2024. április 1., hétfő
Ma ismét forgolódtam az ágyban egész éjjel, annyi minden kavarog a fejemben a fiam miatt. Mindig is Isti volt az életem értelme. Egyedül neveltem fel Budapesten, férjem szinte mindig kiküldetésben volt vidéken, így a legtöbb időt kettesben töltöttük. Az évek során megtanultam biciklit szerelni, focizni, sőt, még bábukat is gyártottam, csak hogy megtaláljuk a közös hangot. Azt hittem, hogy mindig mindent tudok róla, és én ismerem őt a legjobban a világon.
De ahogy felnőtt, és elvette feleségül Melindát, hirtelen úgy éreztem, valaki más átveszi a helyem az életében. Rettegtem, hogy ő már nem is számít rám, pedig én mindent megtettem érte. Még most is, három év házasság után, mikor látom, hogy Melinda mennyire nem törődik vele, legszívesebben minden nap ott lennék mellettük. Szétszórja a ruháit, nem mosogat, a pörköltfőző lábosokat is napokig hagyja a tűzhelyen, és Isti épphogy talál magának egy tiszta inget reggelente.
Nincs szívem nézni, ahogy a fiam az egyetemen és a munkahelyén is helytáll, majd este még ő mos, főz, vasal, mert Melinda csak a telefonját nyomkodja a kanapén. Úgy érzem, muszáj besegítenem. Neki is van kulcsom hozzájuk, hiszen Isti tavaly adta, hogy bármikor átjöhessek. Így szinte minden héten kimosom a ruháit persze csendben, amikor nincsenek otthon. Gyerekmosószert használok, mert Isti allergiás a szokványos porokra, Melinda meg összevissza mindent együtt mos, egész nap a szárítón lógnak a ruhák.
Aztán ott az a sötétkék pulóver, amit tavaly születésnapjára kötöttem neki Az egész tönkrement, Melinda kifőzte forró vízben, a fonal is bolyhos lett, de inkább újrakötöttem, mintsem megint lássam, hogy széthullik minden a kezében. Annyira könnyebb, ha inkább én csinálom a dolgokat. Olyan természetes, hogy ott segítek neki, ahol tudok.
Persze, Imre, a férjem, mindig rám szól: Jutka, el kellene engedni a kezét! Már felnőtt, ne keveredj bele az ő házasságába! De akárhogy is próbálkoztam, nem tudtam nyugodni. Egy darabig úgy döntöttem, hogy ez lesz az utolsó nagymosásom. Egész szombaton mosógéppel foglalkoztam, mindent kivasaltam: még Melinda ruháit is, hiszen nála is már orrfacsaró szag volt. Feltettem mindent egy nagy IKEA-szatyorra, és elindultam a Damjanich utcán, szerencsére közel lakunk egymáshoz csakhogy a lift épp nem működött
A negyedik emeletre egy örökkévalóságig tartott felvonszolni azt a rengeteg ruhát. Közben csak arra tudtam gondolni, hogy Isti élete milyen lehet nélkülem rendetlen, kaotikus, boldogtalan? Sírni is tudtam volna a fáradtságtól és aggódástól. Mikor végre beértem, a kulcsommal némán benyitottam. Gyanús volt, hogy idegen nőcipők voltak a bejáratnál, de gondoltam, Melinda ismét rendetlenkedik, ahogy mindig.
Ahogy beléptem a hálószobába, egy pillanatra megálltam levegőt venni és akkor megláttam valakit Isti mellett. Melinda szőke, ez a lány pedig sötét hajú volt. Le voltam dermedve. Isti is meglátott, és felkiáltott:
Anya, menj már ki! Meddig fogod még elrontani az életem? Én próbáltam nyugodt hangon megszólalni:
Kicsim, csak beszélni szeretnék veled.
Néhány perc múlva Isti kijött köntösben, amit még tavaly karácsonyra vettem neki.
Anya, hogy jutottál be? kérdezte feszülten.
Hát, a kulcsod még nálam van, emlékszel, tavaly kaptam, hogy néha segítsek szabadkoztam.
De anya, legközelebb legalább szólj előre fújtatott.
Csak a ruhádat hoztam vissza, a kedvenc mosószereddel mostam ki mindent próbáltam kibújni a kellemetlen helyzetből.
Félve kérdeztem: Ez a sötét hajú lány, ő Melinda új frizurája?
Isti lesütötte a szemét:
Nem, anya, ő nem Melinda. kicsit hallgatott, majd hozzátette Szerintem neked jobban tetszene, hidd el, okosabb, kedvesebb, főzni is tud, rendet tart, amire Melinda képtelen. De nem fogok elválni, ez csak egy kis kaland ismerte be végül.
Csak annyit mondtam neki: Bárhogy döntesz, én szeretlek, és mindig melletted leszek. Remélem, most már valaki igazán vigyáz rád.
Ahogy eljöttem, észrevettem, hogy minden tiszta, a leves gőzölög a tűzhelyen. Az jutott eszembe, hogy talán megtalálta végre azt a nőt, aki majd rendet és törődést hoz az életébe.
Pár nap múlva a Tescóban összefutottam Melindával. Mint mindig, valami furcsa bioételeket vett, hajdina, kefir, avokádó amikből én sosem főztem volna semmit sem. Meglepődtem, hogy még mindig beszél az “Istvánnal való diétáról” meg a nyári balatoni nyaralásról. Kérdeztem, tud-e már róla, hogy Isti más lányt is látogat. Ő csak megrázta a fejét és rám förmedt:
Inkább hagyjon minket élni, Jutka néni! Ne keverje tovább a szitát! Már azt sem tudom, mit gondoljak az egészről! és kiviharzott a boltból.
Azóta Isti nem keresett. Egy este felhívott, de csak annyit mondott:
Anya, mit mondtál Melindának? El akar költözni!
Csak az igazat mondtam, fiam. Melinda nem hozzád való, egy ilyen lány, mint Dorka, sokkal jobban illene melléd
Milyen Dorka? Miről beszélsz már megint?
Hát akit múltkor nálad láttam
Anya, mi mindig együtt vagyunk Melindával. Nem volt ott senki más! Ne hívogass többé, zárat cserélünk. Nekem véget ért ez az egész. Törölj ki az életedből!
Csendben letettem a telefont, és csak ültem a lecsóillatban a konyhámban. Ő már nem akar látni. Nem tudom, hogy jó anyja voltam-e, vagy egyszerűen nem tudok elengedni. Az biztos: ő örökké a fiam marad, bármennyire is próbálja kizárni az életemből. Most újra tanulnom kell, hogyan maradjak magamnak is valaki, nem csak Isti anyja. Az idő talán segít de ma még minden fáj.
