszontalan élősködők. Nem, itt nincs kompromisszum. Az önzéssel nem lehet egyezkedni.
Pakolja a zoknijait, alsóneműit az oldaltáskába, amikor csengetnek. Zsófia összerezzen. Talán Gábor jött hamarabb? De neki kulcsa van. Kukucskál az ajtólyukon: Marika néni a szomszédból, az örök só-liszt kölcsönző.
Kinyitja.
Drága Zsófikám, szervusz köszön rá Marika néni. Hallottam, hogy reggel a férjed hogy kiviharzott, majd kirázta a házat. Minden rendben van nálatok? Hát olyan kiabálás volt…
Köszönöm, semmi baj válaszolja nyugodtan Zsófia. Kicsit lakásügyet intézünk.
Na, csak ez legyen a legnagyobb baj! De nagyon sápadt vagy. Este ugorj be teára, sütöttem káposztás kalácsot.
Köszönöm, ha sikerül, mindenképpen megyek.
Visszatér a pakoláshoz. Gábor apróságai a fürdőben: fogkefe, borotva, after shave, dezodor mind bekerülnek a neszesszerbe. Cipők. Téli bakancs, sportcipő, papucs.
Hat órára a folyosón két bőrönd és egy nagy sporttáska vár. Fura, mennyivel tágasabb lett így a lakás idegen, de mintha egyben magától megtisztult volna. Vagy inkább kivették belőle a betegség gócát.
Zsófia készít magának egy mentateát, a cicáknak teleönti az etetőt, leül a nappali foteljébe várni. Tódor elhever a lába mellett, Kincső a karfán kuporog.
19:15-kor szétnyílik a zárban a kulcs. Zsófia nem mozdul. Hallja, ahogy az ajtó nyílik, Gábor belép, hangosan veszi a levegőt talán megint nem működött a lift, s az ötödik emeletre lépcsőzött.
Na, mi lesz? hallatszik a győztesnek gondolt, magabiztos hangja az előszobából. Helyes döntést hoztál, kedvesem? Hol vannak a macskáitok? Remélem, már rég az utcán.
Bejön a nappaliba, cipővel a szőnyeget sem kíméli , megáll.
Zsófia a fotelben ül, teáscsésze a kezében, mellette a macskák. Tódor kinyitja az egyik szemét, majd visszacsukja, jelezve: nem érdekli a hangos ember.
Ezt most hogy? értetlenkedik Gábor, az arca vörösödik. Hát neked tényleg elment az eszed? Én világosan mondtam: vagy én, vagy azok! Most játszani akarsz velem?
Pontosan hallottam mindent, Gábor teszi le Zsófia csöndben a csészét. És döntöttem.
Mi van? Miért vannak ezek még itt?
Mert ez az otthonuk. A tiéd meg a folyosón van, bőröndbe pakolva.
Gábor értetlenül pislant, majd kimegy az előszobába. Hallatszik, ahogy átesik a táskán.
Ez micsoda? már-már nyüszítve kérdezi.
Rettenet ül a tekintetében, nem diadal. Visszatántorog.
Te te összepakoltad a cuccaimat? Kidobsz a macskák miatt?!
Nem a macskák miatt, Gábor. Azért, mert választás elé állítottál. Aki szeret, nem ad ultimátumot. Aki szeret, megoldást keres. Te csak uralkodni akartál. Erősködni egy nőn és két ártatlan állaton? Ez nem erő, hanem gyengeség.
Megőrültél! üvölt. Negyven éves vagy, azt hiszed, kelleni fogsz valakinek két macskával? Én tartottalak el, én tűrtelek! Egy hét múlva visszasírod magad! Egyedül tönkremész, meglátod!
Az enyém a lakás, stabil a munkám, jó a fizetésem sorolja Zsófia, az ujjain számolva. Nem kell többé nagyi módra főznöm, mosnom-főznöm egy felnőtt férfira. Senki nem fog bántani. Nem félek, Gábor. Végre lesz nyugtom.
Hát jó! ugrik felé, de Tódor most feláll, visszahajló hát, felborzolt szőr, morgás, mint egy kis vadállatból. Annyira váratlan, hogy Gábor hátrahőköl.
Menj a pokolba! vágja oda. Ülj csak a bolhás csürhéddel! Én találok magamnak egy normális nőt! Te meg itt rohadsz meg egyedül!
Visszarohan a folyosóra, lehet hallani, ahogy idegesen csapkod a csomagjaival.
Hol a laptopom? üvölti.
Az oldalsó zsebben, a táskában szól vissza nyugodtan Zsófia.
És a papírjaim?
Felül, a mappában. Semmiről sem feledkeztem meg, még a kedvenc bögréd is benne van.
A nyugalma dühíti Gábort a legjobban. Ha Zsófi ordítana, sírna vagy dobálózna, érezné, hogy uralkodik. De ez a hideg udvariasság az önbizalmát rombolja porrá.
Még egy darabig hallja a morgolódását, tán reméli, Zsófia meggondolja magát, odarohan, könyörög. De Zsófia a fotelben marad.
Az ajtó nagy durranással csapódik. Oda a zörej a lépcsőházban, elhalkul. Elgurul a bőrönd kereke a folyosón.
Zsófia csendben ül. Várja, hogy elöntse a fájdalom, félelem vagy bánat. De csak melegség önti el, könnyű, ahogy egy nehéz zsákot végre letesz magáról.
Tódor odamegy, fejével bökdösi a kezét. Zsófia megsimogatja.
No, kis védelmezőm mosolyodik el. Kihajtottuk az ártó lelket?
Kincső is felbátorodik, odagömbölyödik az ölébe.
Egy óra múlva megcsörren a telefon. Szerelmem mutatja a kijelző. Zsófia elhúzza a száját, kinyomja, sőt, átírja Gábor volt férj-re, majd inkább törli is a számát.
Kimegy a konyhába, kibont egy üveg bort, ami még szilveszter óta a szekrényben állt, készít egy sajtos szendvicset. Megnyugszik. Tudja, holnap nehéz nap vár rá Gábor valószínűleg hívni fog, zsarolni próbál, vagy vagyont, bár közös tulajdonuk igazán nincs (autó hitelre, teknika mind Zsófia régi vétele). De az a holnap.
Ma itthon van. Saját otthonában. Ahol a zakót bármikor a székre rakhatja, nem baj, ha morzsa esik, senki sem rugdossa meg a macskát, csak mert szeretetéhes.
Ismét csengetnek. Zsófia összerezzen, aztán elmosolyodik rövid, kopogós csengés. biztosan nem Gábor.
Ajtót nyit. Marika néni áll ott egy tál, kendővel letakart káposztás kaláccsal.
Gondoltam, behozok neked melegen! Hallottam a zajt. A férjed elutazott?
Zsófia a kedves, ráncos arcra néz, beleszippant a meleg kalács illatába, visszapillant a kíváncsian nézelődő macskákra.
Nem elutazott, Marika néni mosolyodik el. Hanem elköltözött. Végleg. Jöjjön csak be, igyunk egy teát. Mostantól sokkal több időm van, és olyan csend van itt, mintha sosem lakott volna férfi a lakásban.
A délután derűsen telik. Teáznak, kalácsot esznek, a macskák dorombolnak, és Zsófia először évek óta boldognak érzi magát. Rájött valamire: az igazi magány nem az, ha az ember egyedül van két macskával hanem ha valakivel él, akitől sosem számíthat megértésre, és minden nap el kell árulnia magát azért, hogy az a másik elégedett legyen.
A macskákat másnap be is írja a kozmetikába hadd legyenek szépek. Megérdemlik. Végül is ők segítettek kitakarítani az életéből azt, amitől igazán meg kellett volna szabadulnia.
