Te vagy az áruló – elmarad az esküvő! – Szerelmem, ugyan milyen butasággal vádolsz engem? – nézett rá alig a fotóra vőlegénye. – Én csak téged szeretlek, senki más nem kell nekem. Ez tuti valami Photoshop trükk. – Tényleg? Kinek lenne ez az érdeke, szerinted? – húzta el a száját Lívia, akit zavart Arkád nagyvonalú hozzáállása. Még a magyarázkodása is olyan közömbös volt. A fodrászszalon, amit a nagymamájától örökölt, különösebben nem érdekelte Líviát. Sokkal jobban szeretett rajzot tanítani a gyerekeknek a művészeti iskolában. Persze le nem mondott volna az örökségről. A szalon szépen hozta a pénzt, megbízható ügyvezető vitte a boltot. Így Líviának bőven jutott ideje a kedvenc munkájára, anyagi gondja sosem volt. Egyedül a család hiányzott neki. Nagymamája halála után a 27 éves Lívia nagyon magányos lett, egészen addig, míg egy kiállításon meg nem ismerkedett Arkáddal. A jóképű, kissé félénk mosolyú férfi udvariasságával, kedvességével hódította meg a szívét. Két hónap múlva Arkád bemutatta otthon a mostohaapjának, Gyuri bácsinak. – Az igazi apám meghalt, mikor négy éves voltam – mesélte Arkád. – Anyukám tíz év múlva újra férjhez ment. Gyurit apának sosem hívtam, de jóban vagyunk. Két éve, mikor anyám meghalt, továbbra is együtt laktunk. Gyuri bácsi szimpatikus volt Líviának: jó kiállású, intelligens, a beszéde is választékos – ötvenhat évesnek egyáltalán nem látszott. Úgy tűnt, Lívia is elnyerte a tetszését. – Nahát, ez a te szerencséd, fiam – csókolt kezet udvariasan leendő menyének Gyuri bácsi. – Miért szerencse? – sértődött meg tréfásan Arkád. – Mert igazi férfi nem lenne hobbiáru-üzletvezető! – nevetett a mostohaapa. – De nem baj, a lényeg, hogy a menyed nagyszerű! Lívia először zavarban volt, aztán egész este nevette a viccein, még Arkád is féltékeny lett egy kicsit. Fél év múlva Arkád megkérte a kezét. Lívia annyira boldog és szerelmes volt, annyira elmerült a jövőbeli családi idill álmaiban, hogy először fel sem fogta, milyen képek érkeztek neki a Messengeren. Amikor rájött, szó szerint földbe gyökerezett a lába. A fotókon Arkád gyengéden ölelt és csókolt egy másik lányt, ugyanazzal a félénk mosollyal. Az alsó sarokban a dátum: néhány héttel korábban készült. – Szerelmem, ugyan milyen butasággal vádolsz engem? – Arkád alig nézett a képekre. – Én csak téged szeretlek, senki más nem kell nekem. Ez tuti hamisítvány. – Igen? Szerinted ezt kinek érné meg? – Líviát bántotta Arkád lekezelő hozzáállása. Még a magyarázkodás is fáradtan ment neki. – Fogalmam sincs – mondta higgadtan. – Sok az őrült. Lívia ekkor elvesztette a fejét. Más férfi tombolva magyarázkodott, szerelmet esküdött volna – Arkád viszont sem bocsánatot nem kért, sem megbánást nem mutatott. – Áruló vagy! Nem lesz esküvő! – sírva rohant ki Lívia a lakásból, jegyesének döbbent pillantása kísérte. Három napig otthon sírt, aztán egy hétig ki sem ment az utcára, táppénzre vette magát. Mindent átgondolt – Arkád ráadásul egyszer sem keresett közben –, aztán összeszedte magát. Mi van, ha a képek tényleg manipulációk? Ma már bármilyen hamisítványt gyártanak mesterséges intelligenciával… És ő, Lívia, ilyen könnyen feladta. Meglepetésére a képen szereplő lány valós volt. Hamar megtalálta a közösségi oldalakon; három profilt is talált. A riválisát Vikinek hívták, és hajlandó volt találkozni. – Ezek régi képek – mosolygott Viki, miután meghallgatta, mit keres nála Lívia. – Több mint egy éve volt. – Akkor a dátum? – Ugyan már! A legegyszerűbb azt meghamisítani – Viki szánakozóan nézett rá. – Ha nagyon muszáj. – Te csináltad? – Én? Ugyan már! Rég szakítottam Arkáddal, csak két hónapig voltunk együtt, különben is, most készülök férjhez. – Tényleg? Pont nem látni a facebookodon semmi vőlegényt – mondta gyanakodva Lívia. – A boldogság csendes – mosolygott Viki. – Majd az esküvői fotóimat természetesen felteszem. Tehát tényleg csak félrevezették, és ő rögtön elhitte, bántotta a vőlegényét. Ezt helyre kellett hozni. De Arkád a hívásokra nem reagált, az üzeneteket sem olvasta el. Két nap múlva úgy döntött, felkeresi a lakásán. Este ment, nehogy elkerülje, és épp látta, ahogy Arkád kiszáll Kíra, a gyerekkori „barátnő” autójából. Ketten egy házban nőttek fel, egy ideig barátok voltak, de Líviának mindig nehezére esett tartani a kapcsolatot a magabiztos, harsány, feltűnően attraktív Kírával. Az idők során már csak köszöntek egymásnak, néha beszéltek, főleg mióta a nagymama elhunyt. Kíra kitartóan próbálta rávenni, hogy adja el a szalont – szerinte a hely tökéletes lenne masszázsközpontnak. Kíra már két ilyen helyet vitt, de ez az épület volt a kedvenc helyszíne. Lívia pontosan tudta, hogyan megy az üzlet Kíránál… S neki igenis kellett a saját szalonja! Többször visszautasította az ajánlatot, úgyhogy ezek szerint most a bosszúval próbálkozik – a vőlegény elcsábításával? Miközben fejében peregtek a gondolatok, Arkád és Kíra búcsút intettek egymásnak, a lány elhajtott. – Látod, ugye mondtam, hogy Arkád nem az igazi pasi! – hallott egy hangot maga mögött Lívia. – Jó estét, Gyuri bácsi! – pirult el. – Jó estét! Arkád nem az a hűséges fajta… Gyere inkább hozzám feleségül – mondta mosolyogva, de a szeme komoly volt. – Elnézést, most mennem kell – hadarta Lívia, és szinte futva elsietett. Kírát nem volt nehéz elcsípni. A lakótelepen Lívia látta, ahogy épp parkol Kíra. – Akkor most el akarod csábítani a vőlegényemet? – nézett riválisára. – De a fotókkal befuccsoltál! Már mindent tudok. – Milyen fotókat? – csodálkozott őszintén Kíra. – Miről beszélsz? – Ne mondd, hogy nem te küldted Arkádról a másik lánnyal készült képeket! És le is buktál, nem jött be a húzásod! – Lívia, jól vagy? Én semmit nem küldtem. Arkád egy hete kezdett el nekem udvarolni… Azt hittem, ti már szakítottatok… Lívia alaposan megnézte Kírát – látszólag nem hazudott. Otthon, csendben, nyugodtan kellett mindent végig gondolni. – Már azt hittem, eladod a szalonodat! – kiáltott utána Kíra, de Lívia még csak hátra sem nézett. Otthon aztán újra felhívta Arkádot. Meglepő módon most felvette. – Gyere el hozzám – válaszolt kedvetlenül Arkád. – Megfáztam, nem vagyok jól. Líviát kétszer nem kellett kérlelni. – Arkád, tévedtem! Bocsáss meg, egyszerűen annyira szeretlek, féltékeny voltam, minden annyira valódinak tűnt… Bocsáss meg! – Jól van, előfordul – vont vállat. – Ne csinálj belőle ügyet. – Te vagy a legcsodálatosabb! – ugrott a nyakába Lívia – Annyira szeretlek! De Arkád finoman eltolta magától. – Legyünk inkább barátok. – Tessék? Hát nem az esküvőnket terveztük? – Lívia – grimaszolt a férfi –, Kírával akarok összeházasodni. – Mi? Hiszen nekem még esküdtél szerelmet, együtt terveztük az életünket… – Ne dramatizáljuk túl. Ráadásul a te túlságos… érzékenységed miatt döntöttem másképp. Nincs szükségem érzelmi drámákra. Kénytelen vagyok a jövőmmel is törődni – Kírának jobb és jövedelmezőbb az üzlete. Líviának elakadt a szava, meg sem tudott szólalni. Kiderült, Arkád egyszerűen csak kihasználta, most pedig könnyű szívvel lecserélte másra. Sírt, rohant ki a lakásból, légszomjjal ült ki az utcai padra. Öt perc múlva mellé ült Gyuri bácsi. – Szegénykém – simogatta meg a fejét. – Ne aggódj, jobb, hogy most tudtad meg, mint később… – Csak azt nem értem, ez az egész ki találta ki?! – tört ki belőle a zokogás. – Én… – mondta halkan Gyuri bácsi. – Maga? Miért? – el is felejtett sírni. – Már akkor beléd szerettem, mikor először jöttél hozzánk. Elhatároztam, hogy elveszlek, de te csak Arkádot láttad. – De hát maga idősebb nálam, én pedig Arkádba voltam szerelmes… vagyis már csak voltam. – Tudom. Először azt akartam elérni, hogy Arkád hiteltelennek lásson, de aztán meghallottam, ahogy a barátjának dicsekedett: mennyire örül a gazdag menyasszonynak. Rájöttem, úgysem mondana le rólad. Végül ezért döntöttem így… A többi nem fontos. – Felfogja, hogy tönkretette az életemet? – Nem. Megmentettem. Később még jobban szenvedtél volna. Gyere hozzám feleségül, Lívikém! – Maga őrült! – pattant fel Lívia, és elindult hazafelé. Elköltözött vidékre, ám Gyuri bácsi megtalálta, továbbra is próbált udvarolni, végül barátok lettek. Egy év múlva a férfi meghalt, mindent Líviára hagyott, de ez sem tette boldoggá. Hozzászokott már a volt vőlegény mostohaapjához. Arkád, mellesleg, nagyon dühös lett az elveszett lakás miatt, de Líviát már ez végképp nem érdekelte.

Te egy áruló vagy nem lesz esküvő

Szerelmem, mégis miféle badarságokat vágsz a fejemhez? László alig vetett pillantást a fotókra. Csak téged szeretlek, másra nincs is szükségem. Ez biztosan valami ügyes montázs.

Igazán? Szerinted ki törődne ilyesmivel? Lídia szívét kellemetlenül érintette, hogy László ilyen lekezelő volt. Még a magyarázkodásában sem volt erő.

A fodrászszalon, amit az ő drága nagymamájától örökölt Budapesten, nem volt számára különösebben fontos. Sokkal jobban szeretett gyerekeknek rajzot tanítani a zuglói művészeti iskolában. Az örökséget azért természetesen nem utasította vissza: a szalont egy lelkiismeretes asszony vezette helyette, így az szépen hozott forintban, ő pedig szabadon foglalkozhatott, amihez csak kedve volt. Semmiben sem szenvedett hiányt csupán a család hiányzott az életéből.

A nagymama halála után, huszonhét éves fejjel Lídia még jobban magára maradt. Egészen addig, mígnem egy kiállításon, egy év múltán megismerkedett Lászlóval. A mindig udvarias, kissé félénk mosolyú férfi a figyelmességével, meleg szívével fogta meg.

Két hónapra rá el is hívta magukhoz bemutatni az édesapját, János bácsit:

Az apám, Noé, meghalt, amikor négy éves voltam mondta László csendesen. Anyám csak tíz év múlva házasodott újra. Nem mondtam János bácsinak soha, hogy apa, de jól kijövünk egymással. Anyám két éve hunyt el, vele maradtam a régi lakásban.

János bácsi nagyon szimpatikus volt Lídiának: jó tartású, nyílt tekintetű, szépen beszélő úriember, alig hitte el, hogy már ötvenhat múlt. Úgy tűnt, ő is megkedvelte a lányt:

Hát ez a Laci gyerekünk jól kifogta magának a nagyszemű menyecskét! csókolt kézcsókot huncutul János bácsi.

De hát miért gyerek, János bácsi? vette tréfásan sértődötten László.

Azért, mert egy igazi férfi nem hobbiárukkal foglalkozna, hanem komolyabb hivatást űzne nevetett János bácsi. No de, ezzel nem vagyunk kevesebbek, főleg, hogy ilyen menyasszonyod lett!

Először Lídia félszeg volt, aztán az est végére már annyit nevetett a férfi csipkelődésein, hogy még Lászlót is megcsipte a féltékenység.

Hat hónap múlva László megkérte a kezét. Lídia repesett a boldogságtól, annyira belemártotta magát az álmodozásba jövendő családi életről, hogy a telefonjára érkező fotók jelentőségét eleinte fel sem fogta.

Aztán, amikor megértette, szó szerint elállt a lélegzete. A képeken László egy idegen lány derekát fogta, szerelmesen csókolta őt, miközben ott volt rajta az a gyermeki félmosoly, amit annyira szeretett. A fotók dátuma szerint alig két hete készültek.

Mondom, szerelmem, ez csak valami hülye szerkesztett kép László rá se nézett igazán. Csak téged szeretlek.

És szerinted ki törődne ilyen montázs gyártásával? Lídia érezte, hogy kezd igazán dühös lenni.

Nem tudom, kicsim felelte nyugodtan férfi. Elvégre tele van a világ őrültekkel.

Lídia kiakadt. Más a helyében bőszen magyarázkodott volna, szerelmet esküdözött, bosszúval fenyegette volna azt, aki az ő jegyesének ártani akart. László viszont nemcsak, hogy elárulta, még csak megbánást sem mutatott.

Áruló vagy! Nem lesz esküvő! sírva rontott ki Lídia a lakásból, vőlegénye meglepett pillantása előtt.

Három napot otthon zokogott, aztán szabadságra ment, egy hétig nem ment ki az utcára sem. Mindent végig gondolt László addig egyetlen egyszer sem jelentkezett. Aztán összeszedte magát.

Vajon tényleg hamisak azok a képek? Ma már bármit lehet készíteni számítógéppel vagy művi módon! Könnyelmű volt, hogy rögtön hitt bennük?

Minden meglepetésére, az ismeretlen lány valóban létezett. Az interneten keresgélve három közösségi oldalon is rálelt rá. Zsuzsannának hívták, és hamar beleegyezett egy találkozóba.

Ugyan már, ezek régi képek! mosolygott Zsuzsanna, mikor Lídia megmutatta a fotókat. Már több mint egy éve készült.

Hogy lehet? akadt meg Lídia. A dátum világosan ott van!

Azt a legkönnyebb hamisítani, sajnálkozott Zsuzsanna. Akárki meg tudja csinálni, ha akarja.

Te csináltad ezt?

Ki van zárva! Rég vége már Lászlóval, csak néhány hónapig jártunk. Most készülök az esküvőmre.

Tényleg? Az oldaladon nem nagyon látszik vőlegény nézett rá gyanakodva Lídia.

A boldogságot jobb csendben tartani, nevetett Zsuzsanna. Majd a lakodalmi képeket kirakom, persze.

Szóval valóban valaki meg akarta szívatni Lászlót, de ő rögtön elhitte, megbántotta. Ezt azonnal helyre kellett hozni.

Akármennyit is írt és hívta Lídiának Lászlót, nem válaszolt. Így két nappal később elhatározta magát és elment hozzá.

Este érkezett meg, hogy biztos otthon találja, épp azt látta, ahogy László kiszáll egy autóból, a volán mögött pedig gyermekkori barátnője, Katalin ült.

Katalinnal egy udvaron nőttek fel, egy ideig összebarátkoztak, de Lídia nehezen értett szót az erőteljes, magabiztos, feltűnően szép lánnyal. Később már csak köszöntek egymásnak; igazán csak akkor kezdtek újra kapcsolatba lépni, amikor Lídia nagymamája elhunyt.

Katalin ragaszkodott hozzá, hogy Lídia adja el a szalont, mondván, sokkal jobban illene oda egy masszázsszalon. Katalinnak már kettő is volt, de pont ez a hely volt a legjobb.

Persze, Lídia hallotta, mi folyik azokban a szalonokban! És neki is szüksége volt épp a fodrászszalonra. Katalin minden ajánlatát visszautasította. Most bosszút akart állni rajta, hogy elcsábítja a vőlegényét?

Miközben ezek a gondolatok cikáztak Lídia fejében, László és Katalin gyengéden búcsúztak, Katalin elhajtott.

Látja, mondtam én, hogy a mi Lacink nem éppen megbízható fickó, szólt lágyan János bácsi Lídia háta mögött, amitől megborzongott.

Jó estét kívánok, János bácsi! pirult el a lány.

Szervusz, Lídia! László nem unatkozik nélküled. Gyere inkább hozzám feleségül, mondta félig tréfásan, de a szemében komolyság csillant.

Elnézést, most nem érek rá, hadarta Lídia, zavartan elsietett.

Katalint megtalálni sem volt nehéz: épp akkor lépett ki autójából a közös udvaron.

Na, végül el akartad csábítani a vőlegényemet? Csak a fotókkal hibáztál, mindent tudok nézett keményen Katalin szemébe Lídia.

Miféle fotókról beszélsz? hökkent meg Katalin. Nem értem, mire célzol.

Ne mondd, hogy nem te küldted nekem azokat a képeket Lászlóról meg a másik lánnyal? Mi, a saját kompromittáló anyagodat is megbukott volna?

Lídia, minden rendben van veled? Én ilyesmit nem küldtem. Egyébként László maga kezdett el utánam futni múlt héten. Úgy tudtam, már nem is vagytok együtt

Lídia figyelte Katalin arcát nem úgy tűnt, hogy hazudik. Ezt most tényleg otthon, egyedül kell átgondolnia.

Hát én már azt hittem, eladod a szalont! szólt utána Katalin, de Lídia vissza se nézett.

Otthon, miután megnyugodott, újra hívta Lászlót. Ezúttal meglepő módon felvette:

Hát, ha nagyon szeretnéd, ugorj át motyogta a férfi fásultan. Azt hiszem, lebetegedtem, nem érzem jól magam.

Lídiát nem kellett kétszer hívni.

Laci, nagyon sajnálom, tévedtem! Egyszerűen csak nagyon szeretlek, irigy voltam. Meg voltam győződve Bocsáss meg!

Jó, hát előfordul, vont vállat a férfi.

Te olyan nagyszerű vagy! borult a nyakába Lídia. Annyira szeretlek!

De László óvatosan ellökte magától.

Maradjunk barátok.

Hogy érted? Hiszen már lakodalmat terveztünk

Lídia, ráncolta arcát a férfi, de én inkább Katalint veszem el. Veled túl sok a bonyodalom, túl érzelmes vagy. Nem akarok annyi drámát az életembe.

Ráadásul Katalinnak jobban megy az üzlet. Nekem is gondolni kell a jövőmre.

Lídia szinte megdermedt. Nem tudott megszólalni de mit is mondhatott volna?

László végig kihasználta, most pedig gond nélkül lecserélte egy másikra.

Lídia kirohant a lakásból, leszaladt a lépcsőkön, s a ház előtt ereje elhagyta: lerogyott a padra.

Öt perc sem telt el, és János bácsi már mellette ült.

Te szegény lány simogatta meg óvatosan a fejét. Ne búslakodj, jobb így, mintha csak később derült volna ki minden.

Csak egyet nem értek! Ki keverte ezt az egészet? zokogott fel Lídia.

Én voltam, mondta halkan János bácsi.

Maga? De miért? abbahagyva a sírást nézett rá.

Aznap este, mikor először nálunk voltál, teljesen elvarázsoltál. Megfogadtam magamban, hogy megnősülök még egyszer, és csak te tudnál boldoggá tenni, de te csak Lászlóval törődtél.

Mindig csak Laci, Laci De hát minek neked egy ilyen fickó?

Maga idősebb is nálam ráadásul én tényleg szerettem Lászlót, vagyis már nem tudom nézett oldalra Lídia.

Láttam, hogy sose mondana le rólad, főleg amikor hallottam, ahogy a barátjának hencegett, hogy milyen vagyonos menyasszonya van. Akkor eldöntöttem, inkább neked segítek. Megvolt hozzá a lehetőségem De ez már mindegy.

Tudja, hogy ezzel tönkretette az életem?

Nem, én épp hogy megmentettem. Később csak még többet szenvedtél volna. Házasodj inkább velem, Lídia!

Maga bolond! pattant fel Lídia, és sebesen indult hazafelé.

Elköltözött a városból, de János bácsi felkutatta, és továbbra is kereste. Egy idő után már csak barátságként, de tartották a kapcsolatot.

Egy esztendő múltán János bácsi is elhunyt, és mindent Lídiára hagyott, de már nem örült neki igazán: megszokta a férfi jelenlétét, mint vőlegénye nevelőapját.

László, amikor már semmihez sem volt köze, dühtől fortyogott a lakás elvesztése miatt de Lídiát ez már egyáltalán nem érdekelte.