Olga egész nap a szilveszteri ünneplésre készült: takarított, főzött, terített. Ez az első szilvesztere, amit nem a szüleivel, hanem a szerelmével tölt. Három hónapja él már együtt Tolival az ő lakásában. Toli 15 évvel idősebb, elvált, tartásdíjat fizet, és néha szeret inni… De ez mind nem számít, ha szereti az ember a másikat. Hogy mivel vette le a lábáról Olgát, senki sem értette: messze van a jóképűségtől, inkább csúnyácska, modortalan, hihetetlenül zsugori, pénze sincs soha, de ha van, azt is csak magára költi. És ebbe a Csoda-Tolikába szeretett bele Olgi. Olgi három hónapig reménykedett, hogy Toli majd észreveszi, milyen alkalmazkodó és házias asszony, és biztosan megkéri a kezét. „Előbb együtt kell élni, ki kell derüljön, milyen gazdasszony vagy, nehogy olyan legyél, mint az exem!” – mondogatta Toli gyakran. Milyen volt az exe, azt Olgi sose tudta meg, Toli sosem mesélt. Olgi ezért igyekezett mindent beleadni: nem szólt, ha Toli részegen jött haza, főzött, mosott, takarított, a bevásárlásokat is ő állta (nehogy Toli azt higgye, csak a pénzére hajt). Még a szilveszteri asztalt is a saját pénzén terítette, sőt, új telefont vett Tolikának ajándékba. Amíg Olgi készülődött, Toli se töltötte haszontalanul az időt: barátokkal ivott és közölte, hogy szilveszterre vendégeket – az ő barátait, akiket Olgi nem is ismert – várnak. Az asztal terítve, szilveszterig egy óra, hangulat nulla, de Olgi visszafogta magát, mert ő nem akart olyan lenni, mint Toli exe. Fél órával éjfél előtt be is estek a részeg vendégek, Toli rögtön felélénkült, mindenkit leültetett az asztalhoz, mulatság tovább, Olgit be sem mutatta senkinek, észre sem vették – csak ültek, ittak, nevettek a saját vicceiken. Mikor Olgi szólt, hogy két perc múlva éjfél, ideje pezsgőt tölteni, ránéztek, mintha ő lenne a hívatlan vendég. – És ez ki? – kérdezte egy részeg nő. – Az ágy-szomszédom – röhögött Toli, aztán vele együtt mindenki, OIgit kinevették. Ették a vacsorát, amit Olgi készített, közben kigúnyolták, éjfélkor a naivságán nevettek, Tolit meg ünnepelték, hogy „okosan csinálta – szerzett egy ingyen szakácsnőt meg bejárónőt”. Toli nem vette védelmébe, csak együtt nevetett a többiekkel; ette az ételt, amit Olgi vett és főzött, és „csak törölte benne a lábát”. Olgi csendben kiment, összepakolt, hazament a szüleihez. Ilyen szörnyű szilvesztere sosem volt. Anyukája csak annyit mondott: „Én megmondtam”, apja megkönnyebbülten sóhajtott, Olgi pedig kisírta magából a fájdalmát – levette a rózsaszín szemüveget. Egy hét múlva, mikor Tilinél elfogyott a pénz, megjelent Olginál, mintha mi sem történt volna: – Miért mentél el? Megsértődtél, vagy mi? – és amikor látta, hogy Olgi nem akar békülni, támadni kezdett: – Na most jól csinálod, magadnak lazítasz anyádéknál, nálam meg megdöglik az egér a hűtőben! Pont úgy viselkedsz, mint az exem! Olgi a pofátlanságtól szóhoz sem jutott. Annyiszor elképzelte, mit mond majd neki, de most ott állt, és csak ennyit tudott: elküldte melegebb éghajlatra, és becsapta az orra előtt az ajtót. Így kezdődött el Olgi új élete – épp szilveszterkor.

Olga egész nap a szilveszteri ünneplésre készült: takarított, főzött, megterítette az asztalt. Ez volt az első újévi éjszakája, amikor nem a szüleivel, hanem a szerelmével ünnepel. Már harmadik hónapja lakott együtt Antallal Budapesten, az ő lakásában. Antal tizenöt évvel idősebb volt nála, elvált, gyerektartást fizetett, és hát időnként szeretett iszogatni… De mindez nem számított, ha valakit igazán szeret az ember. Sőt, senki nem értette, mit látott benne Olga; nem volt szépfiú, inkább csúnyának és komor természetűnek mondták ráadásul olyan fukar volt, ahogy azt csak kevesen tudják elképzelni. És a pénz? Ha nála volt, az csakis magára költötte. Ennek ellenére Olga fülig szerelmes lett ebbe a különös férfiba.

Mindhárom hónapban abban reménykedett, hogy Antal végre észreveszi, milyen szelíd és gondoskodó nő, milyen kitűnő háziasszony, és végül majd megkéri a kezét. Antal gyakran mondogatta: Előbb lakjunk együtt, majd meglátjuk, milyen háziasszony vagy. Ki tudja, hátha pont olyan vagy, mint az exem volt. Ki is volt valójában az az ex, az Olgának örök rejtély maradt, hiszen Antal erről soha nem beszélt világosan. Így hát Olga mindent beleadott: nem veszekedett, ha Antal részegen jött haza, főzött, mosott, takarított, a bevásárlásait is saját forintjaiból fedezte (nehogy azt higgye a férfi, hogy érdekli csak a pénze). Az ünnepi vacsorát is teljes egészében ő állta, sőt, még egy új telefont is vett ajándékba neki.

Miközben Olga izgatottan készült a szilveszterre, “Csoda-Antal” sem tétlenkedett: ő az ünneplésre a maga módján hangolódott, mégpedig úgy, hogy jól leitta magát a barátaival. Végül részegen esett haza, és diadalmasan bejelentette: éjfélkor vendégeik lesznek, méghozzá az ő barátai akiket Olga még soha életében nem látott. Az asztal meg volt terítve, már csak egy óra volt hátra az újévig. Olga hangulata egy pillanat alatt szertefoszlott, de lenyelte a keserűségét, nem szólt egy szót sem, hisz ő nem akarta, hogy olyan legyen, mint Antal volt felesége.

Fél órával éjfél előtt hirtelen berobbant egy jól meghízott, ittas társaság: nők és férfiak hangosan vihogtak, ahogy besodródtak a lakásba. Antal hirtelen felélénkült, mindenkit az asztalhoz ültetett, és a mulatozás folytatódott. Olgát be sem mutatta senkinek; szinte láthatatlanná vált, miközben a vendégek csak ittak, hangosan beszélgettek, tréfálkoztak. Amikor felhívta a figyelmet, hogy két percen belül új év, ideje lenne pezsgőt tölteni a poharakba, egy részeg lány furcsán nézett rá, majd megkérdezte:

Ki ez itt? dülöngélt felé alkoholmámorban.

Az ágybéli szomszédom nevetett fel Antal, és a többiek is harsányan kinevettek.

Az egész asztal az Olgához fűződő gúnyos megjegyzésektől volt hangos: ették, amit ő főzött, de közben rajta szórakoztak. Éjfélkor, amikor az óra ütemesen verte az új évet, nevetve csúfolták őt a naivságáért, megdicsérték Antalt, hogy okosan csinálta, hiszen szerzett magának egy ingyen szakácsnőt és takarítónőt egy személyben. Ő ott ült köztük, evett a lány főztjéből, miközben mindenki rajta gúnyolódott. Antal egy szót sem szólt Olga védelmében sőt, nevetett együtt a többiekkel, mintha semmi sem történt volna.

Olga kisurrant a szobából, csendben összepakolta a holmiját, majd hazament a szüleihez. Ilyen rémes szilveszteri éje még sosem volt. Anyja a megszokott mondatot mondta: Ugye, megmondtam!, apja megkönnyebbülten sóhajtott fel, Olga pedig hosszú zokogás után végre levette a rózsaszín szemüveget a szeméről.

Egy héttel később, amikor Antal teljesen leégett minden pénzéből, váratlanul átjött Olgához, mintha semmi sem történt volna, és csak ennyit kérdezett:

Na, miért is mentél el? Megsértődtél vagy mi? de mikor látta, hogy a lány nem akar neki megbocsátani, támadó állásba lendült: Szép, mondhatom, te jól elvagy anyádéknál, míg nálam a hűtőben egér se talál ennivalót! Már kezded ugyanazt csinálni, amit az exem!

A döbbenettől Olga csak állt, még a szó is beléakadt. Annyiszor elpróbálta fejben, hogyan mondja majd el Antalnak mindazt, amit róla gondol, de most mégis néma maradt. Csak annyit tudott tenni, hogy csendben elküldte melegebb éghajlatra, majd becsukta előtte az ajtót.

Így hát ettől az évtől tényleg új élet kezdődött Olga számáraKint, a hideg januári este sötétjében, Antal még pár percig toporgott, ütötte a csengőt dühösen, de végül eltűnt a körfolyosó kanyarjában. Olga ott maradt az ajtónak dőlve, könnyei helyett már csak halk, fáradt nevetése tört fel. Nem volt benne semmiféle diadal, inkább valami csendes felismerés: egyszer csak eljött egy pillanat az életben, amikor az embernek végre elege lesz abból, hogy kér kegyet, hogy reménykedik a lehetetlenben. Most először valóban otthon érezte magát a szülei között pedig régen menekülni akart innen. Fölnézett az óra mutatójára: pontosan éjfél volt, egy másik, újabb hét kezdete.

Másnap reggel Olga megfőzte a kávét, leült az ablak mellé, nézte a deres utcát és úgy érezte, mintha most lenne igazán újév. Először gondolt bele komolyan: lehet-e valaki boldog akkor is, ha az álma nem teljesül, csak éppen más formában? Meg-megborzongott, ahogy kinézett, mégis valami különös reményérzet költözött belé. Tudta, ez az este volt a legértékesebb ajándék, amit valaha is kaphatott: végre megtanulta, mennyit ér.

Később felhívta egy régi barátnője, akivel évekkel ezelőtt összevesztek most nevetve pletykáltak egy órán át úgy, mintha el sem telt volna az idő. Az élet ment tovább, de Olga úgy érezte, most kezdődik igazán. Egy dologban biztos volt: idén szilveszterkor már nem takarít, nem főz, és nem sír senki után. Ehelyett végre magát ünnepli úgy, ahogy mindig is megérdemelte.