Az ajtóban egy ismeretlen férfi állt. Vitali gyerekkora óta szerelmes volt Jánába. Titokban leveleket írt neki, próbálta magára felhívni a figyelmet minden módon. De Jánának inkább Dénes, a magas szőke fiú tetszett, akivel egy csapatban röplabdáztak. A szerencsétlen, gyenge tanuló Vitalira rá sem hederített. Nemsokára Dénes elkezdett járni Orsolyával, a párhuzamos osztály lányával. Az érettségi után Vitali újra próbálkozott Jánánál. Még az iskolabálon is megkérte a kezét… De Jánától egy határozott “Nem!” választ kapott. Még csak gondolni sem akart rá. Az egyetem után Jána könyvelőként helyezkedett el. A főnöke egy jóképű, sötét hajú férfi volt, tíz évvel idősebb nála. Jána csodálta a szakmai tudását, megjelenését, okosságát. Egymásba szerettek, Jánát nem zavarta, hogy választottja nős és van egy kisfia. Valér azt ígérte, elválik, és esküdött, hogy csak Jánát szereti. Évek teltek el, a nő hozzászokott a magányos ünnepekhez, hétvégékhez. Mindvégig hitt benne, hogy a szerelme egyszer elválik, és végre együtt lehetnek. Egy napon a boltban Jána meglátta Valért a feleségével. A nő terhes volt, Valér pedig gondoskodóan fogta a kezét. Majd elvitte a táskákat, és együtt távoztak. Jána sírva nézte a boldog családot. Másnap beadta a felmondását… Közeledett a Szilveszter, Jánának semmi kedve nem volt ünnepi bevásárláshoz, díszítéshez, vendégek fogadásához. Egy nap azonban hazaérve azt tapasztalta, hogy hideg van a házban. Meghibásodott a kazán a családi otthonában. Szerelőt próbált hívni, ám mindenki vagy nagyon drágán dolgozott volna az ünnep előtt, vagy hallani sem akart arról, hogy a város szélére menjenek ki. Végső elkeseredésében felhívta a barátnőjét, Larisszát. Az ígérte, szól a férjének, talán tud segíteni. Két órával később csöngettek az ajtónál. Egy ismeretlen férfi állt a küszöbön, de közelebbről felismerte benne… Vitalit, a régi osztálytársát. – Szia Jána, mi történt nálad? – Honnan tudtad? – A főnök szólt, hogy menjek ki ehhez a címhez, mert hideg van. Engedted már le a vizet a fűtésből? – Nem is tudom, hogy kell. – Na, ezzel akár fűtés nélkül is maradhattál volna. Szerencse, hogy nincs nagy fagy. Vitali hamar leengedte a vizet, bütykölt egy kicsit a kazánnal, majd elment. Egy óra múlva visszatért a szükséges alkatrészekkel. Hamarosan újra meleg lett Jánánál. Vitali kezet mosott, aztán megkérdezte: – Jána, nálad csöpög a csap és vibrál a villanykörte… Mit csinál a férjed, hogy ezeket nem javítja meg? – Nincs nekem semmilyen férjem… – Miért? Még mindig az ideált keresed? – Milyen ideál… Nincs senkim – vallotta be a nő hirtelen. – És akkor miért mondtál nekem nemet? – mosolygott Vitali. Jána nem válaszolt… Miután rendbe hozta a csapot és a villanyt is, Vitali hazaindult. Jána eszébe idézte a gyerekkorát, fiatalságát, a kövérkés kisfiút, aki szerelmes volt belé. Vitali nagyon megváltozott: magas, jóképű férfi lett barna szemekkel. Az a mosoly azonban a régi maradt. Jána még azt sem tudta megkérdezni, hogy nős-e. Szilveszter estéjén egyszer csak ismét csengettek. Jána meglepetten nyitott ajtót – vendéget nem várt. A küszöbön Vitali állt. Új öltönyt viselt és virágcsokrot tartott a kezében. – Jána! Még egyszer megkérdezem. Hozzám jössz feleségül, vagy várod a mesebeli herceget a nyugdíjig? A nő könnyeivel küzdve boldogan bólintott. Másodjára végül igent mondott…

Az ajtóban egy ismeretlen férfi állt.

Réges-régen, amikor még iskolába jártunk Budapesten, Márton már akkor gyengéd érzéseket táplált felém, Regőci Borbálához. Mindig apró leveleket hagyott az asztalomon, vagy a legkülönfélébb módokon próbálta felhívni magára a figyelmet.

Nekem azonban akkoriban Máté tetszett, a magas, szőke fiú, akivel együtt röplabdáztam az iskola csapatában.

A szerencsétlen, kissé ügyetlen Mártonra, akinek a tanulmányi eredményei sem voltak túl fényesek, egy pillantást sem vetettem.

Nemsokára pedig Máté együtt kezdett járni Timivel, a velünk egykorú szomszéd osztályos lánnyal.

Az érettségi után Márton ismét próbált közel kerülni hozzám.

A szalagavatós bálon még azzal is megpróbálkozott, hogy megkérje a kezem

Én viszont akkora ridegen feleltem: Nem! Arra sem akartam gondolni, hogy egyszer a párja legyek.

Az egyetem elvégzése után könyvelő lettem, egy belvárosi irodában dolgoztam, ahol a főnököm, a sármos, fekete hajú Molnár András több mint tíz évvel volt idősebb nálam.

Lenyűgözött a szakmai tudása, a vonzó megjelenése és éles esze.

Idővel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, nem zavart, hogy András nős, sőt egy kisfiának is az apja volt már.

Molnár úr mindig azt ígérte, hamarosan elválik és csak engem szeret igazán.

Ahogy teltek az évek, megszoktam, hogy a hétvégéket és az ünnepeket többnyire magányosan töltöm. Mindig abban reménykedtem, hogy egyszer a szerelmem végre kimondja: elvált, és együtt lehetünk.

Eljött a nap, amikor egy pesti boltban megláttam Andrást a feleségével.

Az asszony pocakos volt gyermeküket várta , András pedig gyengéden fogta a kezét, majd felkapta a szatyrokat és együtt indultak az autójukhoz.

Könnyek gyűltek a szemembe, néztem, ahogy boldogan elmennek.

Másnap felmondtam az irodában

Közeledett a karácsony és a szilveszter, de semmi kedvem nem volt sem vásárolni, sem feldíszíteni a házat, s teljesen elhagyatottan éreztem magam.

Egyik este hazatérve, éreztem, hogy csípős hideg van a házban. Megnéztem a kazánt, de az mozdulatlanul hallgatott. A kertes kis házamban hát magamra maradtam a bajjal.

Próbáltam szerelőt hívni, de az ünnepek előtt mindenki horribilis összeget akart, főleg ha megtudták, hogy a város szélén van a cím.

Végül hívtam a gyerekkori barátnőmet, Lénárt Zsófát, hátha a férje ki tud segíteni.

Zsófi megígérte, hogy azonnal beszél a párjával.

Két óra múlva kopogtak az ajtómon.

Az ajtóban egy ismeretlen férfi állt legalábbis első pillantásra. Ahogy jobban megnéztem, felismertem benne Mártont, a régi osztálytársamat.

Szia, Borbála! Na, mi történt itt nálad?

Jaj Te honnan tudtad?

A főnököm küldött, hogy nézzek ide ki, különben megfagysz. Kiengedted már a vizet a radiátorból, nehogy szétfagyjon minden?

Nem fogalmam sincs, hogy kell.

Ejha, hát így szétfagyhat az egész rendszer. Még szerencse, hogy nincs mínusz húsz, különben nem maradnál meg fűtés nélkül.

Márton gyorsan kiengedte a vizet a rendszerből, matatott a kazán körül, majd elment alkatrészekért.

Egy óra múlva visszatért, magával hozva, amire szükség volt.

Hamarosan újra meleg lett a házban. Márton kezet mosott, majd nevetve kérdezte:

Borbála, a csap csöpög, villanykörte vibrál A férjed nem tudja ezeket megcsinálni?

Nincs nekem férjem

Tényleg? Még mindig az ideált keresed?

Miféle ideál Nincs senkim, vallottam be akaratlanul.

Hát akkor miért utasítottál vissza annak idején? mosolygott rám Márton.

Nem tudtam rá mit mondani…

Miután megjavította a csapot és becsavarta az új villanykörtét is, hazaindult.

Én pedig elgondolkodva ültem a meleg szobában, visszaemlékeztem a régi időkre, a gyermekkorra, a kedves, mackós fiúra, aki egykor minden pillantását rám szegezte.

Márton nagyon megváltozott, magas, arányos testalkatú, sötétbarna szemű férfivá vált, de a mosolya pontosan olyan maradt, mint régen.

Kérdezni sem mertem, vajon megnősült-e időközben.

Aztán szilveszter napján, 31-én újra csengettek.

Meglepődtem, kik lehetnek senkit sem vártam.

Az ajtóban ott állt Márton, ünneplő öltönyben, kezében egy tarka virágcsokorral.

Borbála! Még egyszer megkérdezem: leszel a feleségem, vagy inkább arra vársz, hogy a herceg a fehér lovon majd a nyugdíjas otthonig keressen?

Elsírtam magam örömömben, s csak bólogattam boldogan.

Másodjára a lánykérésre igent mondtam és azóta is gyakran eszembe jut a régi szilveszter éjszaka.