A nagynéni látogatóban, a feleség sír
Róbertet az ajtócsengő hangja ébreszti fel. Az ágy másik oldalán a felesége, Zsófia is ébredezik. Óvatosan végigsimít a vállán:
Drágám, feküdj csak vissza, majd én megnézem, ki az. Róbert csendesen kisétál az ajtóhoz, és motyog magában: Ki lehet ilyenkor, ilyen későn?
Ahogy kinyitja az ajtót, ott áll a küszöbön a nagynénje, Györgyi, kezében hatalmas táskával. Györgyi férje, azaz Róbert nagybátyja, Lajos, egyik lábáról a másikra topog mögötte.
Kedves unokaöcsém! kiált fel Györgyi. Hát nem örülsz, hogy meglátogatott a nagynénikéd? Gyerünk, ölelj meg! Györgyi úgy szorítja magához Róbertet, mintha soha többé nem akarná elengedni.
Ennyi volt a nyugalom! gondolja sóhajtva Róbert, miközben cipeli befelé a folyosón Györgyi csomagjait.
Az éjszaka további része teljes káosszal telik. Györgyi nem hajlandó a kanapén aludni, szerinte kényelmetlen. Majd Róbertre pillant, és megemlíti, hogy esetleg ő altathatná el.
Zsófia, Róbert felesége, megdöbbenve nézi az eseményeket. Alig telt el egy óra, mióta Györgyi belépett, de már fenekestül felforgatta az egész lakást. Végül mindenki aludni tér. A nagybátyja és nagynénje befoglalja a hálószobai ágyat, Róberték pedig a kanapén kuporognak össze.
Szerinted meddig maradnak itt? suttogja Zsófia reggel, miközben reggelit tesz a férje elé.
Fogalmam sincs. Megkérdezem, ha hazaérek a munkából válaszolja Róbert.
Zsófia idegesen hallgatja a hálóból kiszűrődő hangos horkolást, aztán megszólal:
Róbert, én félek tőlük, jöjj haza korábban ma, jó?
Megpróbálom válaszolja, majd elindul dolgozni.
Amikor Róbert este hazaér, a nappaliban szépen megterített asztal várja.
Gyere csak be, unokaöcsém, egy családi összejövetelt ünneplünk! harsogja Györgyi a konyhából.
Zsófia lágyan suttog oda Róbertnek:
De jó, hogy már itthon vagy!
Leülnek mindannyian az asztalhoz:
Györgyi néni, régóta tervezed már ezt a látogatást? kérdezi Róbert.
Ki akarsz tessékelni minket? Hallod ezt, Lajoskám? Úgy érzem, nem vagyunk szívesen látva morog Györgyi a férjéhez.
Ugyan, miről beszélsz? Maradjatok, ameddig csak akartok! próbálja kibogozni a helyzetet Róbert.
Mi itt is fogunk élni innentől, Róbert. Eladtuk már a lakásunkat. Ti vagytok az egyetlen családunk. Ugye, nem teszel ki minket az utcára? Amennyire még élünk, tarts ki mellettünk mondja Györgyi, miközben színházi módon megtöröl egy könnycseppet a szeméből.
Róbert állkapcsa leesik a döbbenettől, Zsófia pedig remegve sírva kirohan a szobából.
Kínos csend telepszik a nappalira. Lajos bácsi csendben eszi tovább a salátáját.
Te meg miért hallgatsz? förmed rá Györgyi a férjére. Csak enni tudsz. Legalább mondj valamit! Lajos bácsi vállat von.
Mindenben igazad van, drágám mondja csendesen.
Te egy milyen szerencsétlen vagy! háborodik fel Györgyi. Mindig csak én döntök mindenben, ő meg csak bólogat. Ez lenne egy férj? Fordul Róberthez. Te boldog vagy, unokaöcsém?
Maradhattok, ameddig csak akartok feleli Róbert, miközben az előszobából hallja Zsófia sírását.
Kedvetlenül piszkálja a tányérján levőt. A nagybátyja és nagynénje olyan intenzíven lakmároznak, hogy Róbert szinte hallja a rágásukat.
Amikor Györgyi mindent elfogyaszt, hátradől kényelmesen a széken és így szól:
Tele vagyok. Róbertkám, csak vicceltem, nem költözünk ide. Csak egy orvosi vizsgálat miatt vagyunk a városban, talán három napig. De ügyes voltál, látszott, hogy megijedtél, de nem mutattad ki. Gondoltál a családodra. A halálom után a lakásom a tiéd lesz, mivel nekünk nincsenek gyerekeink. Te vagy az egyetlen örökösöm.
Róbert még sosem érezte ilyen megkönnyebbülten magát, ezért nevetve mondja:
Maradjon velünk a nagynéni még legalább száz évig!
Azon a pár napon, amíg a nagyszülők vendégeskednek, Zsófia teljesen maga alá kerül: mindenen sír, hisz semmi sem jó Györgyi néninek: a leves rossz, a rántott hús túl kemény, a ruhákat rosszul mossa, a padlót nem elég tisztára suvickolja.
Amikor búcsúznak, Györgyi odasúgja Róbert fülébe:
Hogy tudtál elvenni egy ilyen siránkozó lányt? Csak nem vár babát? Csak folyton sír!
Amikor becsukódik utánuk az ajtó, Zsófia boldogan táncolni kezd:
Hátha most már tényleg nem jönnek vissza! reménykedik.
Hát, ki tudja, talán tényleg tetszett nekik itt! nevet Róbert.
Én ezt már nem bírom tovább! sóhajt fel Zsófia.
Az ajtócsengő újra megszólal.
Most megint? ugrik fel Róbert. Ja, csak az ébresztőóra! kacagja el magát, hiszen egy csodás nap vár rá.
