Kilépve a kórházból, Eszter véletlenül összeütközött az ajtóban egy férfival.
Elnézést mondta a férfi, pillantása egy pillanatig megakadt rajta.
Aztán tekintete azonnal gőgössé vált, elfordult tőle, mintha Eszter soha nem is létezett volna számára. Ezt a pillantást már annyiszor ismerte: a karcsú, hosszúlábú lányokra egészen más szemmel néztek. A férfiak szeme megtelt vággyal és csodálattal, nem pedig ürességgel és közönnyel. Ez a fajta igazságtalanság mindig fájt Eszternek. Miért kellene szégyellnie magát amiatt, ahogy született?
Kisgyermekként mindenki imádta kerek arcocskáját, gömbölyű lábait és dundi kis fenekét. A tornasoron azonban ő állt mindig elsőként a lányok között. Gúnyolták: hambikon, hurkás, Tökfej, és még rosszabbakat is mondtak neki. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, a tanárok pedig észrevették ugyan, de sosem tettek semmit.
Próbált diétázni, de folyton éhes volt, ezért mindig feladta, a leadott kilók pedig gyorsan visszajöttek. Arcra igazán bájos volt, de alakja mindent lerombolt.
Álmában tanító szeretett volna lenni, de végül elvetette ezt a tervét félt, hogy a gyerekek ugyanúgy csúfolnák. Ezért a győri egészségügyi szakiskolába ment inkább. Végül is, ha fáj valakinek, nem érdekli, hogy néz ki a nővér, aki segít rajta, csak hogy megszűnjön a fájdalom.
Az osztályban csak lányok voltak, azok is mindig csak egymással foglalkoztak: szerelmesek lettek, férjhez mentek. Eszter mindig magányos volt. Órán nagy testével védte a többieket, akik mögötte bújtak meg, hogy ne szúrja ki őket a tanár.
A kirakatban csodálta a szebbnél szebb ruhákat, de tudta: rá egyik sem lesz jó. Bő, hosszú pulóvereket és szoknyákat hordott, hogy takarja gömbölydedségét. Tanulni viszont nagyon jól tanult, az injekciót ügyesen, fájdalommentesen beadta ezért nagyon szerették az idős betegek.
Egyszer a lányokkal elment a jégpályára, ahol a kamasz fiúk kinevették: Nézd, megy a hentesüzembe! gúnyolódtak. Felsírni lett volna kedve.
Anyja néha megpróbálta bemutatni barátnők fiainak. Párszor elment randira is, de az egyik srác rögtön hátat fordított, mintha Esztert észre sem vette volna; a másik, még bemutatkozás előtt, tapogatni kezdte. Eszter ellökte, a fiú hátára esett egy pocsolyába. Mit finnyáskodsz? Tényleg szerencsés vagy, hogy én egyáltalán szóba állok veled! kiabált utána. Eszter sírva menekült, többé egyik randit sem vállalta. Jobb egyedül.
A közösségi oldalán profilképnek a Shrekből ismert Fionát állította be. Amikor egy fiú megkérdezte, milyen valójában, Eszter azt írta, pont ilyen, csak nem zöld. A srác azt hitte viccel, és találkozót javasolt Eszter azonnal lezárta a beszélgetést.
Egy nap a folyosón egy kisfiú rohant neki, úgy hatéves lehetett.
Hová szaladsz? Itt betegek vannak, csendben kell lenni fogta meg Eszter a kezét.
Csak csúszkálni akartam a linóleumon, vallotta be őszintén a kisfiú.
Kivel jöttél? kérdezte Eszter.
Apával, nagyihoz. Hol van a vécé? kérdezte.
Gyere, megmutatom Eszter elvezette a folyosó végére. Egyedül is boldogulsz?
A kisfiú lekezelően nézett rá. De erre a kis “férfire” nem tudott haragudni Eszter. Pár perc múlva felhangzott a vécéöblítés, a kisfiú visszajött.
Na, mutasd, melyik kórteremben fekszik a nagymamád, szólt Eszter.
A fiú nagyot sóhajtott, és lassan lépegetett mellette. Megállt egy ajtónál, arcát komollyá tette, és ujját a szája sarkához emelte.
Talán ez az, mutatott a négyes kórterem ajtajára.
Talán? Szóval csak úgy kiszaladtál, nem nézted meg a számot? Talán nem is ismered a számokat? gyanakodott Eszter, mert ez férfi kórterem volt.
Hogyne tudnám, nem vagyok már kicsi! Betűket is tudok. Ott van, mutatott a fiú az ötös ajtóra.
Hát te kis huncut! Eszter tettette a haragot.
A fiú kacagott. Téged hogy hívnak?
Bence, válaszolt gyorsan, de ekkor már nyílt is ki az ötös ajtó, és megjelent a nagydarab, jóképű férfi.
Komolyan végigmérte a kisfiút.
Bence, hol voltál ilyen sokáig? Majd észrevette Esztert.
Egyetlen pillantással végignézett rajta, aztán minden érdeklődést elvesztett. Csintalankodott? kérdezte.
Hányszor találkozott Eszter ilyen közömbös és lenéző férfipillantásokkal!
Nem csinált semmi rosszat. Kérem, ne szidja, szólt Eszter, majd sietve távozott.
Gyere, menjünk, búcsúzz el nagymamától, hallotta még maga mögött.
Másnap Bence és apukája megint látogatóba jöttek. A férfi ismét elment Eszter mellett, rá sem nézett. Eszter nyelvet öltött a háta mögött, Bence meglátta, felnevetett, és felfelé mutatott hüvelykujjával. Eszter visszaintegetett neki.
Délután Eszter benézett az ötös kórterembe.
Ma nagyon jól néz ki, Katalin néni. Jött az unokája? kérdezte Eszter.
Látta? Ugye, milyen aranyos kisfiú? Olyan jó lenne látni, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz.
Ráér még meghalni. Még dédunokákat is fog ringatni, mondta vidáman Eszter.
Bárcsak úgy lenne! Bence édesanyja nélkül nő fel, sóhajtott Katalin néni.
Az édesanyja…
Nem, nem halt meg. Elszaladt, itt hagyta ránk a fiát.
Ránk? kérdezett vissza Eszter.
Bence nem vérszerinti unokám. De úgy szeretjük, mintha a miénk lenne. A fiam egy szépséget vett el, aki csak később vallotta be, hogy van egy kisfia. Az ilyen házasság nem tart. A férjem majdnem szívinfarktust kapott, most én kerültem kórházba.
Két éve Bence anyjának külföldön kínáltak állást modellkedést. A gyerek csak akadályozta. A fiam női mind ugyanolyanok: szép, önző nők, Bence nem szereti őket.
Csak ezen járt egész nap Eszter feje. Este, mikor injekciót adott Katalin néninek, ő könnyeit törölgette.
Katalin néni, nem szabad izgulnia, emlékszik? figyelmeztette Eszter.
Nem baj, nézze csak mutatta fel Katalin néni a kis rajzot.
Egy fiúcska rajta, kezét apukája és anyukája fogta. Nyilvánvalóan Bence és a szülei voltak.
Anyát keres magának, Bence. Sőt, szerintem magát rajzolta anya helyett, Eszter.
Á, dehogy, biztos a saját anyukáját! tiltakozott Eszter.
Már nem emlékszik rá, csak hogy karcsú volt. De ezt a mamát nagyobbra rajzolta, mint az apukáját. Nézze csak, ez maga!
Eszter rögtön észrevette, hogy az anya tényleg jóval nagyobb, mint az apa. Még a gyerek is látja, mekkora vagyok. Egy ilyen jóképű férfinak, mint Bence apja, sose tetszhetek gondolta keserűen Eszter.
Innentől kezdve minden injekciónál pár szót váltottak Katalin nénivel. Amikor legközelebb jött Bence, azonnal Eszterhez sietett.
Jó napot! Biztos keze van? kérdezte széles mosollyal.
Hát, nem tudom… mosolygott zavartan Eszter.
Nagyi mondta, hogy megbízható kezei vannak. Ugye, őt hamarosan kiengedik? És jövő héten van a szülinapom! hadarta Bence.
Azt hiszem, hamarosan hazaengedik. És hány éves leszel?
Hat! mondta büszkén. Meghívom önt a szülinapomra!
Köszönöm, biztos jövök, de egyeztetem az apukáddal, rendben?
Én most szólok neki! futott be az apjához.
Esztert közben elhívták, de másnap már várták őt Bence-ék a nővérpultnál.
Apa, megígérted! húzta a karján Bence, mikor Eszter odaért.
Emlékszem, nézett Eszterre a férfi. Meghívjuk önt szombaton délután 1-re, a fiam hatodik születésnapjára, ha nincs más programja. Itt az elérhetőségünk, adta oda egy papírt.
Az adatokat tudjuk, jött zavarba Eszter. Ráérek szombaton.
Remek. Bence nagyon várja. Ha nem jön, elszomorodik, meg a mamámat is megviselné. Tudja, ön mondta, neki nem szabad izgulnia.
Egy hét! Addig még egy picit le kell fogynom! határozta el Eszter magában.
Otthon elmesélte anyjának a meghívást.
Menj csak nyugodtan. A gyerekek sokszor jobbak, mint a férfiak. Ki tudja, talán még kialakul köztetek valami az apával. Ne nézz rám, Eszterke: a kisfiú anyát keres!
Ugyan, az apja rám se néz mondta kétségbeesetten.
Ne túlozd el. Talán az érzelmek mellett a gyereke érzései is számítanak, különben már régen elvett volna egy másik modellt.
Szombat délelőtt Eszter gondosan megfésülte a haját, kihúzta szempilláit, kiválasztott egy szép ruhát, de nem volt elégedett magával. Vár engem Bence, muszáj menni sóhajtott.
A szülinapi ajándékot már előre megvette. Ahogy megnyomta a csengőt, az ajtó szinte azonnal kinyílt. Szíve majd kiugrott.
Megjött Eszter! kiáltotta Bence, és tárt karokkal szaladt hozzá.
Eszter megsimogatta rövid haját, átadta a csomagot. Bence szeme felcsillant.
A nappaliban ünnepi asztal volt előkészítve. Ott ült Bence apja, mellette egy csinos szőke nő, a túloldalon egy idős úr. Bence nagyapja tippelte Eszter.
A szőke nő végigmérte Esztert, és elhúzta a száját.
Ő a megmentőm, Eszter. Ez itt Jenő bácsi, a férjem. A fiút ismeri. Ez pedig… Ivan ismerőse, Szilvia, mutatta be Katalin néni, a szőkére rá sem nézve.
A modellszerű nő bosszúsan felvonta a szemöldökét. Katalin néni salátát szedett épp Eszter tányérjára, de véletlenül meglökte a borospoharat, az kilöttyent a szőke nő szoknyájára. Felpattant, szék is feldőlt mögötte, mindenki kapkodott.
A szőke nő, hiába mentegetőztek, elviharzott. Eszter is indulni akart.
Ne vegye a lelkére, kezdte Ivan.
Nem engem ért a baleset, nincs miért haragudnom felelt Eszter. De nekem is lassan mennem kellene.
Anyám híres almás pitét sütött, legalább azt kóstolja meg! Aztán hazaviszem.
Kocsival hazafelé csendben utaztak.
Nem kellett volna elkísérnie, haza is sétáltam volna törte meg Eszter a némaságot.
Anyám haragudott volna rám, ha nem viszem haza. Túl gyakran találkozunk mostanában… lehet, hogy össze akar adni minket.
Nem szeretem magát, ahogy maga sem engem. Nem akarok férjhez menni önhöz, mondta Eszter remegő hangon. Többé nem fogok a maga útjába kerülni.
A kocsi megállt a panel előtt. Eszter a kilincset húzta, de le volt zárva.
Kérem, engedjen ki, szólt hangosan.
Ekkor Ivan hirtelen áthajolt és megcsókolta. Eszter erővel ellökte magától.
Mit gondol, elunták a szőkéket? Most hízik a polgári ízlés? Gondolta, kipróbál engem is? Ó, persze. Tényleg hálásnak kéne lennem! méltatlankodott, arca lángolt.
Nem is tudta, mennyire szép volt így, lobogó indulattal. Ivan döbbenten és csodálattal nézte. A szőkék mindig hidegek és tartózkodók, Eszter azonban tele volt élettel.
Bocsásson meg… Nem tudom, mi ütött belém. Nem akartam megbántani. Csak úgy éreztem, hogy maga…
Igen! Még soha nem csókolt meg férfi. Csak akkor, ha le akartak alázni! Mindenki csak lesajnál, elutasít, még azelőtt, hogy megismerne, robbant ki Eszterből, és kiszállt.
Augusztus végére hirtelen lehűlt az idő, napok óta esett, a szél letépte a faleveleket. Már három hét telt el Bence születésnapja óta. Három hosszú hét, hogy Eszter nem látta Ivent.
Egy este fáradtan bújt ki átázott cipőiből, mikor anyja megszólalt.
Kis férfi keresett, mondta mosolyogva.
Milyen férfi?
Nagyon csinos, elegáns, aggódott valamiért. Kérte, hívjad fel.
Eszter rögtön tárcsázott, a konyhába vonult.
Én voltam az, bocsánat szólt bele Ivan a telefonba. Bence beteg lett, lázas. Orvos injekciókat írt elő. Meg tudná oldani?
Már indulok! szólt, majd öltözködni kezdett.
A patikában minden szükségeset megvett, aztán irány Bencéék.
Bence boldogan fogadta. Homloka izzadt, de már csökkent a láza. Eszter kezet mosott, beadta az injekciókat antibiotikum és vitaminok.
Ugye, emlékszel, hogy jó kezeim vannak? mondta Eszter, amikor látta Bence ijedtségét.
A fiú erősen becsukta a szemét, aztán felnevetett: Csak egy picit fájt!
Ivan érdeklődve, csodálattal figyelte Esztert. Még soha senki nem nézett így rá. Eszter elpirult, és talán most volt a legszebb. Szíve boldogan dobbant.
Hazafelé Ivan megint kocsival vitte.
Eszter, elmegyünk egyszer egy kávéra? Még szinte nem is beszélgettünk.
Ezt csak a fia kedvéért teszi? Ne tegye! Elkezdenék reménykedni, maga pedig sose tudna megszeretni. Engem lehetetlen szeretni. Kövér vagyok.
Miféle kövér? Maga melegszívű, puha, odaadó! A gyerekek nem tévednek, és Bencének ön tetszik. Nekem is. Szerintem működne egy család köztünk.
És ha Bence anyja visszajön?
Nem jön vissza. Aláírta a lemondó nyilatkozatot is, ott újra férjhez ment. Bence már csak az enyém. Mit szólna, ha eljönne velem egy randira?
Igen, felelte halkan Eszter.
Mindenkinek megvan a párja ezen a világon: akivel lehet néha rossz, de nélküle még rosszabb. Nem számít a külseje. De sokan elmennek egymás mellett, mert nem veszik észre egymás lelkét. Talán a szerelem az, ami segít meglátni a kövér lánnyal rejtőző érzékeny, szeretetreméltó lelket. Az egyetlent, aki csak neki született.
